A különféle szabadalmi viták olykor annyira nevetségesek, hogy többnyire nem is érdemes beszámolni róluk, nemrég azonban éppen a RIM és a Nokia (mit tesz a véletlen, az ő sorsuk most eléggé egymásra utalt) csapott össze, aminek a tétje akár az is lehetett volna, hogy a BlackBerryk forgalmazását megtiltják bizonyos országokban. Aztán a két cég végülis megegyezett, ráadásul a feltételeket sem titkosították 80 évre, szóval a részletek is hamar nyilvánosságra kerültek.

rim_vs_nokia.png

A The Guardian által előtúrt tőzsdei tájékoztató dokumentumok szerint a december 21-én bejelentett egyezség része volt, hogy a kanadaiak vállalták egy tekintélyes kis summa átutalását a finn gyártó bankszámlájára, amiért az cserébe minden vádat ejtett és licencmegállapodást kötött az inkriminált szabadalmakra a RIM-mel. 

Szóval akkor jöjjön az a bizonyos összeg: 50 millió euró. Elég sok tehát a nulla a számsorban, ráadásul a licencekért még ezen felül is kell fizetnie a RIM-nek. Ez egyébként tulajdonképpen így is aprópénz mindkét cégnek, mindössze annyi vált tök nyilvánvalóvá, hogy a Nokia a szabadalmi portfóliójával még mindig sokra viheti akkor is, ha a Windows Phone sokadjára is elhasal, másrészt meg a finneknek tökös ügyvédjeik vannak.

Az összeget egyébként ha minden igaz már le is könyvelte a RIM a 2013-as harmadik pénzügyi negyedévben, amiről éppen december 20-án számoltak be a messzi Waterlooban. 

Címkék: nokia szabadalom rim
süti beállítások módosítása