Az egész valahol ott kezdődött, hogy a Facebook, amikor már kellően gigantikussá nőtt felhasználói bázissal rendelkezett, egyszer csak kitalálta, hogy chatnagyhatalommá szeretne válni, ezt a tervét pedig olyan jól megvalósította, hogy a Facebook Messenger mára a világ egyik legnépszerűbb chatplatformjává nőtte ki magát. Friss hír, hogy a chatkliens androidos verzióját mára egymilliárdszor töltötték le a Google Play-ből, ennél nagyobb letöltésszámokat pedig csak az egyébként szintén a Facebook kezében lévő Whatsappnek, illetve olyan Google-alkalmazásoknak sikerült csak elérniük, melyek már eleve telepítve vannak szinte minden androidos mobilon.

A Facebook ráadásul azt is le tudta nyomni az akkorra már függővé vált felhasználók torkán minden különösebb probléma nélkül, hogy kiszervezte a Messenger szolgáltatást az androidos és iOS-es kliensből, így ezeken a platformokon már csak a Facebook Messenger appal lehet chatelni a facebookos ismikkel. 

zuck_messenger.jpg

BlackBerryre ez az app hivatalos formában sosem készült el, cserébe a BlackBerry-felhasználók továbbra is használhatják a chatfunkciót a gyári Facebook-klienssel. Ami ezért a fullos chatprogramhoz képest meglehetősen fapad, hiszen nincs sem telefonálás, sem videoüzenet, sem hátterek és cuki matricák, az alapfunkció viszont működik, sőt, be is épül a Hubba, igaz, az üzenetek olykor csak némi késéssel jönnek meg, ami a mai rohanó világban nem feltétlenül jó ómen.

Mivel a BB10-es Facebook appot a BlackBerry fejleszti, nem pedig a Facebook maga, valószínűleg egyszerűen arról van szó, hogy a kanadaiaknak nem érdekük, hogy összedobjanak egy fasza chatplatformot a Facebook alá, a cég helyette a házon belül fejlesztett közösségi chatkliens, a BlackBerry Messenger fejlesztésére koncentrál - nem csak BlackBerryn, hanem Android, iOS és Windows Phone platformon.

Aki nagyon ragaszkodik a facebookos chateléshez, annak egyébként a rendelkezésre állnak különféle jobb-rosszabb alternatív, külső fejlesztésű Facebook Messenger appok. Mint például a Nemory Studios gondozásában készülő Messenger for Facebook, amiből szintén hiányzik (még) néhány funkció a fullos kliensből, emellett sajnos ebből is meg kell venni a fizetős változatot, ha rendszeresen akarod használni a platformot üzenetküldésre.

Mondjuk legalább most akciós áron adják.

süti beállítások módosítása