November végén meglehetősen feszült volt a hangulat Pakisztánban, na azért nem annyira, hogy az atomhatalom már nukleáris fegyverek bevetését fontolgatta volna: a helyi kormányzat ultimátumára a BlackBerry közölte, hogy kivonul az országból, mivel a helyi törvényekkel szembeállva nem hajlandó folyamatos hozzáférést nyújtani az országban zajló BlackBerry-adatforgalomhoz. Aki kicsit is otthon van a BlackBerry-infrastruktúra felépítésében, az tudja, hogy ez egy picit többet jelent annál, hogy nem lehet többé BlackBerryt kapni az adott országban.

pakistan_warrior.jpg

Szerencsére a helyi vezetés felfogta annak a jelentőségét, hogy a BlackBerry kivonulásával számos helyi nagyvállalat, vagy kormányzati intézmény komoly patthelyzetbe kerülne, hiszen nagyjából ez történne, ha megszűnne minden adatkapcsolat a szerverekkel: Többet nem működnénének a lokális BES szerverek, így az BlackBerry-flottát használó helyi cégek és intézmények levelezni sem tudnának, illetve az országba látogató üzletemberek vagy kormányzati delegációk képtelenek lennének kommunikálni a saját hazájukkal.

A BlackBerry közvetlenül újév előtt (ez lett volna a szolgáltatás leállításának dátuma) kiadott rövid nyilatkozata szerint Pakisztán és a kanadai cég között "produktív" párbeszéd zajlott, aminek a fenti megegyezés lett a vége. Nem ez az első eset amúgy, hogy a kanadaiak kormányokkal kénytelenek leülni tárgyalni, gyakorlatilag ugyanabból az okból kifolyólag: többnyire nemzetbiztonsági okokból a helyi szervek arra próbálják rávenni a céget (és más cégeket), hogy a hálózatukon zajló titkosított kommunikációjukhoz hozzáférést adjanak, azaz kvázi lehallgatható legyen az adatfolyam.

A vállalat hasonló okból korábban Szaúd-Arábiával és Indiával is konfliktusba keveredett, ám végül mindkét országban megszüntették a korlátozó intézkedéseket a BlackBerryvel szemben.

 Via Inside BlackBerry blog.

süti beállítások módosítása