Karácsony óta lassan egy hét telt el, akkor került ki az internetre az első fotó a BB10-es QWERTY-telefonról, amit talán X10-nek fognak hívni, talán nem. Mindenesetre most az N4BB jóvoltából itt vannak az újabb képek a telefonról, immár bekapcsolt állapotában, bár szemmel láthatóan azért mindent még nem lehet így sem látni az operációs rendszerből a 720x720 pixeles kijelzőn (például hogy néz ki a híváskezelés a híváskezelő gombok nélkül, vagy hogyan fest a főképernyő a háttérben futó programokkal.

x10_1.jpg

x10_2.jpg

x10_3.jpg

Ezeket majd várhatóan a következő hetekben fogjuk látni végre-valahára, mindenesetre jó tudni, hogy az X10-ből, vagy bármi is legyen a neve, van már működő változat, amit minden bizonnyal javában tesztelnek már a szolgáltatók.

Via N4BB.

Címkék: qwerty x10 bb10

Több szemfüles BB10 fejlesztő kiszúrta a RIM fejlesztői oldalán, hogy az új platform szoftverfejlesztő környezetének (SDK) frissítéseit, és az azokhoz tartozó lényegesebb új funkciókat taglaló Roadmap oldalon megváltozott a (fizikai) billentyűzet támogatását is tartalmazó új SDK verzió dátuma decemberről TBD, vagyis „megállapításra vár” státuszra.

roadmap.jpg

Később egy RIM alkalmazottnak hála tisztázódott, hogy azért váltott stratégiát a cég az SDK verziók frissítéseinek kibocsájtását illetően, mert nem akartak egy hónapon belül a fejlesztők elé tenni három SDK frissítést. Az új SDK verzió a Dev Alpha C program (QWERTY-s tesztkészülék) indításával együtt lesz elérhető -- most már csak januárban (egyébként eredetileg már december közepére lett ígérve).

Az első BB10-es telefonok ettől függetlenül ugyanúgy január 30-án fognak elrajtolni, szóval nincs ok az aggodalomra, nem csúszik a fizikai gombokkal ellátott telefon rajtja.

via BerryReview

Címkék: dev qwerty sdk bb10

A különféle szabadalmi viták olykor annyira nevetségesek, hogy többnyire nem is érdemes beszámolni róluk, nemrég azonban éppen a RIM és a Nokia (mit tesz a véletlen, az ő sorsuk most eléggé egymásra utalt) csapott össze, aminek a tétje akár az is lehetett volna, hogy a BlackBerryk forgalmazását megtiltják bizonyos országokban. Aztán a két cég végülis megegyezett, ráadásul a feltételeket sem titkosították 80 évre, szóval a részletek is hamar nyilvánosságra kerültek.

rim_vs_nokia.png

A The Guardian által előtúrt tőzsdei tájékoztató dokumentumok szerint a december 21-én bejelentett egyezség része volt, hogy a kanadaiak vállalták egy tekintélyes kis summa átutalását a finn gyártó bankszámlájára, amiért az cserébe minden vádat ejtett és licencmegállapodást kötött az inkriminált szabadalmakra a RIM-mel. 

Szóval akkor jöjjön az a bizonyos összeg: 50 millió euró. Elég sok tehát a nulla a számsorban, ráadásul a licencekért még ezen felül is kell fizetnie a RIM-nek. Ez egyébként tulajdonképpen így is aprópénz mindkét cégnek, mindössze annyi vált tök nyilvánvalóvá, hogy a Nokia a szabadalmi portfóliójával még mindig sokra viheti akkor is, ha a Windows Phone sokadjára is elhasal, másrészt meg a finneknek tökös ügyvédjeik vannak.

Az összeget egyébként ha minden igaz már le is könyvelte a RIM a 2013-as harmadik pénzügyi negyedévben, amiről éppen december 20-án számoltak be a messzi Waterlooban. 

Címkék: nokia szabadalom rim

Aki figyelemmel követi a Research in Motion tőzsdei szereplését, illetve üzleti eredményeinek alakulását, az bizonyára tisztában van vele, hogy a társaság számára december 21 alighanem fekete péntekként vonulhat be a történelemkönyvekbe. Szerencsére a befektetőknek jó karácsonyuk lehetett, mert a tegnapi tőzsdenyitást követően ha nem is kezdett szárnyalásba, de legalábbis magához tért a papír a New York-i kereskedésben.

rimm_1226.jpg

Mint említettem volt, nem vagyok tőzsdei szakember, nem úgy, mint Somi András, aki a KBC Equitas vezető elemzőjeként értékeli a helyzetet kissé negatív felütésű, "Meddig bénázhat még a Research in Motion?" című posztjában. András véleménye szerint a RIM kommunikációs bakit követett el a csütörtöki gyorsjelentést követő befektetői tájékoztatón, amit a tőzsde a több mint 20 százalékos részvényár-eséssel "jutalmazott" -- némileg túlreagálva a bejelentés horderejét.

A cég a csütörtöki gyorsjelentés után közölte, hogy az egyik legfontosabb létfenntartó bevételi forrása, a szolgáltatási bevétel jelentős átalakulás, és leginkább komoly visszaesés elé néz, miután januártól megváltozik a díjstruktúra, és csak a "prémium" szolgáltatásokért fizetnek majd az ezt igénylő partnerek. Az elemzők hiába kérdezgették, hogy akkor ez mit is jelent pontosan, annyi választ kaptak, hogy nyugi, majd kiderül, amikor jönnek az új termékek.

A poszt amúgy jól szemlélteti azt is, hogy a RIM árbevételének alakulásában mennyire, milyen arányban játszott közre a hardver értékesítésből és a szolgáltatásokból származó bevétel, és hát valóban, jól látszik, hogy a szolgáltatás növekvő tendenciában képviseli magát a grafikonokon. Egy ilyen helyzetben nem csoda, hogy idegesen reagálnak a befektetők bármiféle olyan jellegű kommunikációra, mely alapján veszélyben látják a szolgáltatásokból származó bevételt.

Temetni persze kár lenne még mindig a RIM-et, mert általában akkor jön a nagy feltámadás, amikor elkezdik rálapátolni egy cégre a földet. A zavarbaejtő viszont az, hogy 9 hónappal ezelőtt is úgy tűnt, már annyira negatív a környezet, annyi minden rossz történt, hogy jöhet a fordulat, hamarosan itt az új oprendszer, új termékek. Pont mint most.

András véleményét részben osztom, valóban botorság lenne temetni a RIM-et, már csak azért is, mert a cég továbbra is egy jó nagy hegynyi pénzen (konkrétan 2,9 milliárd dolláron) ül, az előfizetői bázis pedig bár tetőzni látszik, a fejlődő piacokban még mindig van tartalék. A kilenc hónappal ezelőtti állapothoz képest pedig annyit mindenképpen változott a helyzet, hogy a Q1/13-as rajt továbbra is sziklaszilárdnak látszik, a készülékek már a csőben vannak (igaz egyelőre nem tudni, mi lesz annak a pálfordulásnak a hatása, ami azt eredményezi, hogy a RIM is a full touch eszközökre helyez majd nagyobb hangsúlyt a QWERTY-s telefonok kárára).

A szoftveres fejlesztői környezetek készen állnak, a szolgáltatók pedig javában tesztelik a telefonokat és az operációs rendszert -- nem mellékesen próbálják a RIM-mel közösen kisakkozni, hogyan is lehetne a szolgáltatást úgy beárazni, hogy mindenki jól járjon a végén.

Ha tőzsdei tanácsadó, vagy elemző lennék, most mindenképpen nyomnék egy "hold"-ot (szaknyelven tartás) a RIM papírjaira, aztán január 30-tól meg kezdődhet megint a rali.

Címkék: tőzsde rim rimm

Mondanom sem kell, bejött a tegnapi sejtésem, miszerint karácsonykor is záporozni fognak a különféle kiszivárgott infók és fotók az új BlackBerrykről -- bár tulajdonképpen az angolszász országokban még nincs karácsony, szóval érthető, hogy a felfokozott hangulatban egyesek nem bírnak magukkal. Most éppen megérkezett az első fotó a BB10-es QWERTY-s telefon (N-sorozat, vagy X10, ha úgy tetszik) előlapjáról. 

x10.jpg

A telefon egészében pont úgy néz ki, mint ahogy a korábban kiszivárgott grafikán volt látható, vagyis van egy 1:1 képarányú (jó eséllyel 720x720 pixeles) kijelző, alatta meg egy QWERTY-billentyűzet, szóval a trackpad meg a híváskezelő gombok ugrottak. Lájkolod?

Via CNbeta.

Címkék: qwerty x10 bb10

Mindenkinek sok-sok ajándékot, legyen a fa alatt sok Android, iOS, Windows Phone vagy éppen BlackBerry - Boldog, békés karácsonyt, és ne feledjétek, hogy idén egyszer még találkozunk!

smarteast.hu facebook.com/smarteastancsa

A videót Polcz Péter készítette

Címkék: smarteast