Az elmúlt napokban mindenféle vad pletykák kerültek - mondhatni ismét - elő a BlackBerry további sorsát illetően, melyek természetesen érintik a készülékgyártó részleget is, miközben John Chen nem győzi eleget hajtogatni a médiának, hogy a BlackBerry nem kíván kivonulni az okostelefon-piacról. Ahhoz azonban, hogy értelme legyen az egész hardverbiznisznek, nem ártana picivel több telefont eladni, ehhez pedig új lehetőségeket, vagy partnereket kell keresniük a kanadaiaknak. Ami azt illeti, nekem legalábbis roppant gyanús, hogy egy nagy partnert már találtak is, ez pedig nem más, mint a 

Samsung

A Samsung és a BlackBerry egyes feltételezések szerint évek óta kerülgeti egymást, volt korábban több olyan, magát jól értesültnek tartó forrás, mely az anyja életére megesküdött volna, hogy az egésznek egy nagy okostelefon-nász lesz a vége. Ami leginkább abban csúcsosodott volna ki, hogy a koreaiak jól megveszik a kanadaiakat. Aztán felvásárlás csak nem lett, de a Samsung-BlackBerry kooperáció egyre erősebb jeleit csak a vak nem veszi észre:

  • A két cég közösen alkotta meg a kormányzati ügyfeleknek szánt, hiperbiztonságos tabletet, a SecuTABLET-et, bár ebben a buliban harmadik szereplőként ott van az IBM is, szóval nem kizárólag a két társaság együttműködéséről van szó.

secutablet2.JPG

  • A Samsung saját mobilmenedzsment-rendszerét, a KNOX-ot a BlackBerry új szerverterméke, a BES12 minden teketóriázás nélkül kezeli.
  • A BlackBerry év végén érkező új csúcsmobiljának a kijelzőjét nagy valószínűséggel a Samsung gyártja majd, legalábbis egyelőre senki másnak nincs olyan, két oldalt lekerekített megjelenítője, mint a Samsungnak. Ezt a kijelzőtípust amúgy a Samsung házon belül már használja, méghozzá a Galaxy S6 Edge csúcsmodellben.
  • A legfrissebb pletykák szerint az említett csúcsmodell esetében a BlackBerry szakítani fog "régi" processzorbeszállító-partnerével, a Qualcommal, és a CsúszkaBerrybe már a Samsung valamelyik Exynos chipjét építik majd.

Ez utóbbi spekuláció kétségtelenül a legizgalmasabb mind közül. A BlackBerryt sok kritika érte, illetve éri ma is az irreleváns, elavult hardver miatt, elég csak a lassan hároméves processzorral idén tavasszal megjelent újdonságra, a Leapre gondolni. Pedig ebben a stratégiában is van ráció, és végül úgyis az számít a tömegeknek, hogy a rendszer megfelelő felhasználói élményt nyújtson megfelelő áron, de be kell látni, hogy vannak bizonyos helyzetek, amikor ez egyszerűen nem elég.

Ilyen helyzet lehet, amikor például egy gyártó új csúcsmodellel jelenik meg a piacon, itt ugyanis könyörtelenül elvárják a felhasználók, hogy a befektetett pénzükért cserébe az aktuális csúcstechnológiát kapják, mely ha másra nem is, arra jó lehet, hogy a befektetés lassabban avul. 

Márpedig a Samsung saját fejlesztésű és gyártású új processzorai most a csúcsok csúcsát jelentik, úgy fest ugyanis, hogy a gyártó csúnyán leiskozlázta gyártástechnológiában a nagy öregeket (Qualcomm - Texas Instruments páros). Csakhogy van egy kis bökkenő az egészben: az Exynos processzorokat ennek ellenére nem viszik úgy, ahogy kellene, a gyártó pedig két fronton kell egyszerre helytálljon: vissza kell vernie az Apple-t és a kínai versenytársakat (Lenovo, Xiaomi).

Ezért hát mondhatni magától értetődik, hogy a Samsungnak partnereket kell keresni az Exynos piaci részesedésének növeléséhez, a pilot projekthez pedig kapóra jöhet a BlackBerry, amiben ráadásul az az ördögien zseniális logika is megbújik, hogy John Chenék sehol, semmilyen szinten nem konkurenciái a koreaiaknak. Ha pedig részben egy ilyen együttműködésnek köszönhetően fel is pörögnek a BlackBerry-eladások, az még külön jó is a Samsungnak, hiszen jobb kihasználtsággal üzemeltetheti a gyárait, ergo saját magának is olcsóbban termelhet.

Most már csak az a kérdés, hogy mit tesznek mindehhez hozzá Chenék a szoftveroldalról, de erről már volt itt szó egy korábbi posztban. És ahogy ott is, most itt is szavazhatsz, szerinted mi lesz ennek az egésznek a kimenetele:

Via SeekingAlpha.