Az elmúlt hetekben sok kiszivárgott fotót és grafikát láthattatok többek közt itt is a BlackBerry készülőben lévő csúszkamobiljáról, a Venice-ről (a kereskedelmi neve egyelőre még nem nyilvános), de a lényeg, a kijelző alá becsúszó, illetve onnan kikandikáló billentyűzet semelyiken nem látszott rendesen. Most itt van végre egy újabb nem hivatalos render a készülékről, amin végre lehull minden lepel, a Venice valószínűleg így fog tehát kinézni kinyitva:
És akkor most mindenki pihentesse kicsit az egérgörgőt...
Úgy fest, hogy a telefon szerencsére egy az egyben a klasszikus BlackBerry billentyűzetet, illetve billentyűzetkiosztást kapja majd, de ami még fontosabb, a gomboknak valószínűleg elég hely állhat a rendelkezésre, mivel a billentyűzet egyáltalán nem mondható zsúfoltnak, nincs túlságosan rátolva sem az alsó peremre, illetve a kijelző aljától is kellő távolság van ahhoz, hogy kényelmesen lehessen rajta gépelni.
A legfrissebb pletykák szerint egyébként a Venice-t valamikor a jövő hónap elején, az IFA-n mutathatják be a nagyérdeműnek, ez a bemutató pedig most már jóval több lesz, mint amit a Mobile World Congressen lehetett látni. A készülék ezek után másfél-két hónappal kerülhet majd forgalomba, tehát jó eséllyel remek karácsonyi ajándékká válhat.
Sokak számára már csak egyetlen nyitott kérdés maradt a telefonnal kapcsolatban (az árán kívül persze): Android vagy BB10? Vagy BB10-nek látszó Android? Szeptemberben kiderül!
Via @evleaks
Már megint ez a Facebook. Nem elég, hogy mostanában tele van nyaraló, boldog ismerősök fotójával, állandóan csak a probléma van vele. Most például az, hogy nem csak nyaraló, boldog ismerősök fotójával van tele, hanem nyaraló, boldog ismeretlenekével is.
Valami történhetett a BB10-es Facebook-kliens és/vagy a Facebook háttérrendszereivel az elmúlt hetekben, felborulhatott a harmónia, vagy az összhang, egyre többen jelzik ugyanis, hogy ha elindítják a programot, vagy szimplán csak belépnek az oldalra, ahelyett, hogy a jól megszokott kontent fogadná őket, tök ismeretlenek fotóit nézegethetik. Azért persze nem ok nélkül kerülnek oda ezek a bizonyos fotók, többnyire olyan tartalomról van szó, melyet valamelyik valódi ismerős lájkolt, netán hozzászólt.
Amellett, hogy ez már önmagában felvet elég komoly adatvédelmi aggályokat, mondanom sem kell, hogy teljesen használhatatlanná teszi a programot. Az egyelőre nem teljesen világos, hogy ki tehető mindezért felelőssé, de azt hiszem ez nem is igazán számít, ez egy olyan probléma, ami mielőbb megoldásért kiált, különösen akkor, ha a rendkívül biztonságtudatos BlackBerry-platformot is érinti.
Ha tehát nálad is tele van tehát ismeretlenekkel a Facebook, az nem a kezdődő alzheimer jele, a hiba nem a te készülékedben van. Mindenesetre ha te is tapasztaltad a fenti problémát, jelezd akár itt a kommentek közt, akár a Facebook-oldalunkon (mwhehehe)...
Nagyjából egy héttel ezelőtt kerültek napvilágra legutóbb mindenféle grafikák, illetve egy bevallottan photoshopolt fénykép, melyekben az volt a közös vonás, hogy mindegyik a BlackBerry várva-várt új csúszkamobilját, a jelenleg csak Venice kódnéven ismert típust ábrázolták. A kiéheztetett rajongói tábor legnagyobb örömére, egyben a BlackBerry legnagyobb bánatára a hét végén újabb, szintén szerkesztett fotó került fel az internetre a telefonról, konkrétan ez:
Mondjuk sok minden ezen a képen sem látszik, leginkább olyan ez a fotó, mintha egy Samsung Galaxy S6 Edge-et ábrázolna, amin a Samsung logót lecserélték BlackBerryre. A hasonlóság nem véletlen, hiszen a két oldalán lekerekített szélű kijelzőt a koreaiak gyártják, és adják el jó pénzért a BlackBerrynek, mint ahogy alighanem számos más komponenst is a telefonban (például memória, de azon sem lepődnék meg különösebben, ha a mobil processzorát is a Samsung gyártaná).
Szóval egy bazi nagy, lekerekített szélű kijelzőn kívül itt igazából semmit nem látni a telefonból, mondhatni a lényeg, a kijelző alá becsúszó fizikai billentyűzet megint kimaradt -- de van helyette virtuális billentyűzet, ami félig-meddig a megszokott BB10-es vonalat képviseli, de az alsó, szürke sávban lévő vissza nyíl roppant mód gyanús, illetve azt a korábbi pletykát támasztja alá, hogy a Venice bizony androidos mobil lesz, vagy legalábbis lesz valami köze a Google-féle Androidhoz.
Tehát akkor már csak a billentyűzetről kéne valami elcsípett fotó, és akkor már tényleg mindent láttunk a Venice-ből, amit látni érdemes. De a hatodik érzékem azt súgja, hogy hamarosan egy ilyen felvétel is készülni fog a SamBerryről.
Via CrackBerry.