Ha van az elmúlt 20-25 évben kiállított útleveled, a címben szereplő mondatot biztosan megtalálod benne az első számozott oldalon, eleinte még külön nevük is volt ezeknek, úgy hívták őket, hogy Világútlevél. Nem volt ez mindig így, de azok az idők szerencsére ma már történelemnek számítanak. Annyira tökéletes analóga ez a BlackBerry új csúcskategóriás üdvöskéjével, a Passporttal, hogy akár ugyanezt a mondatot egy az egyben ráírhatnák a készülék tekintélyes méretű dobozára. Vagy csinálhattak volna neki egy ilyen háttérképet:

utlevel.jpg

És valóban, nem volt ez mindig így, még az első BlackBerry 10-es modellekből, a Z10-ből, a Q10-ből és társaiból is több, akár négy-öt változat is készült, melyet a világ különböző régióiba szánt a BlackBerry. Ennek az volt az oka, hogy a mobilszolgáltatók a különböző kontinenseken (de gyakran még egy kontinensen belül is) különböző frekvenciasávokon, vagy teljesen eltérő alapokon (GSM-CDMA) üzemeltetik a hálózataikat, a korábbi típusokba szerelt rádiós modulok pedig nem tudták ezeket egyszerre kezelni. Kicsit úgy képzeld ezt el, mintha különböző rádiókat kéne venned a Petőfi és a Jazzy hallgatásához. A legnagyobb eltérés a 4G-s, vagy LTE-sávok esetében van, illetve volt a mai napig, így fordulhat elő például, hogy egy Észak-Amerikában vásárolt Z10 (STL100-3) nem tud a Telenor vagy a Telekom 4G-s hálózatára csatlakozni. 

A Passport esetén ezt a problémát gyakorlatilag teljesen áthidalta a BlackBerry azzal, hogy olyan rádiós egység került a típusba, mely szinte mindegyik alapsávra képes ráhangolódni. A BlackBestiából éppen ezért csak egyetlen modell, az SQW100-1 létezik, mely a BlackBerry oldalán szereplő műszaki dokumentáció alapján összesen 8 LTE-alapsávon és 5 HSPA+ sávon tud kommunikálni, vagyis bárhová utazol, ott garantáltan tudod majd használni a Passportot a helyi szélessávú mobilhálózaton (a 4G-s roaming azért még távolról sem triviális, de 3G-n nem lesz gond), leszámítva azokat az országokat, ahol csak CDMA-hálózat üzemel, CDMA-s modellje ugyanis nincs a BlackBerrynek, legalábbis egyelőre.

A fentiek egyben azt is jelentik, hogy a Passportot bárhol is veszed, az biztosan fog működni Magyarországon, legfeljebb a csomagolás térhet el apróságokban (például az Egyesült Államokban nem kapsz hozzá EU-s töltőt). Ha azt hitted, ennyivel megúsztad, tévedsz, a BlackBerry ugyanis a hardver típusától függetlenül szemrebbenés nélkül differenciálja a telefonokat lokalizációs szinten, vagyis a cég elvileg pontosan tudja, hogy az adott telefon eredetileg melyik piacra lett szánva. Ettől még természetesen fog működni más régiókban is, de szerepet játszhat a lokalizáció például a szoftverfrissítéseknél, ahol a frissítések ütemezésében és tartalmában egyaránt lehetnek különbségek - akár attól függetlenül is, hogy melyik szolgáltató SIM-je van éppen a telefonban. Vagyis simán előfordulhat, hogy egy haverod hamarabb (vagy később) kapja meg a telefonjára a frissítést, ha mondjuk ő Dubajban vette a telefont, te meg Európában - hiába vagytok mindketten ugyanannak a szolgáltatónak az ügyfelei.

Tehát a Passport a BlackBerry választékában igazi világmodell, tulajdonképpen az első ilyen típus a kínálatban. Egy igazi Világútlevél.

süti beállítások módosítása