Bármennyire is kemény munka zajlik mostanság a RIM irodáiban, az alkalmazottaknak, sőt a mellékelt ábra tanúsága szerint olykor a cégvezetőknek is jár egy kis kikapcsolódás. Persze olyan nagyon akkor sem szakadhatnak el a munkájuktól, ahogy szintén látszik a mellékelt ábrán. Thorsten Heins, a RIM elnök-vezérigazgatója itt például a saját BB10-es telefonjával lett lekapva egy NBA Lakers meccsen. Nofene, ennyit a nagy titkolózásról a készülékek körül!

heins_nba1.jpg

A cégvezető melletti széken Andrew Bocking ül, aki amellett, hogy nyilván szereti a kosárlabdát, a RIM szoftverfejlesztésért felelős alelnöke is, ráadásul neki is pont ugyanolyan telefonja van, mint Heins-nek, szóval dupla lebukás esete forog fenn. Egyébként Bocking kezében az egyik fotón van egy elég jellegzetes BlackBerry-tartozék is, egy bőrtok, vagyis egyes, korábbi spekulációkkal ellentétben várhatóan a BB10-es BlackBerryknél is lesz mágneses érzékelővel ellátott tok a repertoárban.

bocking_bb10.jpg

A fotók alapján nem derül ki egyértelműen, milyen telefon van Heinséknél, azon kívül, hogy érintőkijelzős, de tekintve, hogy a Dev Alpha B-nek nem lekerekítettek a sarkai, ezek a készülékek pedig határozottan kerekítettek, ezért azt gyanítjuk, hogy ez már bizony a közel végleges L-sorozatú telefon a két vezető kezében (az első Dev Alpha meg azért nem lehet, mert annak a teljes előlapja üveg, ez ellenben láthatóan nem az).

Egyébként azt is gyanítjuk, ahogy ott tartják egymás mellett a két készüléket ők ketten, hogy nem véletlen ez a nyíltság. Erre egyébként más is gondolhatott, legalábbis az interneten hamar megtaláltuk az első mémet a fotóról.

heins_bb10shutup.jpg-Kiszúrta már valaki?
-Pofa be, csinálj úgy, mintha fotóznál!

Aztán lehet, hogy ez már merő paranoia a részünkről.

Via BBin.

Címkék: thorsten heins bb10

süti beállítások módosítása