Most már szinte biztos, hogy nem ússzuk meg idén legalább egy új design-BlackBerry nélkül, amit ezúttal is a kanadaiak régi partnere, az osztrák Porsche Design tervez a szép emlékű P'9981 után. A hét elején még csak tippeket lehetett hallani az utód, a Z10-re épülő P'9982 megjelenéséről, most viszont már itt vannak az első, kivételesen jó minőségű kiszivárgott fotók a készülékről.

porsche_z10_1.jpg

Arról a készülékről, melyen szemmel láthatóan azért olyan túl sokat nem gondolkodtak a sógoroknál: fogták a 9900-ra ráhúzott dizájnt és szinte egy az egyben átörökítették a Z10-re -- persze előtte lepucolták a gombokat, mert nagyon útban lettek volna. A telefon ennek megfelelően egy szögletes fém keretet, és bőr bevonatú (vagy bőrhatású?) hátlapot kapott, belül viszont minden ugyanaz, mint a Z10-nél, még az akkumulátor sem különbözik.

Címkék: design porsche z10

A multiplatformos BlackBerry Messenger, vagyis a BBM egyre közelebb kerül a megjelenéshez, a BlackBerry korábban a nyár végére ígérte az androidos és iOS-es verziókat, és lám, már augusztus van, szóval a nyárból legjobb esetben is másfél hónap van csupán hátra. Mindez persze azt jelenti, hogy a következő napokban, hetekben egyre többet fogunk hallani a chatprogram új verzióiról, az első kiszivárgott képek pedig már tegnap kikerültek a netre.

bbm_android1.jpg

bbm_android2.jpg

A már korábban megjelent fotóhoz képest fontos különbség, hogy ez a felvétel tényleg a VALÓDI androidos BBM-et ábrázolja, vagyis annak két képernyőjét -- szóval azért maradt még hál' Istennek sok olyan képernyőkép, amit később ki lehet szivárogtatni. Az alkalmazás egyébként jelenleg zárt bétafázisban jár, talán rövidesen lesz nyílt bétája is, amiben remélhetőleg mindenki kipróbálhatja megjelenés előtt az appot, akinek kedve szottyan.

bbm_android3.jpg

Jó látni egyébként, hogy az androidos BBM az alapvetően nem túl informatív fotók alapján gyakorlatilag teljesen úgy néz ki, mint a BlackBerry 10-re fejlesztett verzió, bár nyilván a gesztusok nem pont úgy működnek a két platformon.

Via BGR, BBOS

Ahogy korábban többször is írtam, a rendszerfrissítések az okostelefonok esetében nem csak arra alkalmasak kiválóan, hogy új funkciókat hozzanak (lásd az előző posztunkat), meg kijavítsanak bizonyos hibákat, hanem arra is, hogy új hibákat generáljanak. Úgy tűnik, most is sikerült az utóbbi esetbe belefutni, a 10.1-es MR release legalábbis többeknél okozott már az SMS-ekhez köthető, egyelőre megmagyarázhatatlan problémát.

A BlackBerry a frissítés kapcsán időközben el is ismerte, hogy "csekély számú felhasználó" esetében gondok lehetnek a korábbi SMS-ek megjelenítésével, bár hogy ez pontosan mit jelent, azt nem részletezte a cég. Mindenesetre az internetes fórumokon elég sok felhasználó panaszkodik elveszett SMS-ekről, vagy ami rosszabb, az összes SMS elvesztéséről.

A magam részéről jó ideje leszoktam arról, hogy archiváljak bármilyen SMS-t, szóval a problémát valahogy nem nagyon tudom átérezni, ettől függetlenül azért kicsit jómagam is kínosnak érzem, hogy a BlackBerry, valamint a szolgáltatók az alapos tesztelés közben nem futottak bele egy ilyen ordító problémába. Vagy netán mégsem olyan alapos az a tesztelés? 

Mindenesetre ha frissítetek, azért készüljetek fel egy ilyen eshetőségre is, esetleg frissítés előtt használjátok az SMS Backup nevű alkalmazást, mely a BlackBerry Worldből 1,79 euróért érhető el.

Címkék: frissítés os sms

Tegnap írtam róla, hogy a BlackBerry a szolgáltatókon keresztül elkezdte terjeszteni a 10.1-es BlackBerry 10 OS legújabb, köztes verzióját, mely néhány fontos új funkcióval bővült. Ezek egyike egy a Hub-ban előcsalogatható új gesztus, mellyel az üzenetek közt tudsz lapozni akkor, ha megnyitottál egy üzenetet vagy értesítést.

A gesztushoz először is jobbra kell lapozni a kijelzőt, mintha vissza akarnál lépni az alapnézetbe, és közben le vagy fel kell mozdítanod az ujjadat, ezzel az eggyel korábbi, vagy újabb üzenetre tudsz ugrani anélkül, hogy teljesen ki kéne lépni a már megnyitott üzenetből/értesítésből.

hub_switch.jpg

Ha ez így elsőre túl bonyolultan hangzik, nézd meg a fenti képet, szerintem sokat fog segíteni. Ne feledd, hogy szintén az új funkciók közt szerepel, hogy QWERTY-s telefont használva automatikusan a következő olvasatlan üzenetre tudsz ugrani az "u" gomb lenyomásával. Egyik jobb funkció, mint a másik!

Via Berryreview.

A Formula 1-es cikrusz a múlt hétvégén Magyarországon járt, ami minden autósport-rajongót a végletekig felcsigázott, ráadásul a futamot Lewis Hamilton nyerte a Mercedes AMG Petronas, no meg a BlackBerry színeiben. Lewis első győzelmét aratta a Mercedessel, ráadásul ahhoz képest, mennyire az esélytelenek nyugalmával állt hozzá a versenyhez, elég meggyőző fölénnyel nyert. Úgyhogy mindenképpen dukál neki még egy poszt itt a BerryBlog heti BB-veleb rovatában.

hamilton_sajtotajekoztato.jpg

A fenti felvétel a Magyar Nagydíj sajtótájékoztatóján készült, Lewis láthatóan egy Q10-zel a kezében készített fotókat az újságírókról, vagy lehet csak úgy tett, mintha fotókat készítene, és valójában ex-csajának, Nicole Scherzingernek a monokinis fotóit nézegette. (Bónuszként a képen Kimi Räikkönnen is felfedezhető, bár neki nem biztos, hogy BlackBerryje van, de azért persze bírjuk őt is.)

Kösz a tippet Péternek!

Na, hát úgy látszik van, akinek semmivel nem lehet a kedvére tenni, ilyen például Phlypboy, akit továbbra is, kitartóan utálja a BlackBerry Z10-ét, az utálatának pedig immár a második videójában ad hangot. Van itt minden, ébresztő-gyalázás, kameragyalázás, Hub-gyalázás. Nézzétek meg, hétszentség, hogy ezek után ti is leköpitek a Z10-eteket!

NA, és most akkor mondjátok meg, kell-e ennél jobb reklám? ;)

Címkék: videó fan z10
süti beállítások módosítása