Mindig is rendkívüli módon szerencsétlennek tartottam, amikor a különböző mobilplatformokat csak és kizárólag az alapján ítélték/ítélik meg, hogy az adott platform alkalmazás-piacterén, vagyis pl. a Google Play Store-ban, vagy az App Store-ban hány alkalmazás érhető el. Aki ugyanis kicsit is mélyebbre ásott ezeknek a piactereknek a bugyraiba, az bizonyára tisztában van vele, hogy elképesztő mennyiségű gagyi app lelhető fel mindegyiknél, és sajnos ez alól a BlackBerry World sem jelent kivételt, pláne, mivel egy csomó népszerű alkalmazás egyébként nem érhető el BB OS-re, vagy BB10-re.

appfor.jpg

Ezért aztán elmés "alkalmazásfejlesztők" kitalálták, hogy milyen jó lenne a menő appok neveivel kiadni mindenféle ipari bithulladékot, és adott esetben akár jól meggazdagodni belőle -- úgyhogy elárasztották a BlackBerry Worldöt az "App for XY" nevet viselő mobilalkalmazások, melyeknél az XY tetszőlegesen behelyettesíthető Instagrammal, Snapchattel vagy éppen Shazammel. De még legalább tucatnyi ilyen példát lehetne sorolni. Ezekről tudni kell, hogy a többségük fizetős, viszont rendkívül silány, korlátozott funkciókkal rendelkező program, vagyis egy jó nagy átverés az egész.

Szerencsére nem csak a felhasználóknál, hanem a BlackBerrynél is betelt a pohár e miatt, így most ultimátumot adtak a kanadaiak minden átb@aszósat játszó fejlesztőnek: ha 48 órán belül nem változtatja meg az alkalmazása nevét (mostantól az "App for" tabu), egyszerűen törlik a kamu programot a BlackBerry Worldből. Ez pedig egy nagyon örvendetes megtisztulási folyamathoz vezethet, nyilván azon az áron, hogy néhány ezerrel kevesebb alkalmazás lesz majd elérhető a BlackBerry piacterén. De ez ma már, hogy az egyébként szintén elég szigorúan válogatott mobilalkalmazásokat tartalmazó Amazon App Store itt van a küszöbön, egyre kevésbé érdekel bárkit is (sőt, meg merem akár kockáztatni, hogy a két dolognak van némi köze egymáshoz),

Via CrackBerry.

A BlackBerry 10 és a Windows Phone mobilos operációs rendszerek közt sokan (köztük kezdetben én is) ádáz versenyt sejtettek, amit eleinte igazolni látszott az is, hogy a BlackBerry Messenger tavaly őszi multiplatformos bővítésénél a Microsoft platformja hogy, hogy nem kimaradt a körből. Aztán később kiderült, hogy ennek nem az az oka, hogy a BlackBerry ki akar tolni azokkal, akik WP-re álltak át, a chatkliens fejlesztése ugyanis megkezdődött a windowsos telefonokra is -- és most érte el azt a szintet, hogy az app gyakorlatilag bárki számára elérhetővé vált.

bbm_wp.jpg

Ami azt jelenti, hogy a BBM a rövid nyílt bétatesztet követően immár a Windows Marketplace-ről is letölthető, a Windows Phone 8-at, vagy annál újabb oprendszert futtató készülékekre. A felület amolyan Windows Phone-os, vagyis teljesen az operációs rendszer interfészéhez szabta a BlackBerry a programot, amivel egyelőre csak chatelni lehet akár egyesével, akár csoportban, a hanghívás funkció és a csatornák kezelése majd egy későbbi verzióban válik elérhetővé. 

Talán ennek köszönhető, hogy még mindig bétának nevezi a BlackBerry a WP-s BBM-et, aminek az 1.0.0.0-s (vagyis NAGYON egypontnullás) verzióját erre a linkre kattintva érhetik el a Windows Phone telefonokkal rendelkező felhasználók.

A BlackBerry Passport érkezésével mondhatni új távlatok nyílhatnak meg nem csak a BlackBerry, hanem a BB10-es platformra alkalmazásokat készítő fejlesztők előtt is, hiszen ne feledjük, az 1:1-es képarányú, 4,5 hüvelykes képátlójú kijelzőn elég sok minden elfér, legyen szó szövegről, grafikáról, vagy éppen Active Frame-ekről.

Ezeknél az új modelleknél mindig az egyik legnagyobb kérdés, hogy a már meglévő appok hogyan futnak az új hardveren, illetve elindulnak-e egyáltalán az alkalmazások az új telefonon. A Passport nagy szerencséje ebből a szempontból, hogy a kijelzőjének a képaránya pontosan megegyezik a Q10/Q5 kijelzőjének a képarányával, úgyhogy elvileg minden olyan app működik majd a Passporton is, ami a Q10-en elfut. Olyannyira biztosak ebben a kanadaiak, hogy a BlackBerry automatikusan, a fejlesztő beavatkozása nélkül engedélyezi a Passport-kompatibilitást minden ilyen appnál.

passport_wite_calendar.jpg

Ami mondjuk bennem abból a szempontból hagy némi kérdőjelet, hogy bár igaz, hogy a Passport és a Q10/Q5 kijelzőjének a képaránya egyezik, csakhogy a Passport paneljének a felbontása éppen kétszer akkora, mint az említett két modellé (1440x1440 pixes). Ez pedig bár nem jelent visszalépést, azért ha változatlan marad a grafikus felület, akkor kijelenthető, hogy az app nem használja majd ki az újdonság grafikus megjelenítési képességeit.

Volt már egyébként hasonló dilemma, éppen az Apple-nél, a retinás iPhone megjelenésével, hiszen ott is pont a duplájára nőtt a felbontás (ami egyébként az interfész-tervezők számára a szerencsésebb eset), de a régi appok valahogy nem mutattak olyan jól az új készüléken. Aztán persze ez idővel megoldódott, az alkalmazásfejlesztők közreműködésével, remélhetőleg ez fog történni a BlackBerryre fejlesztők esetében is.

Pár héttel ezelőtt hosszasan kifakadtam itt a BerryBlogon a BlackBerry csapnivaló marketingje kapcsán, miután egy szaklapban elolvastam egy interjút a kanadaiak aktuális marketingfőnökével, Mark Wilsonnal. Nem tartom túl valószínűnek, hogy eljutott volna Waterlooba az a poszt, mindenesetre most mintha megváltozott volna valami, legalábbis Wilson egy tegnapi nyilatkozata arra enged következtetni, hogy a marketingigazgató talán mégis érti, mi zajlik körülötte a piacon.

A BlackBerry Security Summiton az előadásokat követő kérdezz-felelek szekcióban kiült a közönség elé Wilson is, az N4BB-s srácok pedig nekiszegezték a kérdést, hogy akkor most valóban teljesen leírja-e (kissé vulgárisabb megfogalmazásban lesz*rja) a BlackBerry az átlagembert, vagyis inkább az átlagfogyasztót. Szerencsére a tag hamar kapcsolt, és közölte, a vállalati felhasználó is fogyasztó (ugye-ugye?), és ennek megfelelően is kell reklámozni a termékeket.

chen_front.jpg

Úgyhogy az új készülékeket hagyományos marketingeszközökkel is népszerűsíteni fogja a BlackBerry, és bár konkrétum egyelőre nincs, remélhetőleg amekkora különc a Passport a piacon, legalább akkorát fognak szólni a kampányok. És ehhez nem kell Alicia Keys sem, mondjuk szerintem kábé mindent el lehetne adni John Chennel és taoizmusba hajló bölcseleteivel, és akkor meglenne a reklámarc házon belül.

Például egy márkaidentitás-kampány keretén belül elég lenne csak annyit mondania a kamerába mosolyogva, hogy lám-lám, én is ázsiai vagyok, mégsem lopok a konkurenciától. Na erre biztosan félrenyelnék páran a királyrákot...

Via N4BB.

Valójában már nem is szimpla nyomógombos mobil lesz a BlackBerry szeptemberben érkező újdonsága, a Passport, hanem jóval több annál, ez lesz ugyanis a világ első olyan mobilja, amin a nyomógombok egyszerre virtuális gombokként is működnek majd. Vagy legalábbis részben.

Azt eddig is tudtuk, hogy a Passport háromsoros QWERTY-gombsora érintésérzékeny lesz, és a három sorból adódóan egy csomó szimbólumgomb hiányzik majd róla. Illetve azt is lehetett tudni, hogy a prediktív szövegbevitelnél hasonló gesztusokat lehet majd használni az érintésre is reagáló gombok révén, mint amit a virtuális klaviatúrákon is megszokhattunk. Magyarul az egész miskulancia egy eddig soha nem látott hibrid nyomógombos-virtuális-érintőkijelzős egyveleget alkot majd, és most már azt is láthatjuk a Phone Arenanak köszönhetően, hogy pontosan hogyan is fog működni élesben.

A fenti videót egy még bétaállapotú szoftverrel ellátott Passportról forgatták, és ha már szóba került a szoftver, vagyis az operációs rendszer, ezúttal is hadd' éljek azzal a gyanúmmal, hogy a telefon gyakorlatilag kész, a sorozatgyártás pedig valószínűleg már meg is kezdődött, vagy legkésőbb egy-két héten belül megkezdődik. A BlackBerry valószínűleg már csak a szoftvert reszelgeti, többek közt azért, hogy a videóban is szereplő hibrid billentyűzet, vagy éppen a BB10 10.3-as verziójával érkező újdonságok, funkciók (BlackBerry Asszisztens, új Android futtatókörnyezet, új Active Frame-ek, Amazon AppStore, átalakított kezelőfelület stb.) minél kevesebb hibát tartalmazzanak a megjelenéskor.

Via Phone Arena.

Ezek szerint John Chennek nem csak a szája a jár, amikor arról beszél, hogy a BlackBerry részben visszatér gyökereihez, és a professzionális felhasználókat a korábbinál fókuszáltabban szolgálja ki. A kanadai vállalat nagyjából egy órája közölte, hogy felvásárolja a kommunikációs titkosítással foglalkozó német Secusmart GmbH-t.

Azoknak, akiknek a név nem mond semmit, emlékeztetőül: ez ugyanaz a cég, amelyik a német kormányzati szektornak is szállít hardveres titkosítással felszerelt BlackBerryket. Ezek azok a BlackBerryk, amelyek a mai napig a kizárólagosan elfogadottak az érzékeny feladatokat ellátó tisztviselők számára. Mint például Angela Merkel kancellár. Ezenkívül a hardveres titkosítással ellátott telefonokat minősítette a NATO is belső használatra.

A Secusmart terméke a microSD foglalatba illeszkedő titkosító chipkártya. A SecuSUITE névre hallgató termék a chipkártyával az összes hang, sms, email és egyéb adatkommunikációt titkosít 128 bites AES algoritmussal és azt csak egy arra jogosult, megfelelő chipkártyával szintén rendelkező fogadó fél olvashatja el.

bb-secusmart.png

A titkosítás a privát-publikus kulcs alapú elvet követi: ennek a lényege,hogy minden kommunikáció annak megfelelően kerül titkosításra, hogy ki a címzett. A titkosítást magát bárki el tudja végezni, visszaolvasni ugyanakkor csak a címzett tudja (pontosabban azok a címzettek, amelyek rendelkeznek a megfelelő kulccsal, vagyis lehetőség van csoportszinű kulcsok bevezetésére a teljesen egyéni privát kulcsok mellett). Fontos természetesen, hogy ne csak BlackBerryken lehessen ezeket az üzeneteket elolvasni, ha arra igény van, ez a kripto infrastruktúra sztenderdnek tekinthető, és beilleszthető egy nagyobb környezetbe, PC-kkel és szerverekkel együtt.

A felvásárlási tranzackió hatósági jóváhagyásra vár, de semmi okunk feltételezni, hogy az üzletet nem a német kormányzat előzetes rábólintásával kötötték meg. Erre utal ugyanis, hogy a németek tegnap nyilvánították ki szándékukat további 20 ezer BlackBerry 10-es telefon vásárlására, hogy növeljék a kommunikációjuk biztonságát. Ez a 20 ezer telefon az eddig már használatba vett 3 ezerhez csatlakozna.

A németek buzgalmát az amerikai NSA és a brit GCHQ kémszervezetek által okozott lehallgatási botrányok magyarázzák. A Snowden által kiszivárogtatott anyagok alapján az amerikaiak és a britek átfogóan lehallgattak német hivatalnokokat, és képesek voltak megtörni a régebbi BlackBerryk biztonságosnak hitt kommunikációját. Az új BB10-es infrastruktúra előnye kettős: nemcsak új hardveres titkosítást kaptak a telefonok, de a kommunikáció maga is könnyebben védhető azáltal, hogy azoknak immár nem kell áthaladniuk a BlackBerry adatközpontjain, vagyis nem hagyják el az országot. Minden jel arra utal, hogy Snowden után az új BlackBerry sokkal vonzóbb lett a szellemi tulajdonára érzékeny vállalatok és kormányzatok számára - a Secusmart felvásárlása ezt erősíti tovább.