Gőzerővel dolgozik a BlackBerry az androidos csúcskészülék, a PRIV szoftverkörnyezetén: A hét elején érkezett Android 6.0 - frissítést követően most a telefonhoz készült exkluzív rendszeralkalmazások egy része frissült. Így a hét második felére új verzió érkezett a BlackBerry Hub, Naptár, Névjegyzék, Feladatok és Jegyzetek alkalmazásból, valamint a BlackBerry Services nevű háttérszolgáltatásból. Eközben egyre többen számolnak be arról a különböző netes fórumokon, hogy az Android 6.0 frissítés telepítése valósággal csodát tett a PRIV-vel, melyet eleinte többek között éppen a helyenként kissé kiforratlan szoftverkörnyezet miatt kritizáltak.

Az biztos, hogy a PRIV megjelenése óta eltelt csaknem fél évben sok minden változott ezen a téren, a telefon szoftverháttere sokat fejlődött, a nagyobb tömegeket érintő hibákat pedig szépen kipolírozták. A mostani frissítési kör valószínűleg ezúttal csak kisebb hibajavításokat tartalmazhat, hogy pontosan miket, azt ezúttal nem árulta el a BlackBerry (mindenesetre jó tudni, hogy ugyanezek az appok egyszer már frissültek alig egy-másfél hete).

hub_playstore.jpg

Mostanra egyébként nagyjából bebizonyosodott, hogy az androidos gyártók körében a BlackBerry kiemelt figyelmet fordít a szoftverháttér folyamatos naprakészen tartására, illetve elsősorban a magas biztonsági szint fenntartására. Így az elmúlt időszakban minden hónap elején megérkezett a PRIV szokásos havi biztonsági rendszerfrissítése (legutóbb az Android 6.0 frissítéssel együtt, most kedden), az új Androiddal együtt érkező új DTEK alkalmazás pedig végre igazi értelmet nyert azzal, hogy a felhasználók most már nem csak látják, hogy egy adott app milyen rendszererőforrásokhoz milyen gyakran kér hozzáférést, hanem meg is vonhatják az engedélyt ehhez a hozzáféréshez az apptól az új Android egyik fejlesztésének köszönhetően.

Minden jel arra utal tehát, hogy a BlackBerry várhatóan idén érkező újabb androidos modelljei már egy jóval kiforrottabb, "BlackBerryzált" androidos környezetet kapnak majd, mely számos lényeges és kevésbé lényeges ponton kitűnhet majd a többnyire csak a dizájnnal variáló többi androidos gyártó modelljei közül.

A heti frissítéseket elérhetitek a Google Play Áruházban, ha pedig valami lényeges változást tapasztaltok a telepítést követően, vagy valamelyik szoftver használata közben problémába ütköztök, jelezzétek!

A különféle chatkliensek, tehát a Skype, Viber és Whatsapp és társai (meg persze ide tartozik a BBM is) telefonhívás funkciója - azaz a VoIP-telefon - mindig is komoly szálkának számítottak a telefonszolgáltatók szemében, a mobilszolgáltatók számára ráadásul ez a szálka sokáig egyenesen egy orbitális méretű, falloszt formázó gerenda volt. Ami abból a szempontból érthető is, hogy az operátoroknak súlyos milliárdokat kellett ölniük a mobiladat-hálózatba, amire "rátelepedve" a Skype és egyre népesebb kompániája ingyen, vagy nagyon olcsó beszélgetést nyújtottak, amit persze rengeteg mobilos ügyfél ki is használt.

astoria_telenor.jpg

A mobilcégek ezért eleinte foggal-körömmel (de leginkább tiltással) küzdöttek a VoIP ellen, de mostanra belátták, nem érdemes a trendekkel szembeszegülni. Most éppen a Telenor oldotta fel a VoIP-korlátozást a mobilos ügyfelei számára:

Minden Hipernet előfizetéshez elérhetők a VoIP-szolgáltatások

Mostantól nemcsak a Hipernet leggyorsabb változata érhető el külön felár nélkül minden mobilinternet előfizetéssel rendelkező Telenor ügyfél számára, hanem akár a legolcsóbb mobilinternetes díjcsomaggal is szabadon használhatják az internet alapú telefonszolgáltatásokat.


Tavaly óta a Telenor minden lakossági és üzleti ügyfele maximális sebességgel élvezheti a vállalat 4G Hipernet hálózatát, így bármilyen mobilinternetes szolgáltatást könnyedén igénybe vehetnek az előfizetők. A Telenor most újabb lehetőséggel kívánja népszerűsíteni a Hipernet által biztosított előnyöket: 2016. április 30-ától olcsóbb havidíjas és kártyás díjcsomagjai esetében is eltörölte a VoIP-szolgáltatások használatának korlátozását.

 A Telenor Hipernet előfizetést is tartalmazó díjcsomagjainak jelentős részében eddig is gond nélkül lehetett használni a Skype-ot, a Vibert, a Google Hangouts és a Facebook Messenger beépített hanghívási funkcióit, vagy más VoIP-technológián alapuló megoldást, de májustól a cég egységesen elérhetővé tette ezeket minden ügyfele számára.

 Mostantól az összes telenoros díjcsomaggal szabadon használhatók az internetalapú telefonszolgáltatások. A VoIP-korlátozás megszűntetésével a tarifacsomagok átláthatóbbak lettek, sem a havidíjas, sem a feltöltőkártyás ügyfeleknek nem kell kompromisszumot kötniük az internetes kommunikációs platformok használatában.

 Az elmúlt években bebizonyosodott, hogy a VoIP-alapú kommunikációs szolgáltatások jelentősége is folyamatosan növekszik. A Consumer Business Product elemzőcég tanulmánya szerint, míg a hagyományos telefonvonalak száma az utóbbi években folyamatosan csökken, addig a VoIP-szolgáltatásokat használók száma töretlenül emelkedik: az idén várhatóan megduplázódik, 2017-re pedig eléri az egymilliárd előfizetőt. A VoIP-szolgáltatásokat használók többsége (59%) ráadásul mobilinternetet vagy wifit használó készüléken – így például okostelefonon vagy táblagépen – veszi igénybe a szolgáltatásokat. A legnagyobb növekedés az okostelefonos VoIP-szolgáltatások terén várható, ezek felhasználói tábora a következő években megtízszereződik.

 A Telenor nemrég olyan feltöltőkártyás csomagot is bevezetett, amellyel korlátlanul használható az egyik legnépszerűbb VoIP-szolgáltatás, a WhatsApp és néhány közösségi média alkalmazás. Erre a Telenor 97 százalékos kültéri lefedettségű Hipernet-hálózata országszerte lehetőséget biztosít: tavaly óta a vállalat minden mobilinternet csomaggal rendelkező ügyfele díjmentes alapszolgáltatásként használhatja a 4G-t sebességkorlátozás nélkül.  Így az internetalapú hangszolgáltatásokat is a mindenkor elérhető legmagasabb sebességgel és legjobb minőségben élvezhetik az ügyfelek a díjcsomagjukban foglalt adatmennyiség erejéig.

 Az LTE Advanced technológiának köszönhetően Budapest belső kerületeinek és Győr számos pontján a korábbinál nagyobb sávszélességet érhetnek el a Telenor ügyfelei, ha a technológiát már támogató készüléket használnak. Az akár 300 Mbps-os letöltési, és 50 Mbps-os feltöltési sebességet nyújtó LTE-A-nak köszönhetően nem csak a kijelzőn megjelenő ismerős arca, de a magunkról küldött videós élőkép is a lehető legjobb minőségű.

 Sebességkorlátozással a Telenor ügyfelei kizárólag azt követően találkozhatnak, ha felhasználták díjcsomagjukban foglalt adatforgalmi keretüket. Ám ez esetben is kedvező áron vásárolhatnak kiegészítő adatjegyet, amellyel újra maximális sebességgel használhatják a Hipernetet.

Gyorsan hozzáteszem, hogy a Telenor egy ideje már félrenézett, ha VoIP-szolgáltatást használtál a mobilodon, és nem alkalmazott korlátozást, vagyis ennek a fenti sajtóközleménynek leginkább csak PR-vonzata van. 

Azt sem árt tudni, hogy a Vodafone-nál már tavaly március óta nincs VoIP-korlátozás a kurrens díjcsomagoknál, azaz a feltöltőkártyás és havidíjas csomagoknál egyaránt engedélyezett az internetes telefonálás. A Telekom már nem ennyire gáláns, a legnagyobb magyar szolgáltató a mai napig csak a drágább díjcsomagokban teszi lehetővé a VoIP-telefonálást.

Via Telenor Magyarország.

Most már egyre bizonyosabb, hogy a BlackBerrynek a legkevésbé sem szegte kedvét, hogy a cég első androidos modellje, a PRIV nem tarolta le a piacot. Dacára annak, hogy egyesek kész tényként kezelték, hogy ez a kanadai gyártó utolsó húzása, ha ez sem jön be, akkor semmi, lehet lehúzni a rolót, lerombolni a székházat Waterlooban, a helyét meg behinteni sóval. A hongkongi származású vezér, a rajongók egy része által orrba-szájba démonizált John Chen pedig mehet kínai kaját árulni valamelyik helyi metróaluljáróban található étterembe. Persze ettől még lehet, hogy így lesz, de előtte még két új BlackBerry a boltokba kerül. Sőt.

Erről legutóbb a CNBC-nek és a Bloombergnek nyilatkozott a vállalat elnök-vezérigazgatója a múlt hét végén. A Milken Intézet üzleti konferenciájára hivatalos cégvezető a két orgánumnak elsősorban a BlackBerry április 1-jén kiadott üzleti jelentése során elmondott információkat erősítette meg, kiegészítve azzal, hogy idén biztosan piacra kerül a két ominózus BlackBerry. Amikor Brian Sullivan a CNBC-től rákérdezett, hogy és akkor ezek után várható-e még újabb készülék, Chen csak egy határozott "Abszolút!"-tal válaszolt. Éljen az egészséges önbizalom!

Már csak az a kérdés, hogy mi számít idénnek, ez a fenti Bloomberg-interjúból derül ki: Chen a BlackBerry üzleti évében gondolkodik, ami jövő februárban ér véget. Ettől függetlenül jó eséllyel a két újdonság még az idei naptári évben befuthat - hogy ezek a korábban már hírbe hozott Rome és Hamburg lesznek-e, azt egyelőre nem tudni biztosan, de ez az irányvonal tűnik életképes alternatívának. És igen, mindkettőn Android fut majd.

Az interjúkat egyébként minden, angolul valamennyit is értő olvasónak melegen ajánlom, Chen sajátos humora és optimizmusa szerintem egyértelműen kiemeli őt a tucat cégvezetők köréből.

Via Bloomberg, CNBC, via CrackBerry.

Ma a független forrásokból származó, illetve a legtöbb szolgáltatónál vásárolt BlackBerry PRIV okostelefonra is elérhetővé vált a BlackBerry által módosított Android operációs rendszer legfrissebb, 6.0-s kiadása, vagy ahogy a Google elkeresztelte, a Marshmallow. Az új rendszer még több, hasznos és a biztonságot erősítő funkcióval ruházza fel a BlackBerry első androidos mobilját, emellett a régebbi verziókban talált hibák jelentős részét is javították benne, így a PRIV összességében még jobb, még stabilabb, még gyorsabb és még biztonságosabb mobil lett. Szóval nem is kérdés, hogy az Android 6.0-t telepítened kell, itt van néhány tanács a frissítéshez, amolyan kérdezz-felelek formában:

Mikor érkezik meg a frissítés a PRIV-emre?

A BlackBerry fokozatosan, május 3-tól teszi elérhetővé a legfrissebb Androidot a független kereskedőktől és mobilszolgáltatóktól vásárolt PRIV-ekre. Ez a megújult rendszer mellett már tartalmazza a Google májusi biztonsági jelentésében szereplő biztonsági hibajavításokat is, úgyhogy már csak ezért is erősen ajánlott a telepítése. Bizonyos szolgáltatók ügyfelei számára elképzelhető, hogy a frissítésre tovább kell várni, de a legtöbb független készülék - így a BerryBoltban vásárolt modellek is - május 3-tól frissülnek.

priv_marshmallow_inhand.jpg

Honnan tudom, hogy letölthető a frissítés a telefonra?

A készülékszoftver frissítéséről a telefonod értesít az értesítései mezőben, de lehet manuálisan is keresni a telefon menüjében. Ehhez lépj be a telefon beállításaiba, hívd be a telefon névjegye opciót, majd bökj a rendszerfrissítésekre, és a frissítések keresése feliratra. Ha a frissítés letöltődött, érintsd meg az újraindítás és telepítés szöveget.

Mennyi ideig tart a frissítés letöltése?

Az Android 6.0 jelentős változásokat tartalmaz az előző, 5.1.1-es rendszerhez képest, így gyakorlatilag az egész szoftverhátteret lecseréli a BlackBerry (miközben a beállításaid és a telepített alkalmazásaid, valamint a médiafájljaid megmaradnak). Ezért a frissítés letöltése az internetkapcsolat sebességétől függően hosszú időt vehet igénybe. Mivel nagy állományról van szó, ezért erősen ajánlott a Wi-Fi csatlakozás használata a letöltéshez.

És meddig kell várjak a telepítésre? 

Hasonló okból kifolyólag a telepítés is hosszadalmas lehet, nagyjából 30 perc körüli időtartamra számíts, de a telefonon tárolt adatok és a telepített alkalmazások számától függően ennél hosszadalmasabb is lehet a frissítés. FONTOS, HOGY FRISSÍTÉS KÖZBEN NE KAPCSOLD KI, NE INDÍTSD ÚJRA A TELEFONT, AKKOR SE, HA ÚGY LÁTOD, NEM VÉGEZ SEMMILYEN FELADATOT. Lehetőség szerint a frissítés ideje alatt tartsd végig töltőn a készüléket. Számolj azzal is, hogy a telepítés ideje alatt mobilon nem leszel elérhető.

Megmaradnak-e a beállításaim és a személyes adataim a frissítés után?

Természetesen megmaradnak, bár elképzelhető, hogy egy-két alkalmazást frissítened kell az Android 6.0 telepítését követően ahhoz, hogy megfelelően tudd őket használni. Ezért azt javaslom, hogy a frissítést követően lépj be a Google Play Áruházba, és keress rá az elérhető alkalmazásfrissítésekre.

Milyen új funkciók jelentek meg az Android 6.0-ban?

Az új Androidnak köszönhetően a PRIV még nagyobb kontrollt ad a felhasználó kezébe az alkalmazások felett, így az appoktól akár egyenként meg lehet vonni bizonyos alkalmazásengedélyeket, a DTEK szoftver segítségével, vagy a rendszerbeállításokban. Emellett számos rendszerkomponens (billentyűzet, kamera, BlackBerry Hub stb.) fejlettebb funkciókat kapott, valamint javult az akkus üzemideje is a telefonnak. A funkcionális frissítések ebben a blogposztban lettek felsorolva.

Jézusom, most majd mindent máshol találok a menüben?

Nem, a telefon menüje a helyenként jelentősebb belső változások ellenére szinte ugyanaz maradt, mint régen. Ettől függetlenül elképzelhető, hogy valamelyik, általad használt funkciót mostantól máshogyan lehet majd elérni. Szerencsére a BlackBerry már elérhetővé tette a megújult rendszer összes beállítását tartalmazó készülék-kézikönyvet, melyet magyarul is olvashatsz, ha erre a hivatkozásra kattintasz.

Vissza lehet-e állni valahogy a régire, ha mégsem tetszik az új rendszer?

A BlackBerry által kiadott dokumentáció szerint erre nincs lehetőség.

A frissítést követően csigalassú lett a rendszer és olyan forró a telefon, mint a kályha. EZT NEVEZI A BLACKBERRY SZOFTVERFEJLESZTÉSNEK???

Nyugi, valószínűleg a frissítés részét képező folyamatok egy része még mindig fut a háttérben. Ha pár perc elteltével sem javul a helyzet, indítsd újra a telefont, győződj meg róla, hogy minden alkalmazásból a legfrissebbet használod, és ha még pár óra múlva is tapasztalod a jelenséget, végezz el egy gyári resetet, amihez itt találsz útmutatót

Remélem, a fenti leírásban minden esetlegesen felmerülő kérdésedre választ kaptál a BlackBerry PRIV Android 6.0-s frissítésével kapcsolatban. Ha maradt még benned kérdőjel, ne habozz, írd meg ide a komenntekhez, vagy a BerryBlog Facebook-oldalára, vagy írj e-mailt az oldalhasábban található e-mail címre, segítünk!

Vannak olyan esetek, amikor egy-egy rajongó annyira vár valamilyen újdonságot, hogy már-már elképzeli maga előtt, milyen lesz, látja lelki szemeivel a formákat, idomokat, érzi a termék tapintását - vagy éppenséggel van annyira bennfentes, hogy látott ezt-azt, és ez alapján tár a világ elé bizonyos dolgokat, a többit pedig ráhagyja az internet népére. Ezt csinálja, vagyis csinálta Dylan Habkirk is a BlackBerry várhatóan idén érkező két újdonságával kapcsolatban, melyeket állítólag Rome és Hamburg kódnéven fejlesztenek. Vagy nem. 

De ez mit sem számít, hiszen Dylan számítógépes rajzai betörtek a mainstream-be, azaz elterjedtek a grafikák a nemzetközi tech sajtóban, ahol természetesen a legtöbb híroldalon már kész tényként kezelve jött le, hogy a két ominózus készülék látványterve bizony a BlackBerrtytől szivárgott ki, holott erről nyilván szó sincs. Egy-két lap még odarittyentett néhány vélt vagy valós specifikációt is az újdonságokról, ami pedig ezután következett, az az egyik legabszurdabb dolog, amit valaha láttam: a pletykaáradat forrása magyarázkodni kezdett.

hamgurg1.jpg

A BlackBerryCentral.com blogon (nem hivatalos rajongói blog, a BerryBloghoz hasonlóan) közzétett posztjában Dylan hosszasan ecseteli, hogyan került kapcsolatba a két típussal, melyek közül a Hamburgot (lásd fent) még csak nem is látta, a Rome-nak pedig a korai prototípusai jártak a kezébe (hogy ezután is lesz-e lehetősége megszemlézni bármilyen prototípust, azt erősen kétlem). Sőt, azt sem biztos, hogy Hamburg lesz a neve. 

rome1.jpg

A Rome (lásd fent) koncepciója szerinte jóval szilárdabb, a QWERTY-s készülék belül hasonló paraméterekkel rendelkezhet, mint a PRIV, lehet, hogy lesz rajta ujjlenyomat-azonosító (méghozzá állítólag a szóköz billentyű alatt), illetve az előlapi kamerája 8 megapixeles lesz. Ja, és mindkét telefonon lesz egy speciális célra szolgáló gomb, amit semmilyen más készüléken nem látni (ennél több infóval nem szolgál a forrás). 

A lényeg, hogy a jelek szerint a múlt héten elszabadult információáradatból szinte semmi nem biztos, Dylan pedig szerintem már ezerszer megbánta, hogy bármit közzétett arról, amit hallott, vagy mutattak neki a belsős kontaktjai. Abban is biztos vagyok, hogy ezért valakit elemi erővel seggbe fognak rúgni, gyanítom az emlegett belsős kontaktot, kontaktokat.

Annyi azért mindenesetre elég valószínű, hogy a BlackBerrynek valóban lesz két új készüléke idén, erre több, korábbi vezetői nyilatkozat is utalt, de hogy ezek végül mennyire állnak majd közel a Hamburg és Rome koncepciókhoz, azt jelen pillanatban megtippelni sem merném, pedig tőlem a legritkább esetben vesz át bármit is a nemzetközi sajtó.

Via BlackBerryCentral.