Egyre többen ragadtok BBM-et, hogy nevezzetek a BerryBlog nagy születésnapi nyereményjátékába, melynek végén egy BlackBerry 9900, egy BlackBerry 9780 vagy egy BlackBerry 9300 kerülhet a nyertesek birtokába. A hétvégén folyamatosan villogott a játékhoz használt BlackBerry üzenetjelzője, végül vasárnap este 21:30-ig összesen 96 ajánlás érkezett be. Ezek alapján a játék állása vasárnap este a következő volt:

  • Első helyezett: 13 ajánlás
  • Második helyezett: 10 ajánlás
  • Harmadik helyezett: 10 ajánlás

A három dobogós versenyző tehát 3 szavazaton belül mozog, ráadásul holtversenyünk van a második és a harmadik helyen (ilyenkor a játékszabályok szerint az kerül előnybe, akire utoljára érkezett ajánlás), de ne feledjétek, december 15-ig tart a verseny, bármikor lehetnek utolsókból elsők!

Még mindig sokan vannak, akik csak egy ajánlással rendelkeznek, pedig kis igyekezettel azért lehet támogatókat keresni, így azoknak is van esélyük nyerni, akiknek nincs kiterjedt BBM-listájuk. Jól használható erre a célra a Facebook, akár a BerryBlog saját fala, akár az ismerősi kör alkalmas lehet értékes ajánlások felkutatására és bezsebelésére. Ezen kívül szét lehet nézni máshol is az interneten, bizonyára nem mi vagyunk az egyetlen oldal, ahol BlackBerrykkel foglalkoznak. 

Nagy segítség lehet egy olyan ismerős, vagy barát, aki olyan munkahelyen dolgozik, ahol BlackBerryket használnak - persze ha nem akarja saját magának megkaparintani a díjakat. Sáfárkodjatok jól a kapcsolati hálótokkal, most busásan megtérülhet!

Hajrá!


A játékszabályokról és a jelentkezés menetéről itt olvashatsz.

A "Küldj egy BlackBerryt karácsonyra!" játékot támogatják:

Bár még nincs itt az év vége, azt hiszem senkinek nem árulunk el nagy újdonságot, ha azt mondjuk, 2011 nem egészen a RIM éve volt. Az okokat most ne firtassuk, hanem koncentráljunk a jövőre, van ugyanis jövő, bármennyire is szkeptikusak a kanadai gyártót illetően az elemzők vagy a piacot ismerő szakemberek.

A CrackBerry jóvoltából most kis bepillantást nyújtunk a RIM 2012-es terveibe, annyi előzetes kikötéssel, hogy kőkemény pletykákról beszélünk, tehát az alábbi sorokat még véletlenül se vegyétek készpénznek - más kérdés, hogy vannak olyan információk ezek közt, melyek egybecsengenek a mi korábbi értesüléseinkkel is, tehát jó eséllyel van valamicske alapjuk.

Itt van például az első BBX-es készülékként emlegetett full touch BlackBerry, mely London kódnéven fut Európában. Nagy valószínűség szerint erről a típusról egy, maximum két hónapon belül lerántja a leplet a RIM, a januári Consumer Electronics Show Las Vegasban például egyesek szerint ideális hely lehet erre, más kérdés, hogy a kanadaiak számára aligha kézenfekvő egy fogyasztói elektronikáról szóló expón ellőni ezt a poént. De természetesen az sem kizárt, hogy már ez is egy vadonatúj, fogyasztói szegmensre koncentráló marketingstratégia része - majd meglátjuk.

A London minden előzetes híresztelés ellenére - legalábbis a legfrissebb pletykák szerint - itt lesz jövő tavasszal, akárcsak a Milan, mely vagy a London egy carrier-specifikus változata lesz, vagy egy a Londonhoz nagyon hasonló felépítésű készülék, talán az észak-amerikai régiónak. Erre utal legalábbis a két telefon belső kódnevének nagy mértékű hasonlósága: a London az R072, a Milan az R071 belső típusjel alatt fut.

Aztán itt van még a Lisbon kódnevű újdonság is, csak hogy a portugálokat se hagyjuk ki a jóból, erről speciel semmit nem tudni a kódnevén kívül, nem úgy, mint a Nevadáról, mely állítólag az első QWERTY-s BBX-es készülék lehet, a BlackBerry 9900 nyomdokaiban járva.

Végül, de nem utolsósorban következzen a németek büszkesége, a Black Forest, mely állítólag az új, 10 hüvelykes kijelzővel ellátott PlayBookot takarja. Elképzelhető, hogy ez a modell teljesen más dizájnnal jön majd, mint a mostani PlayBook, a CrackBerry szerint a Londonhoz hasonlít majd, tehát kissé szögletesebb és technósabb lesz a régi tabletnél. Annyi mindenesetre biztos, hogy a RIM nem ejti a tablet termékvonalat, és a kudarcok és veszteségek (lásd Jack Potata előző posztját) ellenére körme szakadtáig kitart mellette.

Hogy végül mi jön össze azokból, amiket fentebb olvashattatok, az most már hamarosan kiderül, mindenesetre nem árt tisztában lenni vele, hogy a RIM-nél nincs totális tétlenség és koncepciótlanság: a cég gőzerővel dolgozik egy ütős, 2012-es termékvonalon, melynek első fecskéi ha minden jól megy már jövő tavasszal megérkezhetnek.

Innentől kezdve a világ szeme a marketingeseken lesz, mert az nem kérdés, hogy ezek az eszközök nagyon jók lesznek, és minden szempontból felveszik a versenyt a konkurenciával. Izgalmas év lesz 2012.

Via CrackBerry.

süti beállítások módosítása