A BlackBerry Passport Silver Edition tegnapi bejelentése óta azon töröm a fejem, hogy mi sarkallta a BlackBerryt arra, hogy piacra dobja ezt a készüléket. Nem mintha bármi baj lenne vele, sőt, a bejelentésről szóló poszt alján lévő szavazás alapján nagyon úgy fest, hogy jobban tetszik a többségnek ez a típus, mint az eredeti. És talán valahol itt lehet a válasz a rejtélyre, de először is itt a tegnap beígért galéria a BlackBerry Passport Silver Editionról: 

Szóval meggyőződésem, hogy az új Passport-kiadás egyik célja az volt, hogy a BlackBerry a típust valahogy jobban kiemelje a totális rétegtelefon-közegből, ennek köszönhetően a készülék külseje sokkal kommerszebb, mint bármelyik korábbi BlackBerryé volt, továbbmegyek, ez a mobil egyáltalán nem akar a korábbi BlackBerrykre hasonlítani. Persze a QWERTY-gombsor miatt ez elég komoly kihívás, de azért a változás így is szembeötlő, a színválasztás, a lekerekített sarkok, az új kamerakeret mind-mind a populárisabb irányba mutat, az eredeti Passport öltönyös-nyakkendős marconasága után.

Továbbra is tartom egyébként azt a véleményemet, hogy az új Passport pont úgy néz ki, mintha a HTC mérnökei tervezték volna, ami szintén sokat elárul az új irányvonalról. Mindez összességében persze nem jelenti azt, hogy a BlackBerry Passport Silver Edition kevésbé lenne különleges készülék, mint az eredeti változat, pusztán csak valamivel eladhatóbban, populárisabban csomagolta be a BlackBerry ugyanazt a hardvert. Mindezt tette valószínűleg minimális költségráfordítással, mivel meggyőződésem, hogy az új modellben tök ugyanaz az alaplap dolgozik belül, mint az összes többi Passportban.

Hozzáteszem, a BlackBerry igyekszik egy eleve sikeres és "díjnyertes" készülék frissítéseként aposztrofálni az új Passportot, de azt azért nem nehéz a sorok mögött olvasva belátni, hogy ha az eredeti Passport szögletes, végtelenül indusztriális külseje (ami egyébként szerintem szép, de persze ez teljesen szubjektív) tényleg akkora dobás lett volna, akkor most nem készülne el a harmadik dizájn-változat belőle. Kevesebb mint egy évvel a megjelenést követően.

süti beállítások módosítása