Az idei Mobile World Congressnek is vége, lehet vágni a centit, hogy a kiállításon bejelentett újdonságok megjelenéséig még hány nap van hátra. Már ha egyáltalán szó volt arról, mikor jelennek meg.
A barcelonai nyüzsgés egyik legizgalmasabb, egyben legrejtélyesebb készülékét kétségtelenül a BlackBerry prezentálta -- körülbelül öt másodpercig, majd ezt követően soha senki nem láthatta a mobilt. Ennyi idő alatt még a legrátermettebb bloggereknek is komoly kihívás lefotózni az eszközt (a BlackBerry által készített egyetlen hivatalos fotót lásd fent).
Az új BlackBerry sliderről azonnal napvilágot láttak különböző találgatások, sőt, volt aki a rendelkezésre álló pár elcsípett fotó alapján elkészítette a csúszkamobil grafikus látványtervét. Dylan Habkirk dizájnertől, a BlackBerryCentral egyik alapítójától már korábban is láttunk ezt-azt, a fenti rajzok szintén tőle származnak, és ő is keresztelte el Glide-nak a készüléket, szóval ezek a képek egyelőre hangsúlyozottan nem a BlackBerrytől származnak, nem beszélve a névről.
A termék életciklusának ezen fázisában a dizájn még itt-ott módosulhat (ez történt korábban a Passporttal is, bár tény, hogy nem volt markáns változás), nem beszélve a szoftverről, nem csoda, hogy a BlackBerry nem nagyon akarta mutogatni a csúszkát az újságíróknak -- John Chen Barcelonában utalt is rá, hogy az újdonság több lesz egyszerű csúszkamobilnál, de az új funkciók bemutatására még kicsit várni kell.
Chen nyilatkozatai alapján emellett arra lehet következtetni, hogy a mobilnak még neve sincs, de a góré mindenesetre The Slide-nak nevezi, ami ugyan kétségtelenül találó, de ezzel együtt akár egy ZS-kategóriás horror címe is lehetne.
Via BlackBerryCentral.
Nagy nap ez a mai minden rendszerbuherátor és geek számára: Megjelent az egyik legkomolyabb múlttal rendelkező PC-s rendszerdiagnosztikai program, az AIDA64 okostelefonokra fejlesztett változata. Az alkalmazás mindig is az egyik személyes kedvencem volt PC-n, gyakorlatialg a DOS-os időktől kezdve, most meg aztán végképp a szívembe lopta magát, hiszen elindul - és kitűnően működik - a BlackBerrymen is.
Az egyébként 100%-ban magyar fejlesztésű alkalmazás androidos verziója gond nélkül települ és mindent részletesen megmutat a BB10 legfrissebb verzióját futtató BlackBerryken, mindent elárul például a processzorról, memóriáról, a hálózatról, vagy éppen a szenzorokról. Ráadásul mindezt ingyenesen teszi, szóval ha hozzám hasonlóan érdekelnek a technikai mélységek, akkor nincs kifogás, mindenképpen ki kell próbálnod ezt az appot! És ha már kipróbáltad, ne felejtsd el elküldeni a riportot a telefonodról, hogy segítsd a fejlesztők munkáját!
Az AIDA64 androidos változatát letölthetitek a készüléketekre erről a linkről.
A héten új mérföldkőhöz ért a BlackBerry saját fejlesztésű csevegőalkalmazásának, a BlackBerry Messengernek (BBM) a története. A mobilos chatprogramok egyik ősének tekintett appot a Google Play Store-ból nem egészen másfél év alatt százmilliószor telepítették különböző androidos eszközökre. Százmillió telepítés még a Play Store-os viszonylatban sem elhanyagolható szám, pláne egy olyan cégtől, amelyik okostelefonokat (is) gyárt, de ezek közt egyetlen androidos készülék sincs.
A BlackBerry Messenger pályafutása 2013 októberében kezdődött iOS-en és Androidon, az azóta eltelt időben a program rengeteget fejlődött, mára pedig már akármelyik platformot is nézzük, jóval több egyszerű chatprogramnál és VoIP-kliensnél. És itt most nem elsősorban arra gondolok, hogy természetesen a BBM-ben is megjelentek a cuki matricák (melyekből egyébként eddig egymilliárdot küldtek a felhasználók), hanem az olyan extra funkciókra, mint a BBM-csatornák, a fejlett csoportkezelés, a lokáció-alapú szolgáltatások vagy éppen az üzenetek visszahívása.
Az androidos (és iOS-es) BBM így ma már mindent tud, amit a natív BB10-es kliens, ráadásul a legutóbbi, március 2-án érkezett frissítés óta a visszajelzések szerint minden korábbi, üzenetküldéshez fűződő hibát sikerült kiküszöbölni. Nem mintha a nagy többségnek komoly problémái lettek volna a programmal, a 3,7 millió felhasználói visszajelzésből 2,4 millió ötcsillagos értékelés, ami azért meglehetősen jó aránynak számít.
Bár itthon a BBM soha nem tartozott a népszerű üzenetküldő platformok közé, talán most már itt az ideje, hogy kis hazánkban is egyre többen ismerjék meg és használják a szolgáltatást. Ha androidos vagy iOS-es eszközöd van, és szívesen próbát tennél a BBM-mel, elérheted a programot a Play Store-ban (illetve most már az Amazon App Store-ban) vagy az iTunes App Store-on keresztül.
Ha pedig telepítetted, add máris hozzá a BerryBlog csatornáját (C000190A7) a követett csatornákhoz!
Via Inside BlackBerry.
A BlackBerry kalandozása a tabletek világában 2011-ben kezdődött és viszonylag hamar rémálommá vált: a PlayBook vitathatatlan érdemei dacára a kanadai cég egyik olyan projektje lett, amire alighanem sem az akkori, sem a mostani vezetés nem szívesen emlékszik vissza. Ettől függetlenül újra és újra előkerül a kérdés különböző interjúkban, fórumokon: vajon lesz-e még egyszer saját tabletje a BlackBerrynek. Nem kizárt, mint ahogy az ellenkezője sem.
Most éppen a CNET szegezte John Chennek a kérdést (immár sokadjára) a Mobile World Congress során, aki válaszában egyszerre hűtötte le a kedélyeket és adott reményt a rajongóknak:
Nincs a tervezőasztalon, de ott van a fejemben (a tablet).
A BlackBerry hongkongi származású elnök-vezérigazgatójának alighanem elég sok minden van még a fejében egy tableten kívül, és biztos vagyok benne, hogy a mostani termékportfóliót látva a tabletpiac meghódítása nem elsődleges priorítású a cégnek. Annál is inkább, mivel talán még az okostelefonokhoz képest is keményebb szegmensről van szó.
Képünk illusztráció (de annak nem utolsó, mi?)
Egy olyan piacról, amin borzasztó nehéz kitűnni a szürkeségből, márpedig a BlackBerry számára most éppen az az egyik legfontosabb cél a hardverbizniszben, hogy valamivel meg tudja különböztetni magát a versenytársaktól, és ezt szerencsére elég jól érzi Chen is:
Mások szeretnénk lenni, mint a többiek. Ikonikusak. Nem lenne jó ötlet kijönni egy tablettel csak azért, hogy legyen egy tabletünk.
Azt hiszem elég sok gyártó kímélhetné meg magát a komoly fejfájástól, ha ugyanúgy gondolkodnának az ottani vezetők, mint Chen, no de ez már legyen az ő bajuk inkább. Én meg a magam részéről előveszem a Passportot, ha tablet-hiányban szenvednék.
És TE? Szavazz!
Via N4BB.
A Mobile World Congress ma délelőtti BlackBerry-sajtóeseményének voltak meglepő és kevésbé meglepő momentumai, utóbbiak közé tartozott a kanadai gyártó első idei újdonságának, a BlackBerry Leapnek a leleplezése. A BlackBerry Leap, vagyis korábbi (kód)nevén a Rio olyannyira nem számít újdonságnak, hogy valójában több mint két éve megjelent már, csak akkor még Z10-nek hívták és picit kisebb kijelzője volt - meg persze jóval drágábban árulta a BlackBerry.
A Leap egyszerre utódja az említett Z10-nek, a Z30-nak és a Z3-nak, külsőleg leginkább az utóbbira hajaz, vagyis a korábbi, CrackBerry által kiszivárogtatott képekhez képest nyoma sincs rajta a Passporton látható fém peremnek. Van azért néhány apróbb kozmetikai változás a Z3-hoz képest, az igazi különbség azonban belül van, hiszen a Leap kétmagos, 1,5 GHz-es CPU-val, 16 GB háttértárral és 2 GB rendszermemóriával rendelkezik, a kijelző pedig egy valamivel jobb minőségű, de ugyanolyan felbontású, 1280x720 pixeles IPS-panelből áll.
A BlackBerry Leap esetében fontos, hogy a Classichoz hasonlóan ez a modell is a BlackBerry 10 operációs rendszer 10.3.1-es verzióját futtatja majd gyárilag, illetve ez a készülék már 4G/LTE-képes, szemben a Z3-mal. A CrackBerry stábja még annyit kiderített az újdonságról, hogy a Leapet az Acer érdekeltségi körébe tartozó Wistron gyártja, ami abból a szempontból módfelett érdekes, hogy mind a Classic, mind pedig a Z3 a BlackBerryvel még 2013-ban stratégia partnerséget kötött Foxconn gyárából érkezik (mi több, a Z3-at tavaly még a Foxconn elnök-vezérigazgatójával közösen mutogatta Chen az MWC-n).
A Leap várhatóan áprilisban kerülhet majd a boltokba, az amerikai ára 275 dollár lehet, vagyis itt jó eséllyel ugyanennyibe fog kerülni, csak euróban (plusz áfa, plusz artisjus). A készülékből fekete (pontosabban sötétszürke) mellett elérhető lesz fehér színű változat is.
BerryBlog-vélemény: A BlackBerry Leap nem geektelefon. Igen, a hardver így 2015-ben semmiképpen nem csúcskategóriás, de arra jó lehet ez a telefon, hogy a legnagyobb forgalmat generáló középszegmensben, illetve alsó-középszegmensben jó alternatívája legyen az androidos és windows phone-os modelleknek.
Amellett, hogy a viszonylag kedvező ár mellett az egyéni felhasználók is megengedhetik maguknak a megvásárlását, a Leap szerintem egy olyan flottatelefon lehet, ami sokkal kevésbé frusztrálja az alkalmazottakat, mint egyes korábbi típusok (lásd tejfölösdoboz-műanyagból készült Curve-ök).
Nagyjából ezt:
A BlackBerry ma reggel sajtótájékoztatót tartott Barcelonában, ahol a cég az idei termékvonalról is elárult ezt-azt, így többek közt fellebbentette a fátylat egy vadonatúj, felsőkategóriás okostelefonról is, amit úgy hivnak, hogy öööö, - nos neve az még nincs.
A kanadaiak tavaly a Passport piacra küldésével merész lépésre szánták el magukat azzal, hogy a megszokottól eltérő formájú, ráadásul NYOMÓGOMBOS készülékkel lepték meg a nagyérdeműt. Hónapok óta nyílt titok, hogy a cég ennyivel nem érte be, jön ugyanis idén a fent látható okostelefon, ami egy óriási csúszkamobil, magyarul normál esetben egy hagyományos, 16:9-es képarányú tepsifon, szétcsúsztatva pedig egy QWERTY-billentyűzetes tepsifon.
Az idén érkező új BlackBerryről nagyjából annyit tudni még, ami a képen is látható, vagyis a kijelzője mindkét peremén lekerekített lesz, pont mint a Samsung Galaxy S6 Edge-nek. Nem különösebben lennék meglepve akkor sem, ha a Samsung simán odaadta volna az új csúcsmobil kijelzőjét a BlackBerrynek, a két cég más területen (mobilmenedzsment) amúgy is egyre közelebb kerül egymáshoz, még igazából különösebb újdonság sem lenne ez, hiszen a például Z30 is a Samsungtól kapta a kijelzőjét.
A kiállításon mutogatott prototípust érthető okokból nem nagyon adta újságírók kezébe a BlackBerry, így a fenti fotón kívül más képen egyelőre nem is látszik a modell. A BlackBerry egyébként nem először játssza el ezt a játékot, szeretnék mindenkit emlékeztetni, hogy John Chen pont egy éve mutatta be először a Classicot a nagyközönségnek, aztán a telefon végül csak decemberben került a boltokba.
Figyelembe véve azt, hogy ez egy sokkal bonyolultabb konstrukciónak tűnik, mint a Classic, meg lennék lepve, ha a BlackBerry első BB10-es csúszkája az ősznél előbb halandó emberek kezébe kerülhetne.