Az elmúlt napok történései a BlackBerry 10 és a Facebook gyors szakítását illetően meglehetősen felkorbácsolták a kedélyeket, teljes mértékben joggal, hiszen ahogy arra több helyen - köztük itt is - rámutattak az érintetteik, vagy pusztán csak érdeklődők: a Facebook az a közösségi platform, aminek minden okostelefonon ott kell lennie, punktum. Lehet szépíteni a dolgot, hogy dehát a BlackBerry munkatelefon, meg ott a böngésző, lehet azt használni, de a BlackBerry által tegnap közzétett hivatalos álláspont is azt sugallja, hogy ez a mostani affér mindennél jobban fáj a kanadaiaknak.

Mondjuk ha más nem, legalább John Chen tudhatná, hogy az üzleti érdekek olykor megkövetelnek bizonyos fájdalmas döntéseket, és a Facebook tulajdonképpen semmi mást nem csinált, csak meghozott egy ilyen fájdalmas döntést (azt senki ne gondolja, hogy szimplán csak ki akartak cseszni a BlackBerryvel).

A BlackBerry hivatalos blogposztján megjelent írást ugyan nem Chen, hanem a BlackBerry alkalmazás-ökoszisztémáért felelős vezetője, Lou Gazzola jegyzi, aki azt sugallja a posztban, hogy ebben az egész Facebook-mizériában a BlackBerry voltaképpen nem más, mint áldozati bárány. Némileg próbálja a kedélyeket csitítani azzal is, hogy kijelenti, a BlackBerry már keresi az alternatívákat a "problémára", illetve a cég továbbra is kiáll a platform, és az arra alkalmazásokat gyártó fejlesztők mellett, akik havonta "több ezer" alkalmazást készítenek BB10-re. És egyébként is, ha egyetértesz velük, minden közösségi posztod végére írd oda, hogy #ILoveBB10Apps. De legalább nem indított petíciót.

facebook-thumbs-down.jpg

Pedig alighanem tényleg csupán egy üzleti döntés született a Facebooknál (és a kvázi-leányvállalatként működő WhatsAppnál), amikor azt mondták, hogy ejtik a platform támogatását: valószínűleg nem csak a BlackBerrynek, hanem a Facebooknak is bele kellett volna feccölnie valamennyi erőforrást az app életben tartásába, és valaki a messzi Kaliforniában beírta azokat a bizonyos számokat az excelbe, vagy amit éppen ilyen célra használnak, de sehogy sem jött ki a matek. Ez a szituáció egyébként John Chen számára abszolút komfortos kéne legyen, hiszen a BlackBerry elnök-vezérigazgatója mást sem csinál évek óta, csak az excellel matekozik - más kérdés, hogy jó eséllyel ennek köszönhető, hogy még létezik egyáltalán a BlackBerry.

Másfelől azt is látni kell, hogy a BlackBerry a fejlesztői támogatás terén tudvalevőleg erős kihívásokkal küzd, ami mondjuk a Facebook döntését valószínűleg pont nem érinti (hiszen a BB10-es Facebook-kliens a BlackBerry saját fejlesztése), de más, profi fejlesztői csapatokat igenis eltántoríthat a platformtól, már az egyébként eléggé nyilvánvaló méretgazdaságossági szempontokon túl (megint az a fránya excel). Ilyen döntések lehetnek a Built for BlackBerry program megszüntetése, bizonyos API-k se szó- se beszéd kinyírása, vagy úgy általában az a tény, hogy a BlackBerry Worldbe már-már nehezebb alkalmazást feltölteni, mint egy parlamenti beadványt benyújtani. Ja igen, és hátra van még a legnyomósabb "érv", az Android, amit a BlackBerry kényszerűségből a keblére ölelt tavaly.

Gazzola a posztja végén azért megköszöni az "erős" fejlesztői támogatást, én viszont kicsit úgy látom, hogy a tag mintha egy alternatív valóságban élne. Mert bár kétségtelenül gáláns gesztus a köszönetnyilvánítás, lassan tényleg nincs kinek és miért köszöngetni.

Az eredeti blogposzt itt található.

Az előző hír (megszűnik a Facebook-támogatás BB OS-en és BB10-en) fényében némileg joggal taszajthatja magát minden igaz szívű BlackBerry-felhasználó letargiába, már ha aktív közösségi életet él online, szóval valamicske kompenzációt jelenthet, hogy a jelek szerint vannak még fejlesztők, akik nem szálltak le a hajóról. Frissült az Inst10, az egyik legnépszerűbb Instagram-kliens BB10-en.

ins10-banner.jpeg

A 3.2.100.1-es verziószámot viselő új kiadás jó sok hibajavítást hoz, a legnyilvánvalóbb fejlemény a legújabb Instagram API támogatása -- már csak azért is, mert ezen bukott ugye el a gyári Facebook-kliens. Vagyis a frissített klienssel az egész alkalmazás jobban használható, és (remélhetőleg) kihasználható vele az Instagram összes funkciója.

Az új API támogatása mellett több, a felhasználói profilhoz kötődő hibát elhárítottak a fejlesztők, illetve a privát üzenetekben küldött és fogadott fotók, valamint a további kommentek betöltődésének a kálváriája is megszűnt.

Fontos, hogy az Inst10 bár ingyenes alkalmazás, a Pro kiadás több effektet és szűrőt kínál, néhány euróért cserébe. Az Inst10-et egyébként ugyanaz a Nemory Studios fejleszti, amelyik a Face10-et is, vagyis az egyetlen, natív külsős fejlesztésű Facebook-klienst BlackBerryre.

Az Inst10 letölthető a BlackBerry Worldből erre a linkre kattintva.

Mert máshogy nem igazán lehet értékelni azt, ami a tegnap történt, pontosabban ami március 31-én történni fog: a BlackBerry hivatalos tudásbázisába felkerült cikk alapján a cég natív Facebook-alkalmazása március végén megszűnik működni, minden, a platformot használó, aktív online közösségi életet élő felhasználó nagy bánatára. Van persze "megoldás" a problémára, de ennek aligha fognak örülni a hardcore BlackBerry-tulajok.

Ez a megoldás egy 35 MB-os app-frissítés képében jelent meg tegnap, ám mielőtt még valaki azt hinné, hogy csak egy szokásos hibajavító-frissítésről van szó, az téved: a Facebook-kliens minden BlackBerryn gyökeresen átalakul, egészen pontosan ledegradálódik egy webes linkké, azaz aki ezt a verziót telepíti, az mostantól maximum a webböngészőjében facebookozhat (már ha van ilyen szó egyáltalán). 

facebook_hq.jpg

Ez egyben azt jelenti, hogy a Facebook app a frissítést követően nem szinkronizál kontaktokat, az üzenetek Hub-integrációja megszűnik, illetve a megosztási lehetőségek közül is kikerül a Facebook. A frissítés a BlackBerry szerint azzal az előnnyel azért jár majd, hogy lehet válaszolgatni a kommentekre (mert ezt az eredeti, gyári kliensben nem lehetett).

Akárhogy szépítem, ez azért eléggé komoly gyomros lehet pár millió BlackBerry-felhasználónak, alig pár héttel azután, hogy az egyébként szintén a Facebook szárnyai alá tartozó WhatsApp bejelentette, hogy év végéig támogatja a BB10-es és BBOS-es klienseket, aztán mindenki mehet isten hírével. A Facebook esetében ez a váltás úgy fest, kicsit hamarabb bekövetkezik és talán kicsit élesebb is, bár azért tavaly év közepe óta lehetett már erre számítani.

Ekkortájt frissült ugyanis utoljára a natív Facebook app a BlackBerry Worldben, vagyis a BlackBerry már nagyjából ekkor feladhatta a platformot, így a kliens az azóta eltelt időben gyakorlatilag egyre használhatatlanabbá vált.

Fontos azért azt is látni, hogy a BlackBerry akárhogy akarná fejleszteni a natív klienst, ez a Facebook támogatása nélkül nem megy, márpedig a Facebook a BlackBerry szerint jó ideje nem bocsátotta a cég rendelkezésére azokat az API-kat, melyek az újabb funkciók beépítéséhez szükségesek (és a régiek megfelelő működését továbbra is garantálják), szóval a BlackBerrynek a jelek szerint nemigen volt más választása: Vagy fent hagy egy ezer sebből vérző natív appot a BlackBerry Wordlben, vagy a mobilböngészőre tereli a usereket. Valószínűleg ezt a kérdést végül a Facebook maga döntötte el azzal, hogy március végével gyakorlatilag letiltotta a natív BlackBerry-klienseket.

Mielőtt tehát valaki a BlackBerryt kezdené el hibáztatni mindezért, nem árt a fentieket átgondolni, ami persze nem változtat azon a szomorú tényen, hogy ezzel újabb, ezúttal elég jelentős kompromisszumra kényszerülnek azok, akik kitartanak a BlackBerry saját platformja mellett...

...az pedig sokaknak közülük többnyire már csak olaj a tűzre, hogy a BlackBerry időközben megtalálta az úgymond tökéletes áthidaló megoldást a problémára, az Android képében.

süti beállítások módosítása