A különféle chatkliensek, tehát a Skype, Viber és Whatsapp és társai (meg persze ide tartozik a BBM is) telefonhívás funkciója - azaz a VoIP-telefon - mindig is komoly szálkának számítottak a telefonszolgáltatók szemében, a mobilszolgáltatók számára ráadásul ez a szálka sokáig egyenesen egy orbitális méretű, falloszt formázó gerenda volt. Ami abból a szempontból érthető is, hogy az operátoroknak súlyos milliárdokat kellett ölniük a mobiladat-hálózatba, amire "rátelepedve" a Skype és egyre népesebb kompániája ingyen, vagy nagyon olcsó beszélgetést nyújtottak, amit persze rengeteg mobilos ügyfél ki is használt.
A mobilcégek ezért eleinte foggal-körömmel (de leginkább tiltással) küzdöttek a VoIP ellen, de mostanra belátták, nem érdemes a trendekkel szembeszegülni. Most éppen a Telenor oldotta fel a VoIP-korlátozást a mobilos ügyfelei számára:
Minden Hipernet előfizetéshez elérhetők a VoIP-szolgáltatások
Mostantól nemcsak a Hipernet leggyorsabb változata érhető el külön felár nélkül minden mobilinternet előfizetéssel rendelkező Telenor ügyfél számára, hanem akár a legolcsóbb mobilinternetes díjcsomaggal is szabadon használhatják az internet alapú telefonszolgáltatásokat.
Tavaly óta a Telenor minden lakossági és üzleti ügyfele maximális sebességgel élvezheti a vállalat 4G Hipernet hálózatát, így bármilyen mobilinternetes szolgáltatást könnyedén igénybe vehetnek az előfizetők. A Telenor most újabb lehetőséggel kívánja népszerűsíteni a Hipernet által biztosított előnyöket: 2016. április 30-ától olcsóbb havidíjas és kártyás díjcsomagjai esetében is eltörölte a VoIP-szolgáltatások használatának korlátozását.A Telenor Hipernet előfizetést is tartalmazó díjcsomagjainak jelentős részében eddig is gond nélkül lehetett használni a Skype-ot, a Vibert, a Google Hangouts és a Facebook Messenger beépített hanghívási funkcióit, vagy más VoIP-technológián alapuló megoldást, de májustól a cég egységesen elérhetővé tette ezeket minden ügyfele számára.
Mostantól az összes telenoros díjcsomaggal szabadon használhatók az internetalapú telefonszolgáltatások. A VoIP-korlátozás megszűntetésével a tarifacsomagok átláthatóbbak lettek, sem a havidíjas, sem a feltöltőkártyás ügyfeleknek nem kell kompromisszumot kötniük az internetes kommunikációs platformok használatában.
Az elmúlt években bebizonyosodott, hogy a VoIP-alapú kommunikációs szolgáltatások jelentősége is folyamatosan növekszik. A Consumer Business Product elemzőcég tanulmánya szerint, míg a hagyományos telefonvonalak száma az utóbbi években folyamatosan csökken, addig a VoIP-szolgáltatásokat használók száma töretlenül emelkedik: az idén várhatóan megduplázódik, 2017-re pedig eléri az egymilliárd előfizetőt. A VoIP-szolgáltatásokat használók többsége (59%) ráadásul mobilinternetet vagy wifit használó készüléken – így például okostelefonon vagy táblagépen – veszi igénybe a szolgáltatásokat. A legnagyobb növekedés az okostelefonos VoIP-szolgáltatások terén várható, ezek felhasználói tábora a következő években megtízszereződik.
A Telenor nemrég olyan feltöltőkártyás csomagot is bevezetett, amellyel korlátlanul használható az egyik legnépszerűbb VoIP-szolgáltatás, a WhatsApp és néhány közösségi média alkalmazás. Erre a Telenor 97 százalékos kültéri lefedettségű Hipernet-hálózata országszerte lehetőséget biztosít: tavaly óta a vállalat minden mobilinternet csomaggal rendelkező ügyfele díjmentes alapszolgáltatásként használhatja a 4G-t sebességkorlátozás nélkül. Így az internetalapú hangszolgáltatásokat is a mindenkor elérhető legmagasabb sebességgel és legjobb minőségben élvezhetik az ügyfelek a díjcsomagjukban foglalt adatmennyiség erejéig.
Az LTE Advanced technológiának köszönhetően Budapest belső kerületeinek és Győr számos pontján a korábbinál nagyobb sávszélességet érhetnek el a Telenor ügyfelei, ha a technológiát már támogató készüléket használnak. Az akár 300 Mbps-os letöltési, és 50 Mbps-os feltöltési sebességet nyújtó LTE-A-nak köszönhetően nem csak a kijelzőn megjelenő ismerős arca, de a magunkról küldött videós élőkép is a lehető legjobb minőségű.
Sebességkorlátozással a Telenor ügyfelei kizárólag azt követően találkozhatnak, ha felhasználták díjcsomagjukban foglalt adatforgalmi keretüket. Ám ez esetben is kedvező áron vásárolhatnak kiegészítő adatjegyet, amellyel újra maximális sebességgel használhatják a Hipernetet.
Gyorsan hozzáteszem, hogy a Telenor egy ideje már félrenézett, ha VoIP-szolgáltatást használtál a mobilodon, és nem alkalmazott korlátozást, vagyis ennek a fenti sajtóközleménynek leginkább csak PR-vonzata van.
Azt sem árt tudni, hogy a Vodafone-nál már tavaly március óta nincs VoIP-korlátozás a kurrens díjcsomagoknál, azaz a feltöltőkártyás és havidíjas csomagoknál egyaránt engedélyezett az internetes telefonálás. A Telekom már nem ennyire gáláns, a legnagyobb magyar szolgáltató a mai napig csak a drágább díjcsomagokban teszi lehetővé a VoIP-telefonálást.
Via Telenor Magyarország.