Ha már úgyis szóba kerültek ma a rendszerfrissítések, úgy gondolom, érdemes még pár bekezdést szentelni a BlackBerry 10 OS soron következő, 10.3.1-es verziójában szereplő egyik lényeges újdonságnak, az egyedileg paraméterezhető akkumulátorkímélő-módnak.

Az efféle trükkök egyébként más rendszerektől sem idegenek, az Androidban például már egész régóta megvan az a funkció, hogy bizonyos akkumulátor-töltöttségi szintet elérve a rendszer leszabályozza magát - és vannak gyártók, akik ezt egészen kreatív szintekre fejlesztették (például a Samsung, mely egyes telefonjainál még a kijelzőt is átállítja fekete-fehérre a spórolás érdekében).

batterysaving1.png

A BlackBerry 10 új verziójával érkező akkukímélő mód tulajdonképpen ugyanezt teszi (na nem a fekete-fehér kijelzőre gondolok), vagyis egy felhasználó által beállítható akkutöltöttségi szintet elérve bizonyos rendszerkomponensek működését módosítja az OS. Például leszabályozza a kijelző fényerejét, a processzor teljesítményét, kikapcsolja az adatforgalmat, illetve a GPS-alapú helymeghatározást. 

Az eddigi tesztek alapján főleg a CPU-teljesítmény leszabályozásával érhető el drámai hatás (a kijelző áramfogyasztása típusonként nagyon eltérő lehet), egy készülék fogyasztása így a fenti opcióknak köszönhetően akár a felére is csökkenthető, miközben az operációs rendszer felülete egy pillanatra sem akad meg. A tesztek szerint a teljesítményigényes alkalmazások, így elsősorban a játékprogramok azért nem futnak teljesen gördülékenyen ebben az üzemmódban (nem beszélve az androidos játékokról), de valaki vagy játszani akarjon a telefonján, vagy energiát spórolni.

Szerencsére az akkumentő funkció kézzel is felülbírálható, ami már csak azért is jól jön néha, mert bizonyos helyzetekben zavaró lehet a végletekig leszabályozott fényerő, márpedig akkuspóroló üzemmódban nem lehet kézzel állítani a kijelző fényerejét.

Via Dhabkirk.

süti beállítások módosítása