Frissítés: Közben megtaláltuk a BlackBerry hivatalos hibajelentését is, ami szerint a készülék nem hal meg, csak éppen a kijelzője nem kapcsol be (!) soha többé. Na kösz szépen!

A BlackBerry februári szoftverfrissítésével a régi készülékekre mintha átok ült volna, az elképesztő mennyiségű, kisebb-nagyobb bug közül azonban most egy különösen súlyosra derült fény, mely alkalmas arra, hogy kompletten kivégezze a telefont. Konkrétan a BlackBerry Z30-asok kijelzőjét adott esetben olyan szinten hazavághatja az új szoftver abban az esetben, ha a felhasználó hagyja teljesen lemerülni a készüléket, hogy soha többé nem lehet képet varázsolni rá.

P1100896.JPG

Hogy pontosan mi áll a probléma hátterében, azt nem tudni, annyi tűnik biztosnak, hogy egy ilyen mélymerüléses állapotból előfordulhat, hogy semmi nem hozza már ki a telefont, még a szerviz sem tud mit kezdeni vele, olyan szinten KO-ra vágja magát a rendszer. Az is biztos, hogy csak a BlackBerry Z30 érintett, és várhatóan a jövő héten érkezik a gyors mentőtapasz a gyártó részéről az alig pár órája kiszivárgott 10.3.1.1767-es OS képében.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a fenti OS elérhető lesz-e a jövő héten a többi készülékre, vagy csak a Z30-ra, de elképzelhető, hogy a mélyalvásos halál olyan kritikus hiba, hogy soron kívül leküldi a BlackBerry az érintett telefonokra, a többieket meg egy másik verzióval frissíti. De persze az is lehet, hogy egyszerre jön a bugfix minden típusra, ami ezen a hibán kívül még számos, jelentéktelenebb bugot eltüntet..

Mindenesetre ha Z30-ad van, amit frissítettél a hivatalos 10.3.1-es verzióra, és kedves a telefonod élete, semmiképpen ne hagyd teljesen lemerülni, amíg meg nem érkezik rá az újabb frissítés!

Ha így folytatjuk, lassan a csapból is 4G fog folyni, a mobilszolgáltatók idén ugyanis már nagyon komolyan veszik az új generációs mobilnet fejlesztését, hogy aztán az ügyfeleknek minél jobb minőségű mobilnetet tudjanak adni. A jobb minőségű terméket meg ugye többen akarják megvásárolni, tehát a végén mindenki jól jár az egésszel. Most éppen a Telenor Magyarország előfizetői járnak jól, hiszen a szolgáltató tök ingyen ad mindenkinek 4G-t.

Ez pedig nem azért jó elsősorban, mert mostantól mindenki csilló megabittel töltheti le az indexet, vagy gyorsabban töltődik majd be a Facebook (bár ez sem kizárt), sokkal inkább azért, mert pár hónapon belül gyakorlatilag mindenhol lehet majd netezni a mobillal, olyan helyeken is, ahol 3G-vel soha nem lehetett, és ezek után minden valószínűség szerint soha nem is lehet majd. 

telenor_passport.JPG

Mindehhez csak egy 4G-képes okostelefon kell (az újabb BlackBerryk közül az STL100-1 -es Z10-et leszámítva mind az), meg egy új generációs SIM, ha a régivel valamiért nem működne a szolgáltatás. Az új SIM-et is ingyen adja egyébként a cég, szóval ez sem jelent plusz kiadást, maximum időben. 

Most már tehát csak a feltöltőkártyások kényszerülnek a kapaszkodósávba, de csak idő kérdése, és a Telenor alighanem rájuk is kiterjeszti a 4G-s szipiszupernet szárnyait. Alant olvashatjátok a témában kiadott sajtóközleményt:

Márciustól a Telenor tarifacsomagtól függetlenül, minden mobilinternetes ügyfele számára 4G hálózati hozzáférést biztosít. A társaság valamennyi lakossági és üzleti előfizető részére elérhetővé teszi a Telenor legújabb generációs, 4G-szolgáltatását, melyet ügyfelei automatikusan, plusz költség megfizetése nélkül használhatnak 4G-képes okostelefonjukon, táblagépükön és mobilinternet modemjükön.

 „A Telenor 3,5 millió ügyfele szereti a Hipernetet: felméréseink tanúsága szerint mind hangminőség-, mind pedig letöltési sebesség szempontjából nagyon elégedettek a hálózattal. Szeretnénk még magasabb szintre emelni ezt az élményt, és minden lakossági és üzleti ügyfelünk előtt megnyitni a 4G világát. Megszüntetjük a technológiák szabta határokat, mostantól minden ügyfelünk számára elérhetővé tesszük a leggyorsabb Hipernetet.” – nyilatkozta a Telenor Magyarország marketing vezérigazgató-helyettese, Mike Michel.

A társaság kínálatában jelenleg több mint harmincféle 4G-képes készülék található. Megfelelő SIM-kártya („USIM”) birtokában az ügyfelek azonnal élvezhetik a 4G-szolgáltatás előnyeit. A Telenor üzleteiben a régebbi SIM-kártyával rendelkező előfizetők kártyáit díjmentesen lecserélik.

Az ügyfelek a Hipernet 4G hálózatot a tarifacsomagjuk szerinti kínált sávszélességgel érhetik el, amennyiben az tartalmaz adatmennyiséget, vagy az előfizetők plusz mobilinternet szolgáltatást, illetve adatjegyet vesznek igénybe. Amellett, hogy a Telenornál megtalálható az akár 150 Mbps elméleti maximális letöltési sebességet kínáló tarifa is, a válaszidő is jelentősen lerövidül. A Telenor Magyarország friss kutatási eredményei szerint a Hipernet előfizetők szinte ugyanolyan gyakran használják telefonjukat böngészésre, mint telefonhívások lebonyolítására. A gyorsabb letöltés hasznos lesz számukra, tekintve, hogy a válaszadók mintegy 41%-a néz videókat, filmeket és televíziót telefonján, 72% pedig streaming-alapú zenehallgatásra is használja készülékét.

A Hipernet bevezetése óta tavaly decemberig ötszörösére, azaz 236 ezerről 1 millió 184 ezerre nőtt a Telenor mobilinternetes hálózatára előfizetők száma. Az elmúlt 4 évben azonban nemcsak az előfizetők száma, hanem a szélessávú hálózat kapacitása is rengeteget fejlődött. Míg 2010 decemberében a hálózaton elérhető maximális letöltési sebesség 7,2 megabit volt, addig mára ez eléri a 150 megabitet, azaz a 4 évvel ezelőtti érték több mint hússzorosát. A Hipernet kültéri lefedettsége az év végéig 97 százalékra nő. A Telenor a Facebookon nemrég végzett felmérése szerint a mobilinternetezők 76%-a nagyon elégedett a Telenor Hipernet hálózatával.

Kösz a képet Balunak!

A hétvégén megnyitja kapuit a tavaszi nemzetközi vásárok legnagyobb, infotech-tematikájú kiállítása, a hannoveri CeBIT, mely mind a német gazdaság, és így természetesen a német kormányzat számára is kiemelten fontosan kezelt esemény. A rendezvényre rendszerint kilátogat szinte a teljes német államvezetés, az élen természetesen Angela Merkellel, akiről mindenféle vicces fotók szoktak ilyenkor készülni. Például ilyenek:

merkel.jpg

A kiállításon idén ott lesz a SecuSmart is, mely többek közt azt a kriptochipet fejlesztette, mely jelenleg Merkel BlackBerryjében, és mellette még néhány ezer, felelős beosztású német kormányzati tisztviselő telefonjában gondoskodik arról, hogy az amcsik ne hallják, miről beszélnek telefonon Berlinben. A cég ráadásul ezúttal egy előzetesen kiadott sajtóközlemény szerint a CeBIT-en mutatja be a közönségnek legújabb fejlesztését, amiről nagyjából annyit tudni, hogy az IBM-mel és a Samsunggal közösen készítette a Secusmart. 

Hogy mi is pontosan ez az ESZKÖZ, az nem derül ki a közleményből, de sejtésem szerint egy új, szuperbiztonságos telefonról lehet szó, de legalábbis gyanús, hogy a Samsungnak másképpen nem nagyon lenne keresni valója ebben a triumvirátusban. Aztán persze az is lehet, hogy "csak" egy új kriptochip áll a háttérben, amit a Samsung gyárt (mely egyébként chipgyártó is természetesen), és az IBM ad mögé valamilyen infrastruktúrát.

Az viszont biztos, ebből a buliból nem lehetett kihagyni a BlackBerryt, hiszen a Secusmart tavaly óta a kanadai cég leányvállalata.

A BerryBlog rendszeres olvasói számára talán kevéssé meglepő tény, ám sokan e szűk körön kívül a mai napig csodálkoznak rajta, hogy a BlackBerry még létezik, nem ment csődbe, nem rombolták porig a főhadiszállást és hintették be a helyét sóval. Arról már nem is beszélve, hogy 2015-ben a lesajnált BlackBerry az egyetlen olyan mobilgyártó, mely megpróbálkozik némi innovációval, plusz olyan szabadalmakon és szoftveres megoldásokon ül a cég, amivel a copycat gyártók soha nem fognak rendelkezni.

Éppen ezért jó, hogy időnként azért megjelennek olyan átfogó és pontos (pénzügyi) jelentések is a cégről, mint ami például tegnap felkerült az investor.hu -ra. Az elemzésen jól látszik, hogy a készítő nem egy fogalmatlan outsider, pontosan látja a BlackBerryn belül zajló folyamatokat, a termékportfólió fokozatos átalakulását:

Egyre kedvezőbb hírek érkeznek a BlackBerry felől, miután a több mint egy éve kinevezett vezérigazgató, John Chen egyre inkább a szolgáltatásokra helyezné a társaság jövőjét. A vállalat ezzel a magasabb nyereséghányadokkal kecsegtető szegmens felé fordulna, ahelyett, hogy felesleges dollármilliókat költene fejlesztésekre az alapvetően elveszített okostelefonos piacon. Közben a főbb eredményszámok esetében sikerült megállítani az elmúlt években látott drámai zuhanást, és valódi fordulat jöhet a cégnél.

A szakértő által leírtakat nagyjából úgy tudnám egyébként összefoglalni, hogy a helyzet bár nem túl rózsás (pláne a három-négy évvel ezelőtti állapotokhoz képes), de egyáltalán nem reménytelen, emellett gyakorlatilag kijelenti, hogy a cég minden szcenárióra levetítve erősen alulértékelt.

A BlackBerry viszont gigantikus szabadalmi portfólióval is rendelkezik, melynek a piaci hírek szerint 2 milliárd dolláros értéke lehet. A Google-Motorola felvásárlás kapcsán már láttuk, hogy az ilyen szabadalmi portfóliók értéke jelentős szempont a cég egy részének, vagy egészének felvásárlása során, ezért ezzel mindenképpen számolnunk kell. Emellett a piaci kapitalizációba az 1,1 milliárd dolláros nettó készpénzállományt is bele kell számítanunk, így legalább 5,9 milliárd dolláros elméleti értéket azonosíthatunk a cégnél.

investor_bb_ertek.jpg

A jelenlegi kapitalizáció tehát még a pesszimista számításaink szerinti elméleti értéket sem éri el. Alapvetően elmondható, hogy a BlackBerry részvénye még akkor is megéri a 9,8 dolláros árat, ha olyan, már-már túlzóan pesszimista feltételezésekkel élünk, mint hogy:

  • Képtelen tartani a parányi részesedését a cég az okostelefonos-piacon, és nem tudja növelni az eladásokat a kedvező fogadtatási készülékekkel sem.
  • Továbbra is összeomlást mutatnak a szolgáltatások bevételei, és pár éven belül teljesen eltűnnek.
  • Nem számolunk a szolgáltatásokban rejlő számottevő növekedési opciókkal.
  • Alig 70 százalékos értéket tulajdonítunk a szabadalmi portfólió piacon pletykált értékének.

Az Investor cikke azonban jó elemzéshez hűen felhívja a figyelmet a veszélyekre is, így az elemzés kitér rá, hogy a BlackBerry piacát a készülékek szegmensében az egyre olcsóbb és okosabb androidos (!) termékek veszélyeztetik, a szoftverlicencek pedig túlárazottak lehetnek, ráadásul itt számolni kell egy kimeríthetetlen pénzforrással, illetve eltökéltséggel rendelkező versenytárssal, a Microsofttal is.

Via Investor.hu

Kösz a tippet Gergőnek!

Tegnap minden hiányzó eleme a helyére került a Nagy Okosóra Puzzle-nak, az Apple elárult (csaknem) mindent arról az okosóráról, amire évek óta lélegzetüket visszafojtva vártak nem csak a rajongók, hanem a versenytársak is. Szóval most itt van (pontosabban majd áprilisban lesz itt) az Apple Watch, és ez újfent felveti a kérdést, hogy gyártószámba megy-e az az okostelefon-gyártó, amelyiknek nincs okosórája, illetve emberszámba megy-e az az ember, akinek nincs ott a csuklóján egy ilyen kütyü.

Az Apple Watch tegnapi bemutatója után rajongói berkekben ismét előszedték a BlackBerryt, mely eddig makacsul ellenállt a viselhető eszközök jelentette, kibontakozóban lévő össznépi őrületnek. Vagyis részben, hiszen a kanadaiak éppen most tették Android Wear kompatibilissé a BlackBerry Messenger azonnali üzenetküldő alkalmazást, ezzel kvázi megadva a választ arra a kérdésre, hogy mégis mi a fenére lehet egyáltalán használni egy ilyen kütyüt (az idő mutatásán kívül természetesen).

smartwatch_bb.jpg

A BlackBerry-féle okosóra mellett érvel többek közt a BlackBerryCentral egyik hét eleji posztja is, melynek szerzője szerint a Classic dizájnjegyeit részben átörökítő BerryWatchért oda lenne a nép (de ő legalábbis mindenképpen). A poszt úgy vélekedik, hogy a BlackBerrynek egyedi megkülönböztetési lehetőséget adnának a BB10-től átörökített dizájnjegyek, a NantHealth-féle befektetés, melynek révén egy sor egészségügyi szenzorral lehetne telepakolni az okosórát, meg persze az erős BBM-integráció.

Ez eddig mind szép és jó, csak éppen annyi a bökkenő, hogy az okosóra-piac egyelőre azért vérzik néhány alapvető, mondhatni koncepcionális sebből. Az egyik legnagyobb ilyen dilemma, hogy az emberek többnyire nem egy-két évre vesznek órát, márpedig a gyártóknak igazából az lenne a buli, ha mindenki cserélné a csuklón hordott kütyüjét legfeljebb kétévente. Ez különösen azoknál a több ezer euróba kerülő modelleknél szülhet abszurd helyzetet, melyeket kifejezetten a luxusórák ellen küldtek (mint amilyen az aranyból készült Apple Watch).

Ehhez igen szorosan kapcsolódik, hogy az átlag, de legalábbis a pénzesebb BlackBerry-vásárló (meg úgy általában, a pénzesebb okostelefon-vásárló) olyan körökben mozog, ahol a Tag Heuerhez, Omegához meg a Breitlinghez hasonló nímandokkal kellene egy pályán focizni. Ez pedig egyelőre még az Apple számára is meglehetősen totógyilkos kimenetelű meccsnek tűnik, ám ezúttal nem feltétlenül a cupertinói kispadnál van minden előny. 

pdwatch.jpg

Érdekes egyébként, hogy a BlackBerry-féle okosóra kapcsán senkinek nem jutott még eddig eszébe a kanadaiakkal régóta elég szoros kapcsolatban álló dizájncég, az osztrák Porsche Design neve. Ha én John Chen lennék, egész biztosan ebbe az irányba indulnék, a PD ugyanis elég régóta otthonosan mozog a luxusmárkák piacán, mi több saját óráik is vannak. Más kérdés, hogy egy ilyen órával egyrészt nem lehet tömegeket elérni, másrészt ez a cucc kevésbé kötődne a BlackBerry márkához, mint egy saját megoldás.

De száz szónak is egy szavazat a vége:

Az okostelefon-tulajok örök versenyfutásban vannak az idővel, ami leginkább abban nyilvánul meg, hogy többségük vagy azon stresszeli magát, hogy a készülék akkumulátora kihúzza a nap végéig, vagy azért, hogy gyorsabban töltse az akkut az a nyavalyás töltő. Mindkettőre vannak azért szerencsére megoldások, a BlackBerry 10 operációs rendszer legújabb, 10.3.1-es például egy ilyen szoftveres újítással segít a helyzeten, ennek a működését mutatom most meg nektek.

Már az elején szeretném leszögezni, hogy a BlackBerry által a rendszerbe ültetett megoldás egyáltalán nem forradalmi találmány, az Android például évek óta rendelkezik különféle akkukímélő megoldásokkal, melyek gyártótól függően eltérő hatásfokkal működnek. A rendszer alap működése ettől még mindenhol ugyanaz, vagyis a szoftver leszabályoz néhány funkciót, ezzel kvázi olyan hatást elérve, mintha egy autónál egyszerűen nem nyomnánk annyira a gázpedált.

Az akkukímélő funkciókat a Rendszerbeállítások "Akkumulátorkímélő üzemmód" menüpontjában találjátok, itt a következőket tudjátok állítani:

  • Meghatározható, hogy az akkukímélő mód automatikusan bekapcsoljon-e, illetve ha igen, akkor milyen akkumulátor töltöttségi szinten (százalékban),
  • Akár manuálisan is ki-bekapcsolható a spórolós mód, ez egyrészt akkor jó, ha többet akarsz takarékoskodni az energiával, másrészt pedig akkor, ha alacsony töltöttség ellenére is szükség van a teljes értékű funkciókra,

Ha bekapcsol az akkukímélő mód, a kijelző fényereje automatikusan csökken, valamint bármit is állítottál be a menüben, 30 másodperc alatt zárol a kijelző. Emellett kézzel beállíthatod, hogy a szoftver visszafoghatja-e a processzor teljesítményét, illetve kikapcsolhatja-e a Továbbfejlesztett kapcsolatok üzemmódokat (erről majd később).

Ha ennél is többet akarsz spórolni, beállíthatod, hogy a rendszer az adatkapcsolatot és a GPS helymeghatározást is lelője. Az akkukímélő üzemmód a BlackBerry szerint helyzettől és beállításoktól függően akár 15-20 százaléknyi plusz is kisajtolható az áramforrásból, ami pont elég lehet ahhoz, hogy az akkumulátor töltöttségi szintje által kiváltott, különböző intenzitású rohamokkal kísért pánikbetegség tünetein enyhítsünk.

süti beállítások módosítása