Most már aztán kezd elegünk lenni! Hogy miből is? A mindenféle kiszivárgott, kiszivárogtatott videókból és fotókból, melyek a BlackBerry 10-alapú készülékeket, illetve azok közül elsősorban az L-sorozatot (aka London) ábrázolják. Pláne azért, mert még január 30-ig kell várni rá, hogy hivatalosan is fellebbenjen a fátyol, addig meg még 48 nap hátra van, ha pontosan jár az a visszaszámláló, ami a poszt jobb oldalán található. Márpedig miért ne járna pontosan.

london_back.jpg

Szóval most éppen a London hátlapjáról (érted, a telefon hátuljáról) került ki egy kép az internetre, ami ugyan kétségtelenül fontos része egy okostelefonnak, de azért ez már tényleg kicsit túlzás. Egyébiránt a kép alapján megkönnyebbülhetnek azok, akik a centrális elrendezés hívei, a logó ugyanis a jelek szerint középen lesz, emellett a hátlap is várhatóan valamiféle prémium műanyagból készül majd (ne felejtsétek, hogy levehető hátlapja lesz a telefonnak, ami az NFC miatt nem lehet fémből). Ennyi, köszönjük szépen, a következő lesifotóig lehet nyált csorgatni.

Ha ez nem lenne elég, itt van még egy videó is, ami feltételezhetően valamelyik szolgáltatói tesztkészülék memóriájából lett kilopva és mit tesz a véletlen ugyanazt a gesztust ábrázolja, amit egy korábban kiszivárgott videón is láthattunk. 

Nem állítom, hogy direkt csinálja ezt a RIM, de ha mégis, iszonyúan profik a marketingesek. Vagy legalábbis értenek hozzá, hogyan lehet felcsigázni a rajongóközönséget. De most már tényleg elég ebből, különben komolyan dühbe jövünk!...

...vagy legalább lássunk valamit most már az N-szériáról is.

Bréking nyúz: közben megjelent pár lélegzetelállító fotó egy kikapcsolt Londonról is. Csemegézzetek kedvetekre:

lseries1.jpg

lseries2.jpg

lseries3.jpg

lseries4.jpg

lseries5.jpg

lseries6.jpg

lseries7.jpg

lseries8.jpg

lseries9.jpg

lseries10.jpg

lseries11.jpg

lseries12.jpg

lseries13.jpg

Bónusz: összehasonlító videó iPhone 5-tel, Dev Alpha B-vel

Via Tihnhte.

Címkék: london leak bb10