Hogy mennyire nem csak a mezei felhasználók várják tűkön ülve a BlackBerry 10 rajtját, azt jól jelzi a vállalatirányítási rendszereket fejlesztő német SAP informatikai igazgatójának tegnapi nyilatkozata. A vezető a Las Vegas-i Consumer Electornics Show-n beszélt a cége és az új BlackBerryk kapcsolatáról, beleértve a saját fejlesztésű alkalmazások, valamint a több tízezres dolgozói flotta helyzetét.

sap_hq.jpg

Oliver Bussmann szerint nem lebecsülendő mennyiségű BlackBerry-felhasználó ragaszkodik továbbra is a telefonjához és szó szerint imádja azt, többek közt a vállalat dolgozói körében is. A cégnél ma nagyjából 16 ezer BlackBerryt használnak 20 ezer iPhone és 4 ezer androidos telefon mellett, ami jól szemlélteti azt a jelenséget, amit Bring Your Own Device-nak hívnak (és amire a RIM-nek frappáns válasza lesz a BlackBerry Balance), emellett azért azt is mutatja, hogy a BlackBerryk helyzete céges környezetben távolról sem reménytelen.

A cég informatikai igazgatója továbbá leszögezte, hogy az SAP saját mobilalkalmazásainak BB10-es verziói a január 30-i megjelenést követően rövidesen megérkeznek az új platformra. Ezeket a programokat egyébként részben Magyarországon fejlesztik, szóval van némi hazai vonatkozása is a hírnek. Ezzel párhuzamosan nyilvánvaló, hogy az SAP a BlakcBerry 10 platform egyik legjelentősebb bétatesztelője is egyben.

Bussmann azért kicsit odaszúrt a RIM-nek az interjúban, közölte ugyanis, hogy a kanadaiaknak a BlackBerry 10 rajtját ügyesebben kell levezényelni annál, mint ami a PlayBook tablet megjelenésekor tapasztalható volt. Valóban, és ezt minden bizonnyal a RIM is tudja, és nem felejti el senki egy pillanatra sem a cégnél, hogy míg a PlayBook sikerén nem sok múlt, addig a BlackBerry 10 sikere élet-halál kérdés.

Mi az életet választjuk.

Via InfoWorld.

Címkék: blackberry sap bb10
süti beállítások módosítása