A BlackBerry 10 nem tartozik azok közé az okostelefon-platformok közé, melyek kinézetét a végtelenségig testre lehet szabni. A BB10-hez (legalábbis egyelőre) még olyan szinten sem érhetők el témák, mint a korábbi BlackBerry operációs rendszerekhez, jóformán annyiban kimerül az egyediség, hogy saját háttérképet lehet berakni a menühöz -- persze ne feledjük, van olyan rendszer, amelynél még ennyit sem enged a gyártó.
Az új operációs rendszernél a gyári témák színét sem lehet megváltoztatni, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne különböző színű téma a különböző okostelefonokhoz. A BlackBerry Z10 például világos hátteret kap, melyben a fehér és a kék dominál, míg egyes menüelemek (például az alsó menüsor, vagy egyes Cascades-felületek feketék. Ettől függetlenül vannak olyan programok, melyeknél meg lehet ezt az alap kinézetet változtatni sötétre, de ez minden olyan programnál automatikus lesz, mely a Q10-en fut.
A BlackBerry Q10 ugyanis a Z10-zel ellentétben sötét menühátteret kap majd, emellett néhány menüelem is különbözni fog (elsősorban az alsó menüsor lesz kisebb) a Z10-től. Amellett, hogy ez talán valamivel elegánsabb, egyben kissé komorabb felületet eredményez, az átszínezésnek fontos szerepe is van egyben az energiatakarékosság kapcsán.
A Q10 ugyanis a Z10-zel ellentétben nem LED-háttérvilágítású, hanem OLED-es kijelzőt használ majd. Anélkül, hogy nagyon belemennék a részletekbe, elég annyit tudni, hogy utóbbinál minden egyes kijelzőn látható pixelnek saját fénykibocsátása van, amiből egyenesen következik, hogy a fehér háttér megjelenítése nagyobb energiát igényel. A LED-es TFT-k esetében nincs ilyen különbség, ott mindig világít a LED a háttérben, ha működik a panel, függetlenül attól, hogy milyen tartalom van éppen a kijelzőn.
Minderről egyébként a BlackBerry 10.1 SDK végleges verziójának megjelenése kapcsán tesz említést a BlackBerry, egyben felhívva a figyelmet, hogy az OLED-paneleknek az sem tesz túl jót, ha világos tartalom huzamosabb ideig jelenik meg rajtuk, ekkor ugyanis majdnem pont úgy "beéghetnek" mint a plazmatévék.