A BlackBerry 10 operációs rendszer előző, átfogó frissítésével kapcsolatos problémák azt hiszem számtalan felhasználónak okoztak ősz hajszálakat és heveny gyomorideget - az mindenesetre biztos, hogy a régebbi készülékekkel rendelkezők egy része február óta ijedten rezzen össze, bárhol is hallja vagy látja leírva a "frissítés" szót. Na ezeknek a felhasználóknak van egy rossz hírem: július közepén ismét frissítés érkezhet a BB10-hez.
Félretéve a hatásvadász rémisztgetést, a soron következő, 10.3.2-es frissítés fejlesztése lassan a finisbe ér, a twoBB.net értesülései szerint a kód lezárása nagyjából június közepére, vagyis uszkve két hét múlva, de legkésőbb június végéig várható. Ha minden jól megy, ezt követően egy hónapon belül kezdődhet az OTA-s OS-frissítési hullám. Itt szokás szerint attól függ, hogy te mikor kapod meg a készülékedre a frissítést, hogy kinél vásároltad -- például számos amerikai szolgáltató hálózatában máig nem engedték még el a 10.3.1-es frissítést sem, ami utólag belegondolva bölcs döntésnek bizonyult.
A blog azt is tudni véli, hogy a 10.3.2-es frissítés érkezéséig jön még egy 10.3.1-es kiadás, erre, és csakis erre lehet majd visszaváltani abban az esetben, ha a legújabb OS valamiért nem jönne be (korábban úgy volt, hogy a 10.3.2-es rendszer telepítését követően nincs visszaút). Az új OS-t egyébként a bétatesztelők mellett már javában tesztelik a szolgáltatók is, a nemrég kiszivárgott 10.3.2.680-as kiadás is egy szolgáltatói tesztverzió.
További részletek hamarosan, addig is senki ne essen pánikba!
Via twoBB.net
A sötét fellegek hamarosan elvonulnak, és újra nap süt majd e tájon, hiszen mostantól már a hivatalos forgalmazópartnereken keresztül is kapható Magyarországon a BlackBerry Leap, a kanadai okostelefon-gyártó újdonsága!
A Leap neked való, ha:
- Saját stílusod van, nem kívánod majmolni a divatot
- A világ legjobb üzenetkezelő rendszerét használnád
- Megbízható, stabil (munka)társat akarsz magadnak
- Biztonságban akarod tudni a személyes és céges adataidat
- Nem szeretnél egész nap egy töltővel a kezedben konnektorokra vadászni
- Nem akarsz egy okostelefonért több százezer forintot fizetni
Szerezd be te is a vadonatúj BlackBerry Leapet, gyárilag független, európai régióba szánt változatban, gyári jótállással, országszerte ingyenes házhozszállítással!
Lépj előre!
Na, a mostani posztban szereplő BlackBerry 10 ficsőr neve kitűnően szemléltei, hogy miért nem szeretem magyarra állítani a saját telefonjaim menüjét. Mert most őszintén, kinek mit mond az, hogy "Továbbfejlesztett kapcsolat"? Pedig a fordítás mondhatni pontos, mégsem igazán fedi azt, amit ez az új, a 10.3.1-es verzióban megjelent funkció takar.
Ez alapján én legalábbis első olvasatra halál biztosan nem gondolnám, hogy a menüben ezen a néven futó opció a következő négy, a telefon különböző szenzoraira építő, meglehetősen hasznos működési beállítást rejti:
1. Aktiválás felemelésre
Az okostelefon-gyártók számos módszert fejlesztettek ki arra, hogy egy alvó módban lévő (értsd kikapcsolt kijelzőjű) telefont hogyan tud felébreszteni a felhasználó. A BlackBerry 10-es készülékeknél alapesetben ehhez semmilyen gombot nem kell megnyomni, elég csak a kijelző aljáról felfelé simítani a panelt, és máris feléled a mobil. És mit szólnál, ha még ennyit sem kéne tenned?
Az "Aktiválás felemelésre" funkció bekapcsolásával a BB10-es telefon kijelzője automatikusan bekapcsol, ha vízszintes (hangsúlyozom, vízszintes!) helyzetből felemeled, tehát praktikusan mondjuk felveszed az asztalról. Ezt egyébként jelenleg tudtommal egyetlen másik gyártó sem tudja a BlackBerry után csinálni, pedig nem hinném, hogy rakétatudományról lenne szó.
2. Némítás lefordításra
Ez a funkció azt gondolom nem igényel sok magyarázatot, illetve megint csak lehetőséget ad arra, hogy ne kelljen gombokat nyomogatni a készüléken, ha nem muszáj.
A működése pofonegyszerű, ha rosszkor érkezik egy bejövő hívás, egyszerűen csak fordítsd "arccal" lefelé a telefonodat, hogy a csengőhang elnémuljon!
3. Energiamegtakarítás lefordításra
Ezt sem hiszem, hogy különösebben magyarázni kéne, manapság annyi minden "eszi" a telefon akkuját, jobb ezeket kiiktatni, ha nincs rájuk szükség.
Például minek működjön a kijelző, ha lefelé van fordítva a telefon, nem igaz? Na pont ezt tilthatod le ezzel a funkcióval, vagyis ha kijelzővel lefelé teszed le az asztalra a telefonod, bármi is történik, nem fog bekapcsolni a panel, de közben a hang értesítéseket megkapod a telefonra, vagyis nem maradsz le egyetlen hívásról meg SMS-ről sem.
4. Tartsa lenyomva a bekapcsolva tartáshoz
Na ezt aztán tényleg jól félrefordították a menüben, semmit nem kell ugyanis lenyomva tartani, egyszerűen arról van szó, hogy miután ezt az opciót bekapcsolod, amíg a telefon a kezedben van, nem kapcsol ki a kijelző.
Ha veled is előfordult már, hogy egy weboldal, vagy egy e-mail felett töprengve egyszer csak elsötétedett a kijelzője a telefonodnak, akkor pontosan tudod, hogy ilyenkor milyen sokat javíthat az ember idegállapotán egy hasonló funkció.
Magyarországon a kajak/kenu, az úszás (ebbe beletartozik, ha úszás közben egy labdát is kell dobálgatni a vízben), valamint a lóról hátrafelé nyilazás (és persze a foci!!!) mellett mondhatni nemzeti sport a mások zsebében turkálás. Kész szerencse, hogy néhány szakmát és pozíciót vagyonnyilatkozat megtételére köteleznek, ezzel kielégítve mindenki olthatatlan pénzszámolási vágyát!
Nap mint nap tapasztalom, hogy a BlackBerryt miként kezeli a tágabb és a szűkebb szakma, pedig dolgoznak még ott nagy koponyák, mint például John Chen elnök-vezérigazgató, akinek ha már a pénzszámolásnál tartunk az előző pénzügyi évben drámai mértékben, 25-öd részére esett vissza az éves gázsija/juttatása. Így szegény csak 3,4 millió dollárt keresett a 2015-ös üzleti évben, ami nagyjából annyit tesz, hogy
935.000.000 Ft
Aki előszeretettel szúr oda okkal, vagy ok nélkül a BlackBerrynek, az most számolja össze, hogy az eddigi pályafutása alapján ez az összeg élete végéig összejön-e neki, illetve ha már úgyis keni-vágja, mit kéne (kellett volna) csinálnia a BlackBerrynek, akkor a lóvé vajon miért nem az ő számláján landolt.
Persze azért erős túlzás lenne azt állítani, hogy Chen a legjobban fizetett tech cégvezetők közé tartozik, de legalábbis ennyi pénz semmi ahhoz képest, amit köszönhet neki a BlackBerry: A cég a 2013-as mélyponton Chen vezetésével láthatóan úrrá tudott lenni, ami ugyan a BlackBerryk eladásában direkt módon nem érhető tetten, mindenesetre azért beszédes, hogy a vállalat részvényei ha nem is indultak szárnyalásnak az új vezető kinevezése óta, a torontói és New York-i értéktőzsde átlagos indexét azóta is rendre túlteljesítik a papírok.
Tudom-tudom, ez még nem jelenti, hogy Chen és csapata kényelmesen hátradőlhet, sőt, most jön a neheze, a stabilizálás után a tartós növekedés elérése, mindenesetre megnyugtató, hogy a cégvezetőnek addig sem feltétlenül kell kínai gyorsbüfében ebédelnie, már ha egyáltalán van ilyen Waterlooban.
Via Wall Street Journal.
Az elmúlt napokban mindenféle vad pletykák kerültek - mondhatni ismét - elő a BlackBerry további sorsát illetően, melyek természetesen érintik a készülékgyártó részleget is, miközben John Chen nem győzi eleget hajtogatni a médiának, hogy a BlackBerry nem kíván kivonulni az okostelefon-piacról. Ahhoz azonban, hogy értelme legyen az egész hardverbiznisznek, nem ártana picivel több telefont eladni, ehhez pedig új lehetőségeket, vagy partnereket kell keresniük a kanadaiaknak. Ami azt illeti, nekem legalábbis roppant gyanús, hogy egy nagy partnert már találtak is, ez pedig nem más, mint a
Samsung
A Samsung és a BlackBerry egyes feltételezések szerint évek óta kerülgeti egymást, volt korábban több olyan, magát jól értesültnek tartó forrás, mely az anyja életére megesküdött volna, hogy az egésznek egy nagy okostelefon-nász lesz a vége. Ami leginkább abban csúcsosodott volna ki, hogy a koreaiak jól megveszik a kanadaiakat. Aztán felvásárlás csak nem lett, de a Samsung-BlackBerry kooperáció egyre erősebb jeleit csak a vak nem veszi észre:
- A két cég közösen alkotta meg a kormányzati ügyfeleknek szánt, hiperbiztonságos tabletet, a SecuTABLET-et, bár ebben a buliban harmadik szereplőként ott van az IBM is, szóval nem kizárólag a két társaság együttműködéséről van szó.
- A Samsung saját mobilmenedzsment-rendszerét, a KNOX-ot a BlackBerry új szerverterméke, a BES12 minden teketóriázás nélkül kezeli.
- A BlackBerry év végén érkező új csúcsmobiljának a kijelzőjét nagy valószínűséggel a Samsung gyártja majd, legalábbis egyelőre senki másnak nincs olyan, két oldalt lekerekített megjelenítője, mint a Samsungnak. Ezt a kijelzőtípust amúgy a Samsung házon belül már használja, méghozzá a Galaxy S6 Edge csúcsmodellben.
- A legfrissebb pletykák szerint az említett csúcsmodell esetében a BlackBerry szakítani fog "régi" processzorbeszállító-partnerével, a Qualcommal, és a CsúszkaBerrybe már a Samsung valamelyik Exynos chipjét építik majd.
Ez utóbbi spekuláció kétségtelenül a legizgalmasabb mind közül. A BlackBerryt sok kritika érte, illetve éri ma is az irreleváns, elavult hardver miatt, elég csak a lassan hároméves processzorral idén tavasszal megjelent újdonságra, a Leapre gondolni. Pedig ebben a stratégiában is van ráció, és végül úgyis az számít a tömegeknek, hogy a rendszer megfelelő felhasználói élményt nyújtson megfelelő áron, de be kell látni, hogy vannak bizonyos helyzetek, amikor ez egyszerűen nem elég.
Ilyen helyzet lehet, amikor például egy gyártó új csúcsmodellel jelenik meg a piacon, itt ugyanis könyörtelenül elvárják a felhasználók, hogy a befektetett pénzükért cserébe az aktuális csúcstechnológiát kapják, mely ha másra nem is, arra jó lehet, hogy a befektetés lassabban avul.
Márpedig a Samsung saját fejlesztésű és gyártású új processzorai most a csúcsok csúcsát jelentik, úgy fest ugyanis, hogy a gyártó csúnyán leiskozlázta gyártástechnológiában a nagy öregeket (Qualcomm - Texas Instruments páros). Csakhogy van egy kis bökkenő az egészben: az Exynos processzorokat ennek ellenére nem viszik úgy, ahogy kellene, a gyártó pedig két fronton kell egyszerre helytálljon: vissza kell vernie az Apple-t és a kínai versenytársakat (Lenovo, Xiaomi).
Ezért hát mondhatni magától értetődik, hogy a Samsungnak partnereket kell keresni az Exynos piaci részesedésének növeléséhez, a pilot projekthez pedig kapóra jöhet a BlackBerry, amiben ráadásul az az ördögien zseniális logika is megbújik, hogy John Chenék sehol, semmilyen szinten nem konkurenciái a koreaiaknak. Ha pedig részben egy ilyen együttműködésnek köszönhetően fel is pörögnek a BlackBerry-eladások, az még külön jó is a Samsungnak, hiszen jobb kihasználtsággal üzemeltetheti a gyárait, ergo saját magának is olcsóbban termelhet.
Most már csak az a kérdés, hogy mit tesznek mindehhez hozzá Chenék a szoftveroldalról, de erről már volt itt szó egy korábbi posztban. És ahogy ott is, most itt is szavazhatsz, szerinted mi lesz ennek az egésznek a kimenetele:
Via SeekingAlpha.
Ha egy cég igyekszik összehúzni magát és gazdaságosabbá tenni a működését, az általában a legkevésbé sem jelent jót a munkavállalóknak, hiszen az elbocsátások ennek a folyamatnak elkerülhetetlen részei. Akit küldtek már el így egy cégtől, bizonyára kevésbé tudja átérezni a vállalat, vagy éppen a felelős vezetők nehéz helyzetét, pláne hogy egy ilyen helyzetben sokszor még a vezetőket sem lehet hibáztatni -- most őszintén, ki bírna haragudni például John Chenre?
Mert hogy a legfrissebb lapértesülések szerint most éppen a BlackBerry is (újabb) elbocsátásokra készül, ezúttal elsősorban várhatóan a készülékeket és a szoftvereket fejlesztő részleg lesz leginkább érintve. Mindez egy dolgot ugyanakkor biztosan nem jelent: a BlackBerry nem készül (legalábbis a közeli jövőben) a készülékgyártás leépítésére, az erről szóló híreszteléseket Chen korábban már többször is cáfolta, vagyis a BlackBerry telefonok még jó ideig velünk maradnak majd.
Ráadásul a cég más területeken erősíti a csapatot, elsősorban az ügyfelekkel direkt kapcsolatot tartó team létszáma nőhet több országban és régióban (itt rá is fér a bővítés a BlackBerryre), meg persze az olyan, kibontakozóban lévő szegmensekben is nőhet a létszám, mint a vállalati szoftvermegoldások, illetve a magyarul rendkívül hülyén hangzó Dolgok Internete (Internet of Things).
Magyarán igazából nincs is itt semmi látnivaló, csupán egy átalakulóban lévő cég munkaerő-átsrtuktúrálásáról van szó.
Via Wall Street Journal.