Egyre több infó érkezik a RIM új, idén forgalomba kerülő készülékeiről, illetve tabletjeiről, a szokás szerint jól értesült Boy Genius Report jóvoltából. A blog most újabb részleteket tett közzé az újabb Curve-ökről, valamint a következő PlayBookról - ezek az újdonságok még idén megjelenhetnek a gyártónál, valamint a PlayBook végre a szolgáltatóknál is, hiszen lehet mellé szolgáltatás is árulni.

9320_specs.jpg

Ami a Curve 9230-at, illetve a 9220-at illeti, úgy tűnik, a RIM a belépőszint felé mozdul, ki tudja milyen indíttatásból.Mindenesetre a két újdonság a rendelkezésre álló képrészlet alapján nagyjából a 9790 vonalvezetését fogja követni, persze sokkal gyengébb hardverrel, és persze sokkal olcsóbban (bár árról egyelőre nincs szó). Tehát a híváskezelő gombok és a menügombok éppúgy kiemelkednek a burkolatból, mint a drágább Bold esetén. Plusz állítólag lesz dedikált BBM-gomb is, ezzel mintegy jelezve a célcsoportot is.

9220_specs.jpg

Az új Curve-ok a kijelző méretét tekintve nem, felbontását nézve azonban egyértelműen visszalépést jelentenek a 9360-hoz képest, a 2,44 hüvelykes panel (nem érintőkijelző!) felbontása mindössze 320x240 pixel lesz, a memória mindkét gépben 512 MB, különbséget egyedül a kamerában és a rádiós egységben vélünk felfedezni, a 9320 3G-s, a 9220 2G-s készülék lesz, ahogy ezt eddig is sejteni lehetett. Mindegyik telefonban lesz magnetométer, gyorsulásérzékelő, FM-rádió és Bluetooth.

curve9220_9320.jpg

Egyelőre ennyit tudni a RIM idei termékportfóliójáról, a csúcskészülékeknek még se híre- se hamva, erős a gyanúnk, hogy ezek viszont már az európai DevCon idején be lesznek jelentve. Bár a paramétereket elnézve biztosan nem lesz mindenkinek a szíve vágya ez a két készülék, ettől függetlenül szerintem nekünk kifejezetten jó hír, hogy a RIM lefelé is bővít, ezzel talán nagyobb sansza lesz a márkának arra, hogy Magyarországon is megerősítse magát a fiatalok körében. Persze, ha a szolgáltatók is úgy akarják, és ennek megfelelően árazzák be a telefonhoz járó internetszolgáltatást.

Via BGR.

Címkék: curve 9320 9220