A BlackBerryről nem feltétlenül köztudott, hogy az okostelefon-piaci mélyrepülése alapján már számtalanszor eltemetett cég az elmúlt években vagy legalább féltucatnyi felvásárlást hajtott végre. Olyan cégekről van szó, melyek a mobilbiztonság, mobilmenedzsment területén motoroznak, tehát valamilyen szoftveres megoldásuk van, mellyel a mobil munkaerő hatékonyabban és biztonságosabban dolgozhat.. Az így kialakult szoftverportfóliót azonban szerintem nincs ember, aki átlátja, és ezt szerencsére beláthatták a BlackBerrynél is, hiszen a kanadaiak most kicsit rendet raktak a szolgáltatások között.

Az átfogóan csak BlackBerry Secure-nak nevezett portfólió a BlackBerry szerint egy olyan, cégek és kormányzati szervek számára fejlesztett, különféle elemekből álló átfogó megoldás, mely az eredeti profil, a mobilmenedzsment (MDM) és flottamenedzsment mellett már jóval kiterjedtebb célokra használható, így a biztonságos fájlkezeléstől az internetre kötött dolgok kommunikációjának biztosításán túl a vészkommunikációs megoldások működtetéséig bezárólag elég sokrétűen használható.

A BlackBerry Secure bevezetése valójában egy régóta szükséges, és szerintem ügyesen megvalósított rebranding, amivel talán a BlackBerry szoftvertermékek egyik legnagyobb hiányossága, a szinte átláthatatlan, kusza licencelés is a múlté lehet. A rebranding részeként szinte az összes fontos szoftverkomponens új nevet kap, így például a BES-t januártól BlackBerry UEM-nek hívják majd, nevet vált a Wathcdox (ami BlackBerry Workspaces lesz) és a cég ejti a szerintem már eleve elég béna nevet viselő Good platform elnevezéseket is, mindenhol a saját márkanevét az előtérbe tolva.

A BlackBerry azt ígéri, hogy a jelenlegi, mindenféle BlackBerry-licenceket használó cégek, szervezetek számára a váltás zökkenőmentes lesz, bár azért egy-két céges rendszergazda, vagy MDM-adminisztrátor, aki megélt már korábban néhány BES verzióváltást, az ilyen hírek hallatán bizonyára elmormol egy-két illetlen szót a bajsza alatt. De ugyan már, ezúttal tényleg olybá tűnik, hogy a portfólióváltás/portfóliótisztítás egy rég várt, szükséges, és első ránézésre jól megvalósított művelet lett.

Az állítólagos problémák az android futtatókörnyezettel vagy nem relevánsak a BlackBerry számára, vagy csak nagyon szűk felhasználói réteget érintenek, mindenesetre úgy tűnik, hogy most már hivatalosan is rajtot vett a BlackBerry 10 operációs rendszer legújabb, 10.3.3-as verziójának a frissítése. Amit egyébként hangzatosan 10.3.3 for Government Release-nek nevezett el a BlackBerry, nem véletlenül (és valószínűleg ezért sem szempont az android futtatókörnyezet).

A frissítés jóformán egyetlen, lényegi újdonsága, hogy az operációs rendszer megkapta a National Information Assurance Partnership, vagyis a NIAP összesen 3 certfikációját a Commercial Solutions for Classified (CSfC) szinten. Ezzel a certifkációval minden BB10-es készülék rendelkezik majd, amire kijön az új frissítés - ez egyébként a teljes BB10-termékvonalat jelenti, mivel az új OS a több mint három éve piacra került Z10-re éppúgy elérhetővé válik, mint egy Passportra.

A frissítés az egyéni felhasználók számára tehát jóformán semmilyen érdemleges újdonságot nem vezet be, az Egyesült Államok bizonyos kormányzati intézményeinek kapuja viszont mostantól megnyílhat a BlackBerry számára is, most már csak az a kérdés, hogy hosszú távon elérhető lesz-e új készülék, ami ezt a rendszert futtatja (licencelési modell?), illetve a BlackBerry által megerősített Android mikor kaphatja meg ezt a certifikációt (az Android 6.0-t futtató Samsung Galaxy okostelefonok nem mellékesen már megkapták).

Az új rendszer a következő napokban-hetekben válik elérhetővé a független készülékekre, a szolgáltatófüggő telefonok pedig a szolgáltatói jóváhagyatástól függően kapják meg a csomagot.

Via Inside BlackBerry blog.

Hiába tűnt úgy hónapokkal ezelőtt, hogy a BlackBerry letett a készülékekről úgy ahogy van, most mégis egyre valószínűbbnek látszik, hogy az a bizonyos (félig-meddig) házon belül fejlesztett nyomógombos típus, a Mercury meg fogja látni a napvilágot. Mostanában nem nagyon kényeztetnek el minket az új BlackBerryket ábrázoló kiszivárgott fotókkal, de szerencsére a Weibo-nál most valaki megtörte a csendet, és posztolta az internetre az alábbi képeket (amiket időközben töröltek az eredeti oldalról):

mercury-collage.jpg

A fotók tehát állítólag a Mercury-t ábrázolják, és ezek alapján, ha tényleg ilyen lesz a várhatóan jövő év elején érkező mobil, akkor aztán igazán megéri várni rá. A készülék egyébként mintha csak a Passport Silver Edition és a BlackBerry Classic összegyúrásából jött volna létre (bár a hátlapot nem látni), azzal a különbséggel, hogy a Classic fizikai híváskezelő gombjainak itt búcsút kell inteni. Elég nyilvánvaló az is, hogy a telefonon Android fut, hogy pontosan melyik verzió, az ebből a két képből nem derül ki egyértelműen (a Mercury - ha megjelenik - valószínűleg Android 7.0-val jön majd).

Ami még látszik a képen: a kapacitív billentyűzeten a szóközbillentyű gyanús, valószínűleg ez lehet majd az a bizonyos ujjlenyomat-azonosító, amit beépítenek a gombsorba. Aztán ezen a mobilon is látszik oldalt a DTEK sorozattal debütált Convenience key, ami halvány jele lehet annak, hogy ehhez a készülékhez is lehet némi köze a TCL-nek (de persze ez csak merő spekuláció a részemről). Nem tudni, hogy egyszerűen helyhiány miatt, netán a telefon prototípus jellegéből adódóan, vagy az új koncepciónak megfelelően, de ezen a mobilon sincs ott a BlackBerry logó (akárcsak a DTEK-eknél).

Mindenesetre ez a két kép adhat némi reménysugárt az okostelefont használó embertömeg azon szűk szegletének, akik - hozzám hasonlóan - képtelenek üvegen gépelni.

A Mercury egyébként valószínűleg nem lesz olyan izmos vas, mint a DTEK60, teljesítményben inkább a DTEK50-hez hasonlít majd, valószínűleg annál valamivel drágább is lesz. Már ha lesz.