Erre szerintem nagyjából senki nem számított: tegnap új operációs rendszer jelent meg a jobb sorsra érdemes PlayBook tablethez, mely immár lassan két és fél éve van velünk, szóval informatikai (pláne telekommunikációs) viszonylatban jócskán túllépett már élete derekán. Ráadásul a BlackBerry a nyáron gyakorlatilag teljesen eltemette a tabletet azzal, hogy az előzetes ígérettel ellentétben mégsem tette rá elérhetővé a BlackBerry 10 operációs rendszert, mondván ehhez kevés a kütyü memóriája.

playbook3.jpg

Mindez azonban nem jelentette azt, hogy a PlayBook rendszerének fejlesztése teljesen leállt, erre ékes példa a most megjelent 2.1.0.1753-as verzió, ami egyébként pár nappal ezelőtt kiszivárgott az internetre is. A hivatalos OTA-verzió azonban mindenféle drasztikus beavatkozás (például a memória teljes törlése) nélkül telepíthető, a letöltőcsomag mérete elég masszív, 396 MB. Ebbe egyébként új funkciók nem fértek bele, szóval azt ne is keressétek, a rendszer azonban több biztonsági frissítést is tartalmaz, például megújult az állandó fekete báránynak tekintett Adobe Flash modul is.