Bár nem tartozik túl szorosan a BerryBlog szűkebb tematikájához, de úgy gondolom egyszerűen muszáj mindenkinek látnia a lenti reklámot, akinek mobiltelefonja van. A rövidfilm ugyanis egy olyan eszközt mutat be, ami nélkül - Európában legalábbis - nem létezik a mobilkommunikáció, ennek ellenére talán kissé méltatlanul háttérbe szorult manapság. Pedig a legokosabb okostelefon is tök hülye nélküle. Igen, ez a SIM.

Az amerikai virtuális szolgáltatói piac egyik szereplője, a Ting most egy olyan drámai teaserrel sokkolja a helyieket, amit talán még James Cameronnak sem sikerült összerittyentenie eddigi pályafutása során, Terminátorostul, Avatarostul, elsüllyedő Titanicostul. Olyan trailer ez, ami után az ember legszívesebben azonnal rohanna a moziba, de minimum borzongva várja a februárt, amikor A SIM-kártya elérhetővé válik.

Egyébként ez az egész persze szokás szerint csak a hülye amerikaiaknak újdonság, náluk ugyanis a SIM korántsem triviális, van több olyan szolgáltató is arrafele, amelyik egyáltalán nem használ ilyen kártyát, ráadásul a Ting éppen az egyik ilyen cég, a Sprint hálózatát használja. Illetve a jelek szerint februártól már egy másik, GSM-hálózaton (kizárásos alapon vagy az AT&T vagy a T-Mobile USA) is használhatják előfizetésüket az ügyfelek - na ehhez kell majd A SIM.

Via CrackBerry.

Címkék: sim ting sprint
süti beállítások módosítása