Ez a kérdés így három nappal és nagyjából öt és fél órával a hivatalos bemutató előtt (jelen poszt írásakor) azt hiszem egyre több rajongót és érdeklődőt foglalkoztat, na nem mintha feltétlenül a néven múlna a siker, de a DTEK sorozat után igazán megérdemel egy jobb nevet a BlackBerry Mobile legifjabb titánja.

A Las Vegas-i CES alkalmával, ahol a mobil először bemutatkozott, nem hangzott el a végleges kereskedelmi név, sőt, mint kiderült sanszos, hogy a mindenki által előszeretettel emlegetett Mercury név is az internetes folklór szülötte -- ahhoz képest mondjuk nem is olyan rossz. Aztán erre most Steve Cistulli, a TCL Communications amerikai részlegének a feje bedobta ezt a Twitterére:

merc_passport2.jpg

A képet látva a kommentekben azonnal elkezdett spekulálni a jónép, hogy a Mercury akkor ezek alapján bizonyosan valamilyen Passport-iteráció lesz, mondjuk Passport 2 vagy egyszerűen csak "Az új Passport" néven kerülhet forgalomba. Azért meg kell hagyni, Cistulli, és a mögötte álló csapat ügyesen igyekszik folyamatosan fenntartani az érdeklődést, mígnem aztán három nap és nagyjából öt és fél óra múlva lelövi majd a legtöbb poént. De amíg ez nem történik meg, tippeld meg, szerinted mi lesz a Mercury végleges neve!

Vannak az okostelefon-függésnek elég súlyos válfajai, melyeket az igazi keményvonalas BlackBerry-felhasználók bizonyára teljes megértéssel nyugtáznak. Ilyen például a vörös LED-szindróma, vagy a toalett-szindróma, de van a betegségnek olyan elvetemült burjánzása is, amikor a páciens már nevet is ad a készüléknek.

Ráadásul utóbbinak még értelme is van.

Így keresztelheted el a BB10-es BlackBerrydet pár egyszerű lépésben, és ezért lesz ez jó neked:

nevjegy.jpg

  • Lépj be a telefon rendszerbeállításaiba, majd a Névjegy menüpontba
  • Az Általános fülnél (ez nyílik meg alapértelmezetten) keresd meg a Készülék neve mezőt (legfelül van)
  • A rendszer gyárilag a következő nevet adja a telefonodnak: BLACKBERRY-XXXX (ahol az XXXX a PIN-ed utolsó négy számjegye).
  • Változtasd meg tetszőleges névre (ékezeteket és speciális karaktereket nem használhatsz, illetve maximum 15 karakterből állhat a név).

Célszerű egy olyan nevet választanod, amit könnyen meg tudsz jegyezni és tudod, hogy jó eséllyel egyedi, így a későbbiekben sokkal egyszerűbb dolgod lesz, ha a telefonodat meg kell találnod egy másik eszközzel (például Bluetooth-párosításnál, vagy hálózati környezetben). Ez a név azonosítja ugyanis a készüléket a külső eszközök, hálózati elemek felé, ezzel nevesíti a telefont a BlackBerry Blend, vagy éppen a BlackBerry Link szoftver.

Egy kis segítség a névadáshoz: MTA NyTI Utónévkereső

Via Inside BlackBerry blog.

Eléggé tarthatatlan állapot, hogy így egy héttel a bejelentés előtt még nem szivárgott ki, hogy milyen néven is kerülnek forgalomba az új generációs BlackBerryk, vagyis az L-sorozat és az N-sorozat tagjai. Valaki elterjesztette ezt a Z10-X10 elnevezést, azóta mindenki konzekvensen ragaszkodik hozzá, bele sem gondolva, hogy mekkora epic fail típusjelzések ezek két olyan készüléknek, melyekre most egy lapként kvázi mindent feltesz a gyártó.

mynameis.jpg

Szóval elég sok jel utal arra, hogy márpedig a telefonok ezen a néven kerülnek forgalomba, nekem a magam részéről  azonban mégsem adták el ezt a koncepciót. A Z10 még csak hagyján (bár nem értem, miért pont Z-vel kezdik a jelölést), az X10 azonban már csak azért is sántít, mert a Sony Ericsson nem is olyan régen, 2010-ben egyszer már piacra lépett egy telefonnal, aminek ugyanezt a típusjelzést adták, ráadásul az is QWERTY-s modell volt, szóval hétszentség, hogy a RIM ezt nem fogja használni.

Bár mellékes szempontnak tűnik, egy termék életciklusát, illetve piaci esélyeit igenis meghatározhatja az elnevezése, legalábbis erre jutottam a BGR cikkét olvasgatva tegnap este. Ez a cikk a legidiótább telefon-elnevezéseket gyűjtötte csokorba, mint például Spice M-5365 Boss Killer, vagy Karbonn K36+ Jumbo Mini (nem vicc, ezek tényleg léteznek!). Hallottatok már ezek közül valamelyikről? Na ugye!

Tény, hogy ezeknél a Z10 és X10 mérföldekkel jobb, de ha a RIM azt akarja, hogy az új telefon-széria ne csak külalakban és az operációs rendszer hatékonyságában/teljesítményében vegye fel a versenyt az új generáció az iPhone-nal vagy a Galaxy termékcsaláddal, akkor ennél jobban csengő neveket kell kitalálnia.

Te hogyan keresztelnéd el az újszülött BlackBerry 10-es telefonokat? 

Címkék: név blackberry bb10
süti beállítások módosítása