Stabil pénzügyi eredményekről adott hírt a BlackBerry pénteken. A negyedik pénzügyi negyedéves bevételek bár jócskán elmaradtak az elemzők várakozásaitól, a veszteség mértéke kellemes csalódást okozott, mivel szinte eltűnt. A cég készpénzállománya 1.4 milliárd dollárt tett ki. A mobilos menedzsmentet és szolgáltatásokat kínáló szoftverrészleg nagyon húz, 3600 céges megrendelést zárt le három hónap alatt, és a felvásárlásokkal együtt 155 millió dollárra duplázódott a szoftverekhez kötődő forgalom - ezzel már a cég bevételeinek harmadát teszi ki. John Chen BalackBerry-főnök erős, 30%-os növekedést tűzott ki idénre, ami azt jelenti hogy 700 millió dollárra akarja duzzasztani a részleget.

bbry_logo.jpg

Az okostelefonok terén sajnos most sem sikerült meglepetést felmutatnia a cégnek. A PRIV eladások alulmúlják a cég elvárásait, amit a BlackBerry részben a piac telítettségére, részben arra fogja, hogy néhány nagyobb mobilszolgáltatóval (pl. Verizon) elhúzodtak a tárgyalások, így egyes piacokon késve került a boltokba. Az androidos modell ma már 34 országban kapható, és Chen utalt arra is, hogy tervben van egy árcsökkentés lehetősége. Összesen 600 ezer darab mobil adott el három hónap alatt a BlackBerry, ami bár nem sok, a veszteségek viszont felükre estek a költségcsökkentéseknek és magasabb profittartalmú modelleknek köszönhetően.Chen szerint immár évi 3 millió mobil mellett is nyereségessé tud válni a mobilrészleg, amit még idén el tudnak érni - az átlagos eladási ár 315 dollár volt.

 

Rövid, de talán annál lényegesebb poszt következik, mindössze két olyan képpel, melyek az elmúlt percekben kerültek ki az internetre. Az első egy széteffektezett fotó, a második pedig egy szintén eltorzított render a BlackBerry két, idén várható újdonságáról, a Hamburgról (az első, önálló fotón), és a Hamburgról, valamint a Rome-ról.

Utóbbi QWERTY-érintőkijelzős hibrid lehet, és majd valamikor az év végén kerülhet a boltokba, míg a középkategóriás Hamburg nem kizárt, hogy hamarabb jön a vártnál. Ennyit egyelőre a pletykákról, jöjjenek a képek!

hamburg.jpg

hamburg_rome.jpg

A kiszivárgott képeken egyébként már a BlackBerry új logója virít a telefonokon, más részlet viszont nem nagyon látszik, esetleg mintha a Rome-nak a PRIV-hez hasonlóan lekerekített oldalú kijelzője lenne, de lehet, hogy csak az effektezés tréfál meg.

Persze aztán az is lehet, hogy ezek legfeljebb visszavont prototípus-tervek csupán, és már rég eldőlt, hogy az egészből nem lesz semmi, de ha engem kérdeztek, ezt a két Berryt még fogjuk majd a kezünkben.

A KÉPEK NEM HIVATALOS FORRÁSBÓL SZÁRMAZNAK, A HITELESSÉGÜK NEM GARANTÁLT!

Via Dylan Habkirk (C002026AA)

Múlt hét végén jelentette a Q4-es üzleti negyedévének eredményeit a BlackBerry, amiről részletesebben Jack Potata ígért nemrég beszámolót, vagy egyfajta értékelést, ez a poszt inkább csak az üzleti jelentés utáni konferenciahívás egyes, hardveres aspektusairól fog szólni. Vagyis arról, hogy végre újabb konkrétumok, hírek hangzottak el azzal kapcsolatban, hogy hol tart a különböző rendszerfrissítések kiadása, fejlesztése.

A BlackBerrynek mondhatni komoly gyakorlata van már abban, hogy a különféle beígért (vagy csak megszellőztetett) újdonságokat csak némi késéssel tudja bemutatni, így nem különösebben lepődtem meg, hogy - sajnos - ez most sincs másképp. A konferenciahívás során John Chen elmondta ugyanis, hogy a BlackBerry 10 operációs rendszer eredetileg márciusra ígért, 10.3.3-as kiadása egyes tanúsítványok beszerzése, kiadása miatt késik (vagyis a megjelenés csúszik június közepére), míg a szintén idénre tervezett 10.3.4-es verzió konkrétan jó eséllyel jövőre csúszik.

porsche_passport_q10.jpg

A 10.3.3-as BB10-verzió kiadását éppen az hátráltatja, ami a cég reményei szerint az egyik legnagyobb hozadéka lehet az új rendszernek: ez a NIAP (National Information Assurance Partnership) certifikáció, ami a Common Criteria (kvázi egy nemzetközi, IT-biztonsági keretrendszer) amerikai implementációját jelenti. Nem nehéz kitalálni, hogy az egészre elsősorban az amerikai kormányzati beszerzések miatt lehet szükség, vagyis ettől a BB10 jó eséllyel nem lesz (sokkal) biztonságosabb, pláne nem egy magánszemély-felhasználó számára. Hogy a 10.3.4-es kiadás megjelenése miért csúszik át várhatóan a jövő évre, arról nem szól a fáma, és azt sem közölte eddig a BlackBerry, hogy abba milyen újdonságok kerülnek majd.

Mindeközben gőzerővel készül a BlackBerry első androidos mobiljának, a PRIV-nek a következő nagy rendszerfrissítése, mely a jelenlegi, 5.1.1-es android-verziót frissíti majd 6.0.1-re (Marshmallow). A múlt pénteki konferenciahíváson elhangzottak szerint ez a szoftverkiadás valamikor április végén, vagy május elején láthat napvilágot, és a korábbi blogposztban már részletezett újdonságok mellett alighanem egy csokornyi hibajavítást is hoz majd magával.

Az új verzióból egy szintén pénteki elszólás alapján bétát, vagyis egyfajta nyilvános tesztkiadást is várhatunk, ennek részleteiről valamikor a héten jöhetnek új hírek. A BlackBerrytől egyébként meglehetősen szokatlan húzás (béta OS-ek kiadása) más iparági szereplők számára nem annyira nagy újdonság, hiszen iOS-ből is létezik publikus bétaverzió, és Androidból is (ezek eddig kizárólag csak a Nexusokra voltak telepíthetők). 

FRISSÍTÉS: a Marshmallow-bétateszt gyakorlatilag elindult, itt vannak a részletek a részvételi lehetőségekről: Inside BlackBerry blog - Help Put Android Marshmallow on PRIV by Joining our Beta Program

süti beállítások módosítása