Bevallom őszintén a BlackBerry 9320-ra átköltözés kapcsán az egyik legnagyobb félelmem az volt, hogy a készülék annyira lassú lesz, hogy minden vele töltött perc maga lesz a poklok pokla a villámgyors 9900 után. Akárhonnan nézzük, a 800 MHz-es processzor nem sok jót ígér a mai viszonyok közepette, de szerencsére a 9320 pont annyira állja a sarat, mint a jóval drágább 9360-as modell.

Először is a BlackBerry 9320-on gyárilag OS7.1 fut, másrészt a processzor mellé egy gyengécske grafikus feldolgozómotor is társul, ami összességében gondoskodik a menürendszer meglepően gördülékeny mozgatásáról. Az effektek és áttűnések szépek és nem akadoznak, a gyenge hardver, azon belül is elsősorban az 512 MB memória (ez amúgy a duplája a 9300-ban és a 8520-ban lévő mennyiségnek) inkább a komplexebb, nagyobb terjedelmű programok futtatásakor és telepítésekor mutatkozik meg, így például a BlackBerry Messenger legújabb verziójának a telepítése csaknem fél óráig tartott a telefonnal.

Ha tehát a 9320-at a teljesítménye alapján kell osztályozni, a telefon hajszál pontosan ugyanazt nyújtja, mint a 9360 vagy a 9380, a 8520 és 9300 típusoknál viszont egyértelműen gyorsabb a menükezelés, nem beszélve arról, hogy az ikonok és áttűnések is sokkal szebbek, modernebbek.

Címkék: teszt 9320
süti beállítások módosítása