Az idei Mobile World Congressnek is vége, lehet vágni a centit, hogy a kiállításon bejelentett újdonságok megjelenéséig még hány nap van hátra. Már ha egyáltalán szó volt arról, mikor jelennek meg.

visa_1.jpg

A barcelonai nyüzsgés egyik legizgalmasabb, egyben legrejtélyesebb készülékét kétségtelenül a BlackBerry prezentálta -- körülbelül öt másodpercig, majd ezt követően soha senki nem láthatta a mobilt. Ennyi idő alatt még a legrátermettebb bloggereknek is komoly kihívás lefotózni az eszközt (a BlackBerry által készített egyetlen hivatalos fotót lásd fent).

Az új BlackBerry sliderről azonnal napvilágot láttak különböző találgatások, sőt, volt aki a rendelkezésre álló pár elcsípett fotó alapján elkészítette a csúszkamobil grafikus látványtervét. Dylan Habkirk dizájnertől, a BlackBerryCentral egyik alapítójától már korábban is láttunk ezt-azt, a fenti rajzok szintén tőle származnak, és ő is keresztelte el Glide-nak a készüléket, szóval ezek a képek egyelőre hangsúlyozottan nem a BlackBerrytől származnak, nem beszélve a névről.

A termék életciklusának ezen fázisában a dizájn még itt-ott módosulhat (ez történt korábban a Passporttal is, bár tény, hogy nem volt markáns változás), nem beszélve a szoftverről, nem csoda, hogy a BlackBerry nem nagyon akarta mutogatni a csúszkát az újságíróknak -- John Chen Barcelonában utalt is rá, hogy az újdonság több lesz egyszerű csúszkamobilnál, de az új funkciók bemutatására még kicsit várni kell.

Chen nyilatkozatai alapján emellett arra lehet következtetni, hogy a mobilnak még neve sincs, de a góré mindenesetre The Slide-nak nevezi, ami ugyan kétségtelenül találó, de ezzel együtt akár egy ZS-kategóriás horror címe is lehetne.

 Via BlackBerryCentral.