Kezdjük talán azzal, hogy ha áll a megállapítás, hogy a jog az emberiség egyik legelcseszettebb "tudományága", akkor azon belül a szabadalmi jogi terület az egyik abszolút pöcegödör, bár kétségtelen, hogy egyes, ennél sokkal izgalmasabbnak tűnő területeken -- mint például a halászati jog -- is lehetnek még finomságok. 

Most egy olyan ítélettel fogunk kicsit foglalkozni, amihez a BlackBerryknek és a RIM-nek voltaképpen nem sok köze, de egyrészt egy olyan céget meszeltek el, amit nehéz szívből szeretni, másrészt egy olyan cég beadványára történt mindez, amit viszont nagyon sokan szeretnek. Az Apple és a Samsung 2011-ben indult szabadalmi perében múlt hét végén ítélet született, a lényeg zanzásítva nagyjából annyi, hogy a Samsung nyúlt, ezért fizetnie kell, plusz néhány termékét kitiltják az Egyesült Államokból. De most tényleg, mi közünk van nekünk ehhez?

A két cég úgynevezett szabadalmi jogvitába keveredett, ilyenből mostanában elég sok van a mobil iparágban. A RIM-et is támadták nemrégiben szabadalmi ügyekben, de mivel többnyire nevetséges vádakról van szó, melyek olyan cégektől származnak, amiknek más céljuk nincs is a szabadalmi pereskedésen kívül, ezért hanyagoltuk a témát. Mellesleg a RIM-et fel is mentették.

spanking.jpg

A Samsungot most viszont nem, sőt elég szép kis summa megfizetésére kötelezték, mellesleg azzal, hogy a koreaiak vesztettek a perben, jó eséllyel örökre rajtuk marad, hogy bizony szeretnek koppintani. Pedig lehet ezt máshogy is csinálni, például lehet kötni keresztlicenc megállapodásokat, ami nagyjából abból áll, hogy én is adok neked valamit, cserébe te is adsz nekem valamit. És a végén van öröm meg boldogság.

De Koreában nem ezt az utat választották, most több mint egymilliárd dollárjuk bánja, de nem is ez a lényeg, hanem a következmények, illetve hogy milyen baromságokat kértek számon a versenytársak egymástól a bíróságon. Így például itt van az a sokat emlegetett nonszensz, hogy az Apple szerint a téglalap alakú forma lekerekített vonalakkal az ő találmányuk. 

A következményeket illetően nagyjából minden bennfentes egyetért azzal, hogy ha nem változtatnak sürgősen ezen az egész szabadalmi jogi környezeten, és nem lehetetlenítik el legfelső szinten az ilyen pereket, az Apple a fél iparágat szénné fogja perelni, leginkább persze az androidos gyártókat, mert azoktól van a leginkább félnivalója. Tekintve azonban, hogy a legerősebb androidos gyártó a Samsung, a többiek pedig kis túlzással az életükért küzdenek, végső soron még akár a Samsungnak is kedvezhet ez a hozzáállás.

Az Apple-nek persze édesmindegy, melyik cégről van konkrétan szó, ha most a RIM fenyegetné úgy a vállalat pozícióját, ahogy a Samsung fenyegeti, van rá némi sansz, hogy a RIM-et perelné be a vállalat, szóval összességében ki lett mondva, hogy itt kérem senki más nem innoválhat anélkül, hogy ne lennének jól megszorongatva a tökei, ha túl messze megy. Más vélemények szerint ez az egész voltaképpen csak kulturális különbség, és ahogy Jobs és Gates tök jól elvoltak egymással, úgy ebbe a körbe képtelenek belépni az ázsiai multik vezetői.

Félreértés ne essék, az Apple valóban sok jó dolgot kiötölt, nélkülük a mobilipar most nem tartana ott, ahol. A Samsung pedig szeret a jól bevált recepthez nyúlni, legalábbis a szórakoztatóelektronika terén, ahol lássuk be, legfeljebb a tévék területén tekinthetők igazán innovatívnak. Ebben a közegben a RIM igazán üde folt, mondhatni kitűnő példája annak, hogy el lehet kezdeni valami önállót alkotni, amivel utat lehet mutatni, ami innovációra sarkall más cégeket (lásd mobil e-mail) úgy, hogy közben nem kell bugyuta pereket egymás nyakába akasztani.

Címkék: apple samsung per
süti beállítások módosítása