Hihetetlen, hogy repül az idő, egy hét múlva ezekben a percekben elkezdődik a RIM globális rendezvénye, melyen a cég hivatalosan is leleplezi a teljesen kész állapotú BlackBerry 10 operációs rendszert, valamint az első olyan készülékeket, melyek az új OS-t futtatják. Még szinte emlékszem a percre, amikor a kanadaiak bejelentették a január 30-i dátumot: november 12-t írtunk, akkor még több mint hetven nap volt hátra a rajtig -- most kevesebb, mint hét napot mutat a számláló. Ideje lassan a rajtvonalhoz állni.
Bámulatos, hogy ez alatt a nagyjából két és fél hónapnyi időszak alatt mennyi minden változott, hogy nőtt az érdeklődés a RIM újdonsága iránt, hogyan vált a média ellenségből támogatóvá és hogyan kezdtek el még a legnagyobb szkeptikusok is elismerően hümmögni: nocsak, ebből a végén még lesz valami. Elképesztően izgalmas, inspiráló időszak ez, aki kicsit is otthon van a (mobil)technológia világában, azt tudja jól, hogy nagyon ritkán történik ilyen az iparágban, itt ha egy cég elveszti a bizalmat, jó eséllyel sosem kapaszkodik vissza.
A jelek arra utalnak, hogy a RIM-nek ez most mégis sikerülni fog, de legalábbis felállt a földről a cég és egy hét múlva ismét rajthoz áll, hogy mindenkinek bebizonyítsa, hiba volt teljesen leírni az egykori favoritot. Őszintén drukkolok Thorsten Heins csapatának, nem azért, mert a BerryBlogot a BlackBerryknek szentelem, hanem mert nagyon tisztelem ezt a hozzáállást, azt a megfeszített munkát, amit a legnehezebb időkben vittek véghez a cég alkalmazottai azért, hogy a január 30-i rajt, és az azt követő folyamatok megvalósulhassanak.
Nagyon sok körülmény tisztázatlan még, de van egy olyan érzésem, hogy a kanadaiak sok meglepetést tartogatnak még a számunkra, illetve az iparág számára. Mindez együttesen oda vezethet, hogy a RIM újra mozgásba lendülhet, a kissé megkopott cégnév-jelentés pedig újra értelmet nyer...
7 nap.