Javában zajlik még a CES Las Vegasban, ahol tegnap, magyar idő szerint késő délután volt a BlackBerry sajtókonferenciája. Leginkább a QNX és a "dolgok internete" volt a téma, de azért volt valamivel könnyebben emészthető bejelentés, nem is egy. Például, hogy hamarosan majd az óráddal is tudsz BBM-ezni.

Természetesen erre nem alkalmas akármilyen óra, hanem az egyre népszerűbb, és egyre jobban (és többre) használható okosórákból kell majd vásárolnod egyet, azok közül is egy olyant, ami az Android kifejezetten viselhető eszközökre optimalizált leágazásával, az Android Wear-rel kompatibilis. Mint például a lenti képen látható Moto 360.

moto360_bbm.jpg

És hogy mit is lehet csinálni egy okostelefonon futó BBM-mel? Például:

  • üzeneteket olvasni
  • meghívókat visszaigazolni
  • üzenetek közt keresni
  • üzenetekre válaszolni (diktálással)

A BlackBerry szerint az egészben az a legnagyobb jóság, hogy mindehhez elő sem kell venni a telefont, hiszen a BBM mindvégig ott van a csuklódon. Mondjuk én nem nagyon látom magam előtt, amint az órámnak beszélve diktálom a BBM-üzeneteket, sőt, ami azt illeti nagyjából azóta nincs órám, mióta mobilom van, de ez legyen az én bajom ugyebár.

Arról amúgy továbbra is mélyen hallgat a BlackBerry, hogy lesz-e BB10-es okosóra, de gyanítom, hogy egy darabig még nem, pedig valamelyik menő, üzleties vonulatú óragyártóval összeállva szerintem elég killer termékeket tudnának letenni az asztalra.

Az Android Wear-re fejlesztett BBM az év elején jelenhet meg.

Via Inside BlackBerry.

süti beállítások módosítása