Ezen a héten (elvileg) megindult itthon a BlackBerry Z10 forgalmazása, a T-Mobile-nál mindenképpen, a többieknél meg egyelőre ki tudja, mi van, mindenesetre a Z10 már szerepel az árlistákban -- ez is valami. Sőt, a Vodafone sajtóközleményt is küldött a telefonról. Még jobb. Egy ma elvégzett gyors és nem túl reprezentatív készletellenőrzés alapján úgy tűnik, a legtöbb T-Mobile szaküzletbe el is jutott a Z10 fekete és fehér változatban egyaránt, bár egyelőre a telefonok nincsenek kiemelt helyen a shopokban, már ahol ott vannak egyáltalán a polcokon.

Csak ma két budapesti, kiemelt üzletben jártam, a Z10 egyikben sem volt kirakva a többi készülék közé, amikor érdeklődtem, kiderült hogy van raktáron belőle, de kipróbálni egyébként nem lehet (megjegyzem a többi telefonból is csak dummy, azaz próbababa-egység volt kitéve), és különben is inkább jöjjek vissza kedden, mert most rendszerátállás van.

tmo_katalogus_1.jpg

Ami a kipróbálhatóságot illeti, vidéken sem sokkal jobb a helyzet, de a BerryBlog-olvasók visszajelzései alapján néhány shopban ott legalább a dummy ki van rakva. Úgy tudom egyébként, hogy több kiemelt T-Pontban rövidesen ki lesznek téve Z10 display-ek, ahol talán kipróbálható telefon is lesz. Addig is elhoztam egy készülékkatalógust, amiben sok másik csúcskategóriás okostelefon mellett egy dupla oldalt kapott a Z10.

Nem lennék meglepve, ha ilyen körülmények közt olyan őrült módon nem kapkodnák el az új BlackBerryket, de remélhetőleg a jövő héten már beindul majd a marketinggépezet, és jönnek a reklámok meg a kiemelt polcok a szolgáltatóknál. Más út márpedig sajnos a jelek szerint nincs.

süti beállítások módosítása