A RIM által létrehozott BlackBerry facebook-csoport tegnap késő este átlépte a tízmilliós tagságot. Ez így önmagában még nem lenne túl nagy hír, de számunkra nyilván különleges jelentőséggel bír ez, meg hát van azért néhány érdekesség, amit ennek a mérföldkőnek a kapcsán érdemes megemlíteni.

Először is egyetlen másik mobilmárkának nincs a világon ekkora facebookos bázisa, vagy nyugodtan mondhatjuk talán ebben az esetben: rajongótábora. Ráadásul a BlackBerry csoport mellett ott vannak a regionális csoportok is, melyekkel együtt jóval tizenötmillió felett van a user szám.

Ez tehát azt jelenti, hogy többen lájkolták az oldalakat, illetve oldalt, mint ahányan élünk Magyarországon, illetve ahány magyar él összesen a világon, emellett uszkve négyszer annyian vannak a különböző csoportokban, mint ahányan összesen Magyarországról regisztráltak eddig a Facebookra.

Mondjuk ez még mindig nem olyan nagy szám, hiszen Justin Bieber vagy Lady Gaga a maga 40-47 millió rajongójával ezt is lazán megugorja, csakhogy a BlackBerry csoportot lájkolóknak van egy különleges tulajdonságuk is: mániákusan megosztják másokkal a PIN-jüket.

Hogy ez az őrület pontosan honnét jött, fogalmunk sincs, mindenesetre én eddig ahány posztot lekattintottam a csoport oldalán, hogy megnézzem a hozzászólásokat, a feed tele volt nyomva BBM PIN-ekkel, amelyek mögött javarészt ismerkedni/chatelni vágyó fiatalok állnak, legalábbis nagyon szeretnénk ezt remélni. Közben releváns hozzászólást nagyítóval kell keresni. 

Tulajdonképpen ez egy rendkívül bájos dolog, ha jobban belegondolunk, egy közösségi csatornát arra használnak ugyanis tömegek, hogy egy másik közösségi csatornán még több ismerőst, barátot szerezzenek. Ha éppen szociológus Ph.D-re készülnék, azt hiszem ez egy remek kutatási téma lehetne, mindenesetre amit itt látunk, az már az egészen fiatal generáció kommunikációs kísérlete. Vagy éppen csak egy újfajta gyűjtögető szenvedély megtestesülése?

Bizarr, de csak nekünk, unalmas felnőtteknek.

Tegnapelőtt volt egy rövidke beszélgetésünk Alec Saundersszel, a RIM alkalmazásfejlesztésért és fejlesztői kapcsolatokért felelős alelnökével, aki tulajdonképpen sok újat nem mondott a kelet-európai sajtó, illetve blogok képviselőinek, viszont megismételte azt a kellőképpen érdekes információt, amiről a keynote-on is beszélt, csak akkor azt hittük, rosszul hallottuk, amit mond.

A RIM tavaly nyáron készült el a BlackBerry Messenger 6.0-s verziójával (a program azóta a 6.1-es változatnál tart), ebben debütált a BBM Connect funkció, mely lehetőséget ad a fejlesztőknek arra, hogy a közel 50 millió (!) BBM-felhasználói közösségre építve, különböző érdekes lehetőségekkel népszerűsítsék az alkalmazásukat. Eleinte lassacskán indult a dolog, de mára a BBM Connected annyira felpörgött, hogy aki nem ilyen appot csinál, az szinte másodvonalba kerülhet csak.

Saunders a beszélgetésen elmondta az App Worldben jelenleg elérhető nagyjából 60 ezer alkalmazásból csupán 500 BBM Connected, vagyis valamilyen módon összekapcsolódik a BlackBerry Messengerrel, viszont az átlagos havi letöltésszám 20 százalékát (!) adják ezek az appok, ami elképesztően durva arány.

És hogy miket lehet csinálni a BBM Connecttel? Például barátokat közös zenehallgatásra invitálni (BBM Music, Nobex Radio), közösen játszani (Nic Nac Noe), vagy éppen híreket megosztani egymással (AP Mobile world edition). 

Az App World telefonos kliens külön szekcióban kínál BBM Connected alkalmazásokat, ha van sok BBM-ismerősöd, érdemes lehet kipróbálnod velük egyiket-másikat.

A sok szövegelés után jöjjön most a RIM által készített kis klip, ami dióhájban összefoglalja a kanadai cég első európai fejlesztői konferenciáját. Fogyasszátok sok szeretettel, addig, míg mi összeszedjük kicsit magunkat az utazás után.


A BerryBlog amszterdami tudósítása a T-Mobile támogatásával jött létre.

Címkék: europe rim devcon

Komolyan mondom én még ennyi PlayBook-felhasználót egy helyen nem láttam, mint most a DevConon, ha rosszmájú akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy a RIM tabletjének a felhasználói bázisa jelentős mértékben Amszterdamban csoportosult az elmúlt két napban. Emellett ha röviden össze akarnám foglalni a DevCon Europe-t, úgy általában minden a PlayBookról, illetve a PlayBook OS 2.0-ról szólt (megjelenési időpont továbbra sincs). 

Mondjuk nem csoda, hogy boldog-boldogtalannak PlayBook volt a kezében, hiszen a RIM minden résztvevőnek ajándékozott egyet - szép gesztus, hogy ezzel eléri a cég a célját, meglátjuk, mindenesetre mi azért drukkolunk, hogy a szoftveres fejlesztések mellett legyen némi hardveres előrelépés is a tarsolyban hamarosan, NAGYON hamarosan (3G-s PlayBook etc).

Mi most szépen hazamegyünk, a RIM első európai fejlesztői konferenciáját alapvetően kellemes emlékekkel hagyjuk magunk mögött (ha nem számítjuk a tegnapi sajtófogadást). A fejlesztők egy tanulságos, tartalmas és mindenki számára érdekes eseményként tekinthetnek vissza az első DevCon Europe-ra, reméljük jövőre több magyarral is fogunk találkozni, miután esetleg otthon is kedvet kapnak ahhoz a cégek vagy egyéni fejlesztők, hogy BlackBerry platformra készítsenek alkalmazásokat.

Tot ziens, Amsterdam!


A BerryBlog amszterdami tudósítása a T-Mobile támogatásával jött létre.

Címkék: playbook devcon

Na kérem, most aztán kiderül az igazság, felfedi a valódi lényét a blogger-közösség, mégpedig egy a DevConon tartott előadás segítségével, amit többek közt Kevin Michaluk, a CrackBerry alapítója és főszerkesztője tartott, fejlesztőknek. Az alant látható dián szereplő tulajdonságok persze nem csak az appjaikat hirdetni kívánó alkalmazásfejlesztőknek lehetnek érdekesek...

...azt viszont kikérem magamnak, hogy lusta lennék!!!


A BerryBlog amszterdami tudósítása a T-Mobile támogatásával jött létre.

A DevCon Europe-ról jelentjük, hogy még mindig nem sikerült megtudni, mikor érkezik a PlayBook Os 2.0, viszont egy segítőkész RIM-alkalmazott beavatott minket az új OS-sel érkező új Bridge működésébe. Wow, ha valami, ez tényleg túlmutat minden versenytárson!

A PlayBook kapcsán sokan a megkülönböztető jegyeket hiányolták a tablet megjelenésekor, pedig a BlackBerry Bridge - bármilyen kezdetleges is jelenlegi formájában - óriási lehetőségeket rejt a BlackBerry-tulajoknak. Az új OS és az új Bridge alkalmazás egy szinttel feljebb lép, a rögtönzött demón például megmutatták nekünk a vadonatúj BlackBerry Remote funkciót, amivel az érintőkijelzős BlackBerry kijelzője tapipaddá alakítható. Cool!

Aztán a mérnökök az e-mail küldést és a weboldalak megnyitását, vagyis a kilinkelést is továbbfejlesztették, a kettő közül talán az utóbbi az érdekesebb. Az új Bridge élő kapcsolat esetén lehetővé teszi ugyanis, hogy bármilyen - akár e-mailben kapott - linket a PlayBook böngészőjének továbbítson a telefon, vagyis ha nem akar valaki bogarászni a kis kijelzőn, vagy éppen teljes Flash-támogatásra vágyik, előkaphatja a PlayBookot, ahol nem kell semmit sem bepötyögni, külön megnyitni, elég az erre létrehozott funkciót meghívni a BlackBerry menüjében, és voilá, már ott is a tartalom a PlayBookon! Zseniális!

Kicsit OFF, de ami a sokak által hiányolt vezeték nélküli kép streaminget illeti, a RIM dolgozik az ügyön, előbb-utóbb megoldható lesz az, amit eddig csak HDMI-összeköttetéssel lehet megvalósítani, vagyis a PlayBook képét vezeték nélkül lehet majd továbbítani az erre alkalmas televíziókra. Hogy ez pontosan milyen eszközök közbeiktatásával zajlik majd, illetve mik lesznek a kritériumok, azt egyelőre homály fedi.

Nekünk már az is elég lenne, ha megkapnánk az OS 2.0 frissítést és az új Bridge-et, ami tényleg új eszköz varázsol a PlayBookból.


A BerryBlog amszterdami tudósítása a T-Mobile támogatásával jött létre.

süti beállítások módosítása