A BlackBerry Messenger sajátos közösségi platform, hiszen ötvözi a hagyományos chatprogramok és a Facebook-, valamint Twitter-szerű közösségi oldalak funkcióit a BBM-csatornák intézményében. A BlackBerry közösségi csatornái azonban egyelőre csak okostelefonokon léteznek, már ha nem számítjuk, hogy a BB10-es BlackBerrykkel a BlackBerry Blend segítségével a PC-n is lehet korlátozottan böngészni a csatornák tartalmát, illetve hozzá is lehet szólni a posztokhoz.
Quen-Quen Potter (őszintén nem vagyok biztos benne, hogy ez az úriember művészneve, vagy polgári neve) igazán elvakult BlackBerry, illetve BBM-rajongó, aki szerintem világszinten tartja a legtöbb BBM-csatornával rendelkező felhasználó rekordját 18 darab általa menedzselt csatornával. Nem csoda, hogy hiányzik neki egy PC-s felület, amit részben a BlackBerry World alkalmazás-piactér, részben a BBM struktúrája alapján képzelt el az alábbiak szerint:
Nem tudom, hogy a BlackBerry tervezgeti-e a BBM közösségi szolgáltatásának a webes alapokra helyezését, de ha igen, lehet érdemes ötletet meríteni ebből a dizájntervből. Egy ilyen portál létrehozása egyébiránt sok szempontból nem lenne hülyeség, bár kérdéses, hogy miként illene a BlackBerry jelenlegi termékstratégiájába - akárcsak a sokat pletykált PC-s BBM-kliens, mely végül szintén a Blend által valósult meg, de ebből a jóságból kimaradnak az iOS- Android- és Windows Phone felhasználók. Legalábbis egyelőre.
Via C003A038A (csak így, stílusosan).
Természetesen az okostelefon!
Ki ne rettegne attól, hogy egy nap a legféltettebb kincsének tekintett okostelefon egyszer csak kicsúszik a kezéből, leesik az asztalról, kiesik a zsebéből, leveti magát az erkélyről? Ráadásul ahogy a vajas kenyér mindig a vajas oldalára esik, a telefon természetszerűleg mindig a legsérülékenyebb pontjával, valamelyik sarkával ér talajt. Ilyenkor nem kell sok ahhoz, hogy a karcokkal szemben többé-kevésbé ellenálló kijelző - rideg anyag lévén - szilánkosra repedjen, ami pedig legtöbbször egyet jelent a gazdasági totálkárral. Meg egyébként is, még ha működik is egy ilyen baleset után a telefon, többnyire ennyire szörnyen fest:
Szerencsére az efféle sérülések megelőzhetők, a mikéntről pedig éppen tegnap jelent meg az Index Cellanapló rovatában egy kitűnő cikk, melynek kétségtelenül ez a legerősebb mondata:
"Az első szabály az, hogy tokot és fóliát is kell tenni a mobilra, mert önmagában egyik sem nyújt hatékony védelmet."
Nem mindegy azonban, hogy milyen fólia, vagy külön felhelyezhető edzettüveg-borítás kerül a mobilra - figyelmeztet a cikk, én meg nem győzök helyeselni. Ezeket többnyire az anyagtisztaság illetve a fényáteresztő képesség, valamint a vastagság és keménység alapján szokás megkülönböztetni, de vannak már egész egzotikus, például csillámló anyagot tartalmazó fóliák is forgalomban.
Az edzettüveg-borítások többnyire sokkal erősebbek a fóliáknál, fontos azonban, hogy ezek csak a kijelzőt érő frontális roncsolódások ellen védenek hatékonyan, az oldalirányú, azaz tipikusan a sarkokat érő ütésekkel szemben nem -- ezért van szükség a tokra.
Szerencsére BlackBerrykhez is elérhetők elég régóta különféle kemény vagy puha anyagból készült védőtokok, sőt, némelyik mellé gyári védőfóliát is biztosít a gyártó, ahogy látjátok nem véletlenül. Újdonság viszont, hogy mostantól már méretpontos edzettüveg-kijelzőborítást is vásárolhattok egyes típusokhoz a kitűnő minőségű fóliáiról ismert xPRO választékából.
Az xPRO edzettüvegei speciálisan edzett, valódi üvegréteget befoglaló kompozit struktúrák, lekerekített szélekkel, 9H keménységgel és 0,33 milliméteres vastagsággal - vagyis ember legyen a talpán, aki képes megkarcolni őket, de azért nem golyóállóak. Az extra védelem könnyedén felhelyezhető a telefon kijelzőjére, a csomagban ehhez magyar nyelvű használati utasítást, valamint tisztítókészletet (alkoholos és száraz törlőkendő) is találsz.
Persze ne feledd, hogy tökéletes védelem nincs, szóval azért jobb, ha egyébként vigyázol a mobilodra, akár van rajta tok és fólia (edzettüveg), akár nincs.
A BlackBerry 10 gyakorlatilag az egyetlen mobil platform, melyre nem érhető el a kajapornósok és/vagy exhibicionista, 15 másodperc hírnévre vágyó júzerek kedvenc közösségi szolgáltatása, az Instagram. Ez még akkor is így van, ha az Instagram vitte be újra a popkultúrába az 1:1-es képarányú, agyonszűrőzött (de ettől még a legkevésbé sem művészi értékű) fotókat, és jelenleg több olyan BlackBerry is piacon van, aminek egyébként pontosan ilyen képarányú kijelzője van -- vagyis elméletileg ideálisak lennének egy kis instagramozásra.
Szerencsére azonban vannak kitűnő alternatívák, melyek alkalmasak a nem létező "gyári" app kiváltására, egyben azt is megmutatva, hogy minden rétegigényt ki lehet szolgálni, csak akarni kell. Ilyen például az inst10, mely tegnap kapott egy elég fontos frissítést.
A frissített app legfontosabb újdonsága, hogy immár videókat is lehet feltölteni vele a szolgáltatásba, igaz a galériából egyelőre nem, csak az alkalmazás saját videofelvevőjéből. Ezen kívül még egy csomó hasznos, elsősorban a videokezeléshez kötődő újdonság került a programba, na meg az elmaradhatatlan hibajavítások. Szóval ha te is Instagram-függő vagy, ezt az appot mindenképpen töltsd le a BlackBerrydre!
Az inst10 ingyenesen letölthető a BlackBerry Worldből erre a linkre kattintva.
Ha tegnap valaki azt mondja nekem, találjam ki, minek a rövidítése a @POTUS, valószínűleg hamar feladtam volna a tippelgetést, mármint azon túl, hogy minden bizonnyal valakinek (vagy valaminek) a Twitter-fiókjáról lehet szó. Tulajdonképpen -- legalábbis e tekintetben -- egyáltalán nem tévedtem volna, hiszen tényleg egy Twitter account áll a szóban forgó rövidítés mögött, mely ráadásul egy intézmény és egy személy is egyben, kifejtve pedig egész pontosan annyit tesz, hogy
President Of The United States
Szóval a sztori nagyjából annyi, hogy tegnap óta saját Twitter-fiókja van az Egyesült Államok mindenkori elnökének, aki most éppen a lelkes BlackBerry-felhasználóként jegyzett Barack Obama. A Fehér Ház Twitter-feedjére felrakott videón (lásd lent) azonban az éles szeműek kiszúrhatják, hogy Obama egy iPhone-on keresztül küldözgeti az üzeneteket a közösségi oldalra, arról nem beszélve, hogy a Twitter is árulkodik arról, mit használ az Elnök Twitterezéshez.
Watch President Obama send his first tweet from @POTUS. #FollowTheTweets https://t.co/N8JxY8kQIE
— The White House (@WhiteHouse) May 18, 2015
Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy Obama megvált volna legendás szolgálati BlackBerryjétől, melyért még Marine One, vagyis az elnöki helikopter fedélzetéről is visszaszalad a Fehér Házba, ha úgy hozza a sors. Röhejesnek tűnik amúgy, hogy az amerikai elnök okostelefonja téma bárhol is, az elnök (és a nemzet) biztonságáért felelős hivatal azonban már többször tanújelét adta, hogy nem viccel, ha adatbiztonságról van szó.
Az elnöki okostelefont amúgy legalább annyi misztikum lengi körül, mint Twin Peaks-et: Állítólag Obama a mai napig egy ősöreg BlackBerry 9900-t használ, amiről még hívásokat is csak pár kiválasztott személynek tud indítani, azt pedig senki sem tudja biztosan (mármint rajta, és a stábon kívül), hogy milyen üzeneteket küldhet vagy fogadhat a telefonnal. A fentiekből kiindulva mindenesetre erős a gyanúm, hogy Twitterezésre nem használhatja a BlackBerryjét, sem a hivatali, sem a saját fiókjával.
Via BuzzFeeed.
Vannak az okostelefon-függésnek elég súlyos válfajai, melyeket az igazi keményvonalas BlackBerry-felhasználók bizonyára teljes megértéssel nyugtáznak. Ilyen például a vörös LED-szindróma, vagy a toalett-szindróma, de van a betegségnek olyan elvetemült burjánzása is, amikor a páciens már nevet is ad a készüléknek.
Ráadásul utóbbinak még értelme is van.
Így keresztelheted el a BB10-es BlackBerrydet pár egyszerű lépésben, és ezért lesz ez jó neked:
- Lépj be a telefon rendszerbeállításaiba, majd a Névjegy menüpontba
- Az Általános fülnél (ez nyílik meg alapértelmezetten) keresd meg a Készülék neve mezőt (legfelül van)
- A rendszer gyárilag a következő nevet adja a telefonodnak: BLACKBERRY-XXXX (ahol az XXXX a PIN-ed utolsó négy számjegye).
- Változtasd meg tetszőleges névre (ékezeteket és speciális karaktereket nem használhatsz, illetve maximum 15 karakterből állhat a név).
Célszerű egy olyan nevet választanod, amit könnyen meg tudsz jegyezni és tudod, hogy jó eséllyel egyedi, így a későbbiekben sokkal egyszerűbb dolgod lesz, ha a telefonodat meg kell találnod egy másik eszközzel (például Bluetooth-párosításnál, vagy hálózati környezetben). Ez a név azonosítja ugyanis a készüléket a külső eszközök, hálózati elemek felé, ezzel nevesíti a telefont a BlackBerry Blend, vagy éppen a BlackBerry Link szoftver.
Egy kis segítség a névadáshoz: MTA NyTI Utónévkereső
Via Inside BlackBerry blog.