KIFUTOTT AKCIÓ!

A hétvégén ismét minden olcsóbb a BerryBoltban, legyen szó telefonokról, kiegészítőkről vagy éppen okosórákról!

Apropó óra. Ne feledd, a hétvégén előre kell állítani az órát egy órával, vagy másképpen fogalmazva elvesztünk egy órát vasárnap hajnalban, de ez a veszteség több okból sem fájó. Egyrészt később sötétedik, másrészt pedig a BerryBolt az időveszteségért cserébe egész hétvégén 1000 forint kedvezményt* ad neked a vásárlásodból. 

berry_ora_3.png

Ehhez csupán annyit kell tenned, hogy a kosárnál a kuponmezőbe írd be a 

HELLOTAVASZ

Kuponkódot, majd bökj a mentés gombra, és a rendszer máris levonja a végösszegből a kedvezményt.

Ugye nem felejted el, hogy a hétvégén egy órával és egy ezressel kevesebb? Nézz szét a BerryBoltban, most még jobban megéri!

Az akció 2016. március 25-én 0:01-től 2016. március 27-én 23:59-ig tart. Egy vásárló egyszer használhatja fel a kedvezménykupont az akció időtartama alatt. 

*A kuponkedvezmény minden, bruttó 5000 forint feletti vásárlás esetén érvényes.


A BerryBolt Magyarország első és legnagyobb, kifejezetten BlackBerry termékekre szakosodott webáruháza 2011 óta. A BerryBolt és a BerryBlog közös tulajdonosi háttérrel rendelkezik.

Címkék: akció berrybolt

Hoppá, na most akkor mégsem hagyja el a BlackBerry saját fejlesztésű platformját a WhatsApp? De sajnos igen, viszont csak az év végén, addig azonban nem áll meg az élet, ezt mi sem jelzi jobban, mint hogy megérkezett a Facebook kezében lévő chatplatform klienséhez a legújabb frissítés. Igen, BB10-re.

whatsapp_bbworld.jpg

Az új WhatsApp klienst már jó ideje tesztelhették a BlackBerry Beta Zone-ba regisztrált felhasználók, így számukra az új funkciók sem teljesen ismeretlenek, bár ezúttal (is) javarészt kozmetikai és hibajavításokról van szó. Nyilván a BB10 kigyomlálása a támogatott platformok közül továbbra is fájó pont sok-sok BlackBerry-felhasználónak, de legalább némileg enyhítheti a fájdalmat, hogy az év végéig többek közt ennek a frissítésnek hála jobb felhasználó élményt nyújt a kliens.

Az év vége pedig még azért messze van, más kérdés, hogy az anyacég, a Facebook sajnos nem hagyott ennyi kifutási időt a BlackBerry-tulajoknak, hiszen a natív Facebook app BB10-en és BB OS alatt pont egy hét múlva megszűnik működni - a március közepén érkezett hír valósággal sokkolta a keményvonalas BlackBerry-tábor azon részét, akik a közösségi hálózatot aktívan használják.

Ha ellenben whatsappos vagy, akkor nézz el a BlackBerry Worldbe, a program frissítését elméletileg ezen a hivatkozáson fogod megtalálni. 

A BlackBerry ma ismét bebizonyította, hogy az android-sebezhetőségeket, illetve azok befoltozását (természetesen a Google-lel karöltve) nem veszi félvállról: a cég ma megkezdte annak a soron kívüli, hóközi biztonsági frissítésnek a kiadását, mely egy múlt héten (!) publikált kritikus sebezhetőséget foltoz be.

aae298.jpg

A kanadai gyártó az androidos biztonsági frissítésekkel az elmúlt hónapokban gyakorlatilag mindenki mást megelőzött - olykor még a Google kvázi saját telefonjaira, a Nexusokra is később jött le a frissítés, mint a PRIV-ekre. A cég egyben azt is világossá tette az első androidos BlackBerry megjelenésekor, hogy ha szükséges, akár a havi időközi frissítési ütemet figyelmen kívül hagyva, soron kívül is kiad biztonsági javításokat a készülékekhez az ügyfelek adatainak védelmében.

Ez történt most is, a nagyjából 21 megabájtos biztonsági javítás AAE298-as verziószámra emeli az operációs rendszer kiadását, emellett további vicces addendum, hogy ezzel a biztonsági patch szint április 2-i dátumra ugrik, vagyis a rendszer előrelépett több mint másfél hetet az időben.

Frissítés: Egyelőre úgy fest, kicsit elhamarkodott volt a lelkesedés, a funkciók egy részét (vagy mindegyiket?) csak kipróbálni lehet, a teljes verzióhoz továbbra is előfizetés szükséges. Ha te máshogy látod, írj a kommentekbe, vagy a Facebookon! Köszi!

Tegnapelőtt írtam róla posztot, hogy a BlackBerry Messenger egyik fizetős kiegészítő csomagja, a "Privacy and Control" ingyenes lesz, vagy legalábbis a hozzá tartozó funkciókat mindenki számára elérhetővé teszi a BlackBerry. Úgy fest, hogy ez mostanra meg is történt, legalábbis a privát chat funkció, az üzenetvisszahívás (törlés) és az időzítés már előfizetés nélkül is megjelent a chatprogramban, mindenki számára.

Az új funkciók különböző módokon érhetők el, például a privát chathez a jobb felső sarokban lévő kis ikonra kell bökni a chatablakban - ha a másik fél is elfogadja az invitálást, akkor onnantól kezdve a csevegés anonim zajlik tovább, vagyis aki lopva rápillant a telefonod kijelzőjére, nem fogja tudni, kivel csevegsz éppen. A privát chatet emellett egy gombnyomással bezárhatod, és a továbbiakban semmi nyoma nem marad sem nálad, sem a másik oldalon annak, hogy valaha beszéltetek.

privat_chat.jpg

Az üzenetek törlését, visszahívását az üzenetre hosszan bökve tudod elérni, itt választhatsz, hogy az adott üzenetet csak a te kliensedből, vagy a túloldalról is törölje a rendszer. Félrement chatüzenetek során életmentő tud lenni ez a funkció, ezt szerintem mindenki tudja, aki küldött már a barátnő/barát helyett a kollégájának valamilyen szaftosabb üzenetet az előző éjszakával kapcsolatban. Ugyanígy tudsz már elküldött üzenetet szerkeszteni is.

Érdekesség, hogy a Privacy and Control opció továbbra is elérhető előfizetéses opcióként a BBM Shopban (a díja 279 forint havonta), illetve nem kellett a funkciók aktiválásához új verziót telepíteni a BBM-ből. De mindegy is, a lényeg, hogy itt az ideje kipróbálni a BBM új, ingyenes funkcióit Neked is, ha van takargatni valód, ha nincs.

Nem tudom, ki hogy van vele, de engem valósággal elárasztanak az értesítések az okostelefonjaimon, pedig nagyon igyekszem, hogy csak azok az alkalmazások juthassanak szóhoz, melyek valóban releváns információkat közölnek a számomra. Így óhatatlanul előfordulhat, hogy a nagy kavalkádban megtekintés nélkül törlök egy-egy értesítést, vagy egyszerűen csak később felmerül, hogy jó lenne visszanézni, milyen app milyen értesítést küldött adott időben a telefonomra. A BlackBerry Launcher egy funkciójának köszönhetően a PRIV-en van erre is lehetőség.

Az értesítési napló elérése sajnos egyáltalán nem triviális, de ha egyszer beállítod, utána már elég csak egy ikonra böknöd ahhoz, hogy megtudd, az elmúlt néhány órában miről küldött értesítést a telefon. Ehhez érints meg az alkalmazáslista ikont (a home gomb feletti, központi ikon), majd választ a jobb felső sarokban a Billentyűparancsok opciót.

ftf_notif_p2_log.png

Itt görgess le az Egyéb részig, majd bökj a Beállítások parancsikonra, és húzd ki valamelyik főpanelre. Egyből ahogy ez megtörténik, a felbukkanó menüben válaszd ki az Értesítési napló opciót, és kész is vagy!

Mostantól az adott főpanelen ott lesz az Értesítési napló ikon, amivel előhívhatod a Launcher egyik leghasznosabb funkcióját. Arra még nem jöttem rá, hogy a program időben visszamenőleg hány értesítést jegyez meg, de az eddigiek alapján úgy látom, nem lehet napokig "visszatekerni", és a napló nem az értesítések elolvasására, vagy újbóli behívására szolgál, hanem annyit csinál, amennyi a neve: naplóz.

Az Inside BlackBerry Blog posztja alapján.

A BBM továbbra is az egyik legmasszívabb mobilos azonnali üzenetküldő platformnak számít, mely már jó ideje független életet éle a BlackBerry készülékektől, így a kanadai gyártó hardverrészlegétől. Az eredetileg BlackBerry-exkluzív alkalmazás most már Androidra, iOS-re és Windows Phone-ra is elérhető (igaz ebből az utóbbi olyan, mintha nem is létezne), mely időközben számos, fizetős modullal bővült - most a BBM új verziójával az egyik ilyen modul ingyenessé válhat.

privacycontrol.png

Egyes pletykák szerint ugyanis a soron következő új verzióval ingyenes lesz a Privacy & Control csomag, amivel a privát chat funkció mellett utólagosan, manuálisan, vagy időzítve vissza lehet hívni üzeneteket, illetve szerkeszteni is lehet a már elküldött szöveget. A Privacy & Control csomagot eddig havi előfizetési díjas rendszerben, 0,99 eurós előfizetési díj fejében lehetett használni, nemsokára viszont állítólag már egy petákot sem kell majd érte fizetni.

Mindeközben új funkciók is készülőben vannak, melyek tovább gazdagítják majd a BBM tárházát. A BlackBerry által üzemeltetett Beta Zone-ban már kint van teszten a BBM következő, BB10-es verziója, melyben egyebek mellett megjelenik az üzenettovábbítás, a megosztott chat, valamint új köntöst kapnak a prioritásos üzenetek. Nem lennék meglepve, ha a Privacy & Control csomag ebben az új verzióban már alapfelszereltségként érkezne meg. 

süti beállítások módosítása