Az új, egyelőre csak Venice néven ismert BlackBerry bemutatójáig remélhetőleg már tényleg csak néhányat kell aludni, de addig is egyre több részlet lát napvilágot az először márciusban mutogatott újdonságról. Azt viszont már a Mobile World Congress-en rendezett ötmásodperces bemutató alapján is lehetett tudni, hogy a mobil kijelzőjének két oldalt lekerekített széle lesz, ráadásul az azóta kiszivárgott fotókon már működés közben is látható ez a bizonyos kijelző, ami egyébként így néz ki, mielőtt beépítik a telefonba:

Sajnos ezekről a fotókról sok minden nem derül ki, mármint azon kívül, amit eddig is tudni lehetett, illetve nincs egyértelmű utalás rá, hogy valóban ugyanazzal a panellel lesz dolgunk, amit a Galaxy S6 Edge-be pakolt a Samsung (azért nem kell különösebb jóstehetségnek lenni ahhoz, hogy megtippelje az ember a gyártót, meg a paramétereket).

s6_edge_screen.jpg

Egyébként ha már szóba került a Samsung, meg a kijelzője, érdekességképpen fent látható egy kép az S6 Edge hajlított paneljéről, ami -- micsoda meglepetés! -- hajlik, a merevségét pedig gyakorlatilag az üveglap adja. És ha már az üveglapnál tartunk, jó eséllyel a Venice kijelzőüvege is hasonló eljárással készül, mint az S6 Edge kijelzőüvege.

glasscut_302.jpg

A technológiát a koreaiak 3D Thermoformingnak nevezték el, a lényege pedig nagyjából annyi, hogy a sík üveget berakják egy 800 °C-on működő présbe, ami megfelelő formára hajtogatja a széleket. Ezt követően jön az utókezelés (CNC-marás, polírozás, különböző védőrétegek felvitele), és már lehet is összerakni az így előállított üvegből, az AMOLED-filmből és az elektronikából álló panelt. 

Erről a gyártási folyamatról amúgy annyit érdemes még tudni, hogy minden, csak nem olcsó, elsősorban a magas selejtaránynak köszönhetően. Az S6 Edge megjelenésekor mintegy nyolcszoros szorzóval számolt a Samsung, így egy eredetileg 3 dollárba kerülő kijelzőüveg meggörbítve 24 dollárjába került a cégnek. 

Ezek alapján mindenki vonja le a megfelelő következtetést a Venice várható árára vonatkozóan...

Via Twitter, iFixit, Samsung.

süti beállítások módosítása