Ahogy korábban többször is írtam, a rendszerfrissítések az okostelefonok esetében nem csak arra alkalmasak kiválóan, hogy új funkciókat hozzanak (lásd az előző posztunkat), meg kijavítsanak bizonyos hibákat, hanem arra is, hogy új hibákat generáljanak. Úgy tűnik, most is sikerült az utóbbi esetbe belefutni, a 10.1-es MR release legalábbis többeknél okozott már az SMS-ekhez köthető, egyelőre megmagyarázhatatlan problémát.

A BlackBerry a frissítés kapcsán időközben el is ismerte, hogy "csekély számú felhasználó" esetében gondok lehetnek a korábbi SMS-ek megjelenítésével, bár hogy ez pontosan mit jelent, azt nem részletezte a cég. Mindenesetre az internetes fórumokon elég sok felhasználó panaszkodik elveszett SMS-ekről, vagy ami rosszabb, az összes SMS elvesztéséről.

A magam részéről jó ideje leszoktam arról, hogy archiváljak bármilyen SMS-t, szóval a problémát valahogy nem nagyon tudom átérezni, ettől függetlenül azért kicsit jómagam is kínosnak érzem, hogy a BlackBerry, valamint a szolgáltatók az alapos tesztelés közben nem futottak bele egy ilyen ordító problémába. Vagy netán mégsem olyan alapos az a tesztelés? 

Mindenesetre ha frissítetek, azért készüljetek fel egy ilyen eshetőségre is, esetleg frissítés előtt használjátok az SMS Backup nevű alkalmazást, mely a BlackBerry Worldből 1,79 euróért érhető el.

Címkék: frissítés os sms
süti beállítások módosítása