Eléggé tarthatatlan állapot, hogy így egy héttel a bejelentés előtt még nem szivárgott ki, hogy milyen néven is kerülnek forgalomba az új generációs BlackBerryk, vagyis az L-sorozat és az N-sorozat tagjai. Valaki elterjesztette ezt a Z10-X10 elnevezést, azóta mindenki konzekvensen ragaszkodik hozzá, bele sem gondolva, hogy mekkora epic fail típusjelzések ezek két olyan készüléknek, melyekre most egy lapként kvázi mindent feltesz a gyártó.

mynameis.jpg

Szóval elég sok jel utal arra, hogy márpedig a telefonok ezen a néven kerülnek forgalomba, nekem a magam részéről  azonban mégsem adták el ezt a koncepciót. A Z10 még csak hagyján (bár nem értem, miért pont Z-vel kezdik a jelölést), az X10 azonban már csak azért is sántít, mert a Sony Ericsson nem is olyan régen, 2010-ben egyszer már piacra lépett egy telefonnal, aminek ugyanezt a típusjelzést adták, ráadásul az is QWERTY-s modell volt, szóval hétszentség, hogy a RIM ezt nem fogja használni.

Bár mellékes szempontnak tűnik, egy termék életciklusát, illetve piaci esélyeit igenis meghatározhatja az elnevezése, legalábbis erre jutottam a BGR cikkét olvasgatva tegnap este. Ez a cikk a legidiótább telefon-elnevezéseket gyűjtötte csokorba, mint például Spice M-5365 Boss Killer, vagy Karbonn K36+ Jumbo Mini (nem vicc, ezek tényleg léteznek!). Hallottatok már ezek közül valamelyikről? Na ugye!

Tény, hogy ezeknél a Z10 és X10 mérföldekkel jobb, de ha a RIM azt akarja, hogy az új telefon-széria ne csak külalakban és az operációs rendszer hatékonyságában/teljesítményében vegye fel a versenyt az új generáció az iPhone-nal vagy a Galaxy termékcsaláddal, akkor ennél jobban csengő neveket kell kitalálnia.

Te hogyan keresztelnéd el az újszülött BlackBerry 10-es telefonokat? 

Címkék: név blackberry bb10
süti beállítások módosítása