Egy infotechnológiában motorozó gyártónak a folyamatos fejlődés, fejlesztés mondhatni lételeme, hacsak nem a versenytársak lemásolása az egyetlen célja, mert ebben az esetben természetesen a fejlesztési erőforrások kis túlzással arra korlátozódnak, hogy pár csavarhúzóval felszerelt kínai mérnök évente adott időpontban szétszereli az aktuális csúcs iPhone-t, és megnézi mi van belül. A kutatás-fejlesztésre költött összeg (különösen annak a teljes árbevételhez viszonyuló aránya) tehát egyfajta fokmérője annak, hogy egy cég mennyire próbál újítani saját erőből, és ami azt illeti, ebben a BlackBerry tavaly történetesen elég jó volt.

r_dcenter.jpg

Egy most megjelent, kanadai iparági szereplőkre korlátozódó kutatás szerint a gyártó tavaly 785 millió dollárt költött kutatás-fejlesztésre, ami a 2014-es árbevétel valamivel több, mint 21%-ának felel meg. Ezzel a cég a második a listán, egyedül a Bombardier költött a BlackBerrynél többek Kanadában tavaly erre a célra, ami valahol érthető is, elnézve a cég profilját.

A teljességhez hozzátartozik, hogy 2013-ban ennél még többet fejlesztett a cég, akkor több mint 1,3 milliárd dollár ment el erre a célra, szóval a visszaesés elég nagy, alighanem ez is az utóbbi egy-két év költségcsökkentési intézkedéseinek köszönhető. Nem lennék meglepve, ha a tendencia tovább folytatódna, ahogy a BlackBerry a hardverrészleg mind nagyobb részét szervezik ki többek közt olyan bérgyártóknak, mint a Foxconn, vagy éppen mint az egyik legnagyobb beszállítói partnernek tekinthető Samsung.

Meg aztán ne feledjétek, hogy a BlackBerry mostanában inkább a felvásárlásokra szeret költeni nagy pénzeket, csak idén ebből három jelentős méretű volt (Watchdox, AtHoc, Good Technology), és valószínűleg ezzel cseppet sem csökkent a vásárlási kedv.

süti beállítások módosítása