Ígérem, tényleg. Viszont Photoshop vagy sem, ez sokkal jobban néz ki, mint az eddigiek.

venice_android.png

A kép állítólag az androidos slidert ábrázolja (itt nyilván összecsukott állapotban), aminek egyelőre nincs neve, csak kódneve, ez pedig a Venice. Nem marad más hátra, mint a szavazás:

Via @evleaks

Tegnap ismételten bombaként robban be a neten egy kép, mely mit tesz a véletlen a BlackBerry körüli legfrissebb pletykákra hajazva egy Androidot futtató Passportot, vagyis annak egy részét próbálja ábrázolni. Ezúttal nem is akárki, hanem egyenesen egy kiszivárogtató-celeb, Evan Blass (@evleak) indította el a lavinát, ezzel itt:

passport_droid.png

Persze a BlackBerryhez közel álló közösségnek és a mobilos híroldalaknak több sem kellett, azonnal megindultak (ismét) a spekulációk, találgatások azzal kapcsolatban, hogy mi is látható a képen. Ami egyébként egész hivatalosnak néz ki. Noshát, ha ez egy hivatalos render, akkor azt kell, hogy mondjam, elég pocsék munka, de én inkább arra tippelnék, hogy ez egyszerűen egy hamisítvány, méghozzá elég béna hamisítvány.

passport_droid_fake.jpg

Ehhez elég csak a kép felső felét megnézni háromszoros nagyításban (lásd fent - kattints rá, hogy nagyobban lásd), ahol jól látszik, hogy az androidos virtuális billentyűzetből és menügombokból álló felület egyszerűen rá van photoshopolva az eredeti képre (mindkét oldalon túllógnak a sarkok az eredeti kijelzőképen).

Aztán ott van az a nem elhanyagolható másik szempont, hogy a navigációs gombok és a virtuális billentyűzet más-más Android-verzióra utal. Az alsó, navigációs sor a vadi új material design-t idézi, míg a billentyűsor még a régi, holo struktúra jegyeit viseli. Az pedig elég valószínűtlen, hogy ez a két dizájnvonal egyetlen androidos eszközön belül egyszerre testesülne meg, még akkor is, ha ez történetesen egy BlackBerry, nem pedig akármilyen androidos eszköz.

De azért szép próbálkozás volt, bárki is csinálta a fenti grafikai munkát, kapott 15 perc hírnevet, meg be lehet tenni az önéletrajzba, hogy alapfokú Photoshop-ismeretek. Azért remélem előbb-utóbb jön majd valami profibb render is a BlackBerrytől. Vagy valaki mástól.

Via @evleaks

Olaszország kétségtelenül sok mindenben megelőz minket, mint például Ferrari-gyártásban, az egy főre jutó robogók számában és az egy országra jutó Monica Belluccik számában (a fociról már nem is beszélve), de vannak azért olyan versenyszámok, amikben mi visszük a prímet. Mert ugyan tegnap több helyen is olvastam, hogy mekkora királyság, hogy Itáliában már előrendelhető a kék Classic (Azzurri, érted?), de nekem meg már itt is van a kezemben egy, tessék:

kek_classic_doboz.jpg

A doboz egyben arról is tanúskodik, hogy a kék színű Classic gyártása olyannyira nem rég kezdődött, hogy ez a példány itt konkrétan múlt hét elején (egész pontosan hétfőn) jött le a gyártósorról a messzi Kínában, most pedig már itt van a markomban, érzem is, hogy szinte még meleg.

Ha te is szeretnéd a kezedben tartani a telefont, nézz el a BerryBoltba, itt mindjárt le is adhatod a rendelésed rá, és ha elég gyors vagy, akár már jövő hétfőn nálad lehet -- egy akkor még csak kéthetes -- kék BlackBerry Classic. Tehát mégegyszer: ez nem előrendelés, a telefon raktáron van (nem csak egy, természetesen)!

A BerryBolt Magyarország első és legnagyobb, kifejezetten BlackBerry termékekre szakosodott webáruháza 2011 óta. A BerryBolt és a BerryBlog közös tulajdonosi háttérrel rendelkezik.

KIFUTOTT AKCIÓ!

Ki gondolná, hogy Kanada, mint kvázi független állam pontosan abban az esztendőben - vagyis 1867-ben - született, mint az Osztrák-Magyar Monarchia? Bizony ám, ebben az évben négy tartomány (Ontario, Québec, Új-Skócia és Új-Brunswick) szövetségével létrejött a profi hoki, a juharszirup és a BlackBerry őshazája. Az ország az egyik legfontosabb nemzeti ünnepével tiszteleg eme momentum előtt július 1-jén, amihez ebben az évben csatlakozik a BerryBlog és a BerryBolt is.

canadaday.jpg

Ha nem is tűzijátékkal, vagy több száz ember által megformált óriás Kanada-zászlóval, de a magunk lehetőségeihez mérten igyekszünk a BlackBerryvel, illetve a BlackBerry-felhasználókkal együtt ünnepelni a mai napot, így egyedi akciónk keretében csak egy napig*, minden mobiltartozékot 10% kedvezménnyel vásárolhatsz meg a BerryBoltban.

Ehhez a "CANADADAY" kuponkódot kell csupán beírnod a vásárlás során a megfelelő mezőbe (idézőjelek nélkül, csupa nagybetűvel, majd ne felejtsd el a Mentés gombot megnyomni), és a rendszer automatikusan jóváírja neked az összeget.

A kuponkódot egy vásárló csak egyszer használhatja fel, kizárólag raktáron lévő termékekre, vagyis jó lesz, ha sietsz, nehogy elkapkodják előled a kiszemelt portékát!

Boldog születésnapot, Kanada, boldog Kanada-napot, BlackBerrysek!

*A kuponakció kizárólag 2015. július 1-jén vehető igénybe, a megadott kód július 2-én 0 órától automatikusan inaktívvá válik.


A BerryBolt Magyarország első és legnagyobb, kifejezetten BlackBerry termékekre szakosodott webáruháza 2011 óta. A BerryBolt és a BerryBlog közös tulajdonosi háttérrel rendelkezik.

Az európai mobilszolgáltatók legnagyobb lehúzása ma az SMS-díjak mellett a roaming, vagy magyarul barangolás felára, melyet 2015-ben sehogy nem lehet racionális gazdasági alapokon indokolni: Kész-passz, ez tényleg nem szól másról, mint a külföldre utazó turisták, vagy üzletemberek megkopasztásáról. És ezt végre-valahára az Európai Unió is belátta, úgyhogy két év múlva, 2017-ben egyszer, s mindenkorra leszámol a roaming intézményével.

Hosszú út vezetett idáig, a mobilszolgáltatók nem adták könnyen magukat, de azt már ők is kezdik belátni, hogy a "mobilozás", mint olyan annyira részévé vált mára a mindennapi életnek, hogy nem lehet többé önző gazdasági érdekek mentén határokat szabni neki. Szóval már csak annyi kérdés maradt, hogy mikor tűnjön el végképp az életünkből ez a rettenetesen káros jelenség. Az Európai Unió 2007-től kezdődően küzdött előbb szép szóval, majd hatósági árszabályozással a roaming ellen, végül tíz év kellett nekik, hogy lenyomják az iparág torkán a határokon átívelő kompromisszummentes mobilhasználat. 

roaming_eiffel.jpg

Az uniós országok területére vonatkozó roamingdíjak eltörlése egész pontosan 2017. június 15-én válik esedékessé, azzal a nem teljesen mellékes feltétellel, hogy az ingyenesség nem vonatkozik az "életvitelszerű" felhasználásra, vagyis valamilyen korlátozást továbbra is alkalmazhatnak majd azért a mobilszolgáltatók annak érdekében, hogy ne boruljon fel teljesen a piac. Gondolj bele, ki akarna drága magyar mobilelőfizetést, ha már a szomszédos Szlovákiában is jóval kedvezőbb feltételekkel köthetne szerződést?

Ennek a korlátozásnak a mértéke egyelőre nem teljesen kristályosodott még ki, de gyaníthatóan valamilyen perc- SMS és megabájtos adatlimitet alkalmazhatnak majd a szolgáltatók (ezt nevezik egyébként fogyasztói kosárnak is), ezen felül pedig továbbra is drágább lesz valamicskét a külföldi mobilhasználat.

Addig is, míg ezt a nirvánát elérjük, egyszer még csökkennek a roamingdíjak Európában: jövő április 30-tól a barangolásnak már csak egész minimális felára lesz az EU-ban, konkrétan

egy perc beszélgetés nettó 5 eurócenttel (kb. 15 Ft), egy SMS 2 eurócenttel (kb. 6 Ft) és 1 MB adat szintén 5 eurócenttel (kb. 15 Ft) lesz drágább az előfizető által használt mindenkor érvényes díjszabáshoz képest.

Vagyis ha a te percdíjad mondjuk nettó 30 Ft, akkor az EU-n belül barangolva 2016. április 30-tól 45 forintot fogsz fizetni egy percnyi indított hívás után. Ma ez az összeg kb. 58-59 forint.

A BlackBerry Messenger hétvégi frissítésével a program BB10, Android és iOS platformon egyaránt kibővült a privát chat opcióval, ami kitűnő lehetőséget ad egy kis pajzán szóváltásra, vagy mondjuk a főnök anonim ekézésére. Miként a legtöbb modern kommunikációs formának, úgy a privát chatnek is vannak írott és íratlan szabályai, melyek részben technológiai adottságokból fakadnak, részben pedig szimpla etikai normák.

A diszkrét chates párbeszédek szabályai BBM-en a következők:

  1. Közöd? A privát chat szigorúan közted és a másik fél közt zajlik, senki másnak nincs köze ahhoz, hogy milyen üzeneteket küldesz és kapsz ezen a csatornán. Vagyis ami a privát chatben történik, az a privát chatben is marad - vili?
  2. KÖZÖD? Nem beszélünk másnak egy privát chatről. Lásd 1. pont.
  3. Ha a privát chat egyik résztvevője úgy dönt, befejezi a beszélgetést, az üzenetek mindkét készüléken visszavonhatatlanul törlődnek. Vagyis nem csak a szó száll el, hanem az írás is, ami néha lehet, hogy nem is olyan nagy baj.
  4. Egy privát chat mindig legfeljebb két résztvevő közt zajlik. Ennek az is az oka, hogy egy ilyen chatablakban nem jelennek meg a nevek és az avatarok, szóval gondolj csak bele, mekkora káosz lenne belőle, ha minden résztvevő teljesen anonim azt és akkor írna be egy ilyen chatfolyamba, amit és amikor csak akar.
  5. Egyszerre egy privát chatben lehetsz csak benne. Szerintem ez is érthető, ha több emberrel is lehetőséged lenne egy időben privát beszélgetni, nem tudnád őket sehogy sem megkülönböztetni, ami legrosszabb esetben elég kellemetlen szituációkhoz vezethetne.
  6. Ha privát chatet használva beszélgetsz valakivel, akkor pörögjenek a gombok az ujjad alatt, ne hagyd kihűlni a beszélgetést. Már csak azért se, mert ha 1 percig nem érkezik egyik oldalról sem üzenet, akkor a privát chat automatikusan törlődik.
  7. Nincsenek nevek! Tényleg. Ha privát chatbe lépsz valakivel, még véletlenül se szólítsd a nevén. Különben mi értelme annak, hogy nem jelzi ki az app, hogy kivel chatelsz éppen?

A BBM-be épített privát chat funkció tehát csak a fenti szabályok betartásával nyer értelmet, különben nem sok értelme van annak, hogy kifizesd az "Adatvédelem és ellenőrzés" névre keresztelt előfizetéses extracsomagot, havonta 0,89 euróért. Amiben egyébként a privát chat mellett van üzenet utólagos szerkesztésének lehetősége, időzített üzenet- és képküldési funkció és üzenet visszahívási lehetőség.

Via Inside BlackBerry blog.

süti beállítások módosítása