A BlackBerry tradicionálisan nem szórakoztatóeszköz, talán ennek tudható be, hogy a BlackBerry World piactérre viszonylag későn, csak idén év elején kerültek fel a mindenféle tartalmi jóságok, vagyis a zenék, filmek és sorozatok. Úgy látszik jó döntés volt bővíteni a piactér repertoráját, mert a gyártó bevallása szerint nagyon pörögnek a zenék a BlackBerry Worldben.

bbworld_musicandvideo.png

Hogy ez konkrétan mit is jelent, azt nem tudjuk, mindenesetre a BlackBerry egyik igazgatója a múlt heti BlackBerry Live konferencia alakalmával elszólta magát egy internetes újságnak. Charlie Miller, a stratégiai kapcsolatokért felelős vezető közölte, a teljes letöltésmennyiség 20 százalékát teszik ki csak a zenék, ami a cégvezető saját bevallása szerint mindenkit meglepett a vállalatnál. Az is kiderült, hogy a BlackBerry Worldben elsősorban egyedi zeneszámokat vásárolnak az ügyfelek, de azért az albumok is a várakozáson túl fogynak.

Szuperül hangzik, ráadásul mindezt úgy, hogy a zenék és videós tartalmak számos országban nem érhetők el a BlackBerry Wolrdből. Kevésbé hangzik szuperül, de nálunk sem, és ha engem kérdeztek, ez sajnos egy jó darabig így is marad még. Ahhoz, hogy ezen a téren komoly változást álljon be, illetve hogy egyáltalán a BlackBerry foglalkozzon a magyar zenekiadók tartalmaival (mert anélkül még az Apple sem indította be az iTunest) még sok-sok BlackBerryt kell itthon eladni.

Persze a küldetés nem lehetetlen, az is lehet, hogy valami csoda folytán belátható időn belül komoly változásokat tapasztalhatunk majd tartalmi téren.

Te egyébként töltenél le zenét a BlackBerry Worldból pénzért?

Via TrustedReviews.

süti beállítások módosítása