Nemrég írtam itt a blogon nektek arról, hogy a Telekom hatalmas készletsöprésbe kezdett, és elképesztő áron adja a BlackBerry Z10-et, a kanadai gyártó első BB10-es okostelefonját. Úgy tűnik, a QWERTY-hívőknek sem kellett sokáig várniuk egy jó kis árcsökkentésre, még ha nem is olyan jelentős a kedvezmény, mint a Z10 esetében.

telekom_q10.jpg

A szolgáltató árlistáját böngészve tűnt fel, hogy a Telekom két év hűséggel, online vásárlás esetén már 110 ezer forintért odaadja a BlackBerry Q10-et, listaáron, vagy Dominóval pedig 140.990 forintért vihető el a készülék (itt az árak nem változtak). Ha jól számolom, az árengedmény két év hűség esetén csaknem 25 ezer forint -- ennyivel kellett többet fizetni a telefonért egy héttel korábban.

Fontos, hogy a Telekom csak fehér színben árulja a Bold-utódot, mely elvileg 4G-képes, milyen kár, hogy éppen a Telekom hálózatán (meg visszajelzések alapján a Telenorén) nem megy a BlackBerry-szolgáltatás LTE-n keresztül, vagyis megy, de lesz egy baromi gyors kapcsolatod, amit kábé semmire nem tudsz használni. De erről majd később, ne rontsuk el az olcsóbb készülék és/vagy az ünnep közeledte miatt érzett örömöt!

süti beállítások módosítása