Most már egészen biztos, hogy a jövőben több BlackBerry márkájú készülék is napvilágot lát majd, dacára annak, hogy a céget már számtalanszor leírták, és nemrég bejelentett stratégiaváltását többen tévesen úgy értelmezték, hogy a BlackBerry végleg lehúzta a rolót az okostelefonoknak. A valóság olyannyira gyökeresen ellentmondani látszik ennek, hogy ma megszületett az első globális, hosszú távú licencelési megállapodás a BlackBerry és a helyi piactól sikeresen függetlenedett kínai TCL között.
Ugyanarról a TCL-ről beszélünk, amelyik már két BlackBerryt is letett az asztalra (DTEK50 és DTEK60), nem mellékesen az Alcatel márkanév is a tulajdonában van - fontos, hogy jelen esetben a cég csak licenceli a BlackBerry márkanevet és a cég szoftvereit, vagyis semmilyen tulajdonjog-átruházás nem történt. A megállapodás hosszú távra született, legalábbis a bejelentést taglaló sajtóközlemény egyértelműen több új készülék megjelenésére utal, melyekről részletesebben a következő hónapokban kommunikál a BlackBerry.
Az egyezség részeként a TCL a fejlesztés és a gyártás mellett a sales és disztribúciós feladatokat is ellátja majd, de különösen a hardvergyártás és fejlesztés felett erős kontrollt gyakorolhat majd a BlackBerry. Az még nem teljesen egyértelmű, hogy a TCL hogyan tud a disztribúciós lánc szintjén hozzátenni a BlackBerry márka sikereihez, mindenesetre telefont gyártani azt tud a cég, erre mind a DTEK50, mind a DTEK60 kitűnő példa, hiszen kategóriájukban minden szempontból helytálló termékekről van szó, a felszín alatt és a felszínt tekintve is egyedivé tett szoftverrel.
A két cég megállapodása egyébként nem vonatkozik minden országra, így Indiában, Sri Lankán, Bangladeshben és Indonéziában nem lesznek kaphatók a TCL-féle BlackBerryk, Európában (így hazánkban is) viszont igen.
A szolgáltatás magyarországi elterjedtségét (sőt, egyáltalán ismertségét) tekintve valószínűleg senki nem gondolná, hogy van a világon egy olyan ország, ahol nem a Facebook Messenger, nem a Viber és nem is a WhatsApp, hanem a BlackBerry Messenger a legnépszerűbb mobilos csevegőplatform. Méghozzá nem is olyan kis ország ez: a cirka 25 Magyarországnyi lakossal rendelkező Indonézia, ahol a BlackBerryk legalább olyan menők, mint az iPhone-ok és ahol rövidesen saját BlackBerryket gyárt majd az ország.
Eközben a nyugati világban a BBM ha nem is vegetál, de távolról sem olyan népszerű, mint lehetne. Ennek az egyik legfőbb oka szerintem egyértelműen az, hogy a BBM-mel nem lehet PC-n keresztül csevegni, hacsak nem a már nem támogatott Blend segítségével. Ez a helyzet szerencsére rövidesen változhat.
A PC-s BBM-kliensen már javában dolgozik a BlackBerry, ezt maga a szolgáltatás fejlesztését irányító vezető, Matthew Talbot árulta el egy indonéz szakportálnak, a Selular.ID-nek. A PC-s BBM a tervek szerint éppúgy webalapú lesz, mint eleinte a WhatsApp volt, vagyis böngészőben lehet majd futtatni, nem készül hozzá saját windowsos alkalmazás.
Bizonyára néhányan emlékeztek rá, hogy a BlackBerry már korábban is készített windowsos BBM-prototípust -- lásd a fenti képen --, ez azonban most egy teljesen másik, vélhetően már megvalósuló projekt.
Ennek amúgy megvannak a maga előnyei és hátrányai is, például a Blendnek sosem készült linuxos verziója, ezzel a megoldással viszont mindegy, hogy a felhasználó Windows vagy Linux alatt kíván BBM-ezni. Hátrányt jelenthet viszont az értesítések kezelése (bár ez ma már megoldható), meg ugye így mindig nyitva kell legyen a böngészőablak -- bár azt hiszem ez kevesek számára jelent problémát.
Sajnos arról semmit nem árult el Talbot, hogy a webes BBM mikor indulhat, de azt gondolom, hogy a BlackBerrynek nem érdemes túl sokat késlekednie a rajttal, hacsak nem kizárólag azokra a felhasználókra akarja építeni a szolgáltatást, akik számára a PC egyenlő az okostelefonnal.
Via Selular.ID
A világ tele van aberrált emberekkel, akiknek mindenféle abnormális perverziójuk van, például rizzsel eszik a lecsót vagy éppen érme nagyságú tágítót tesznek a fülcimpájukba. És vannak az igazán aberráltak, akik késsel és öngyújtóval esnek neki egy okostelefonnak. Ez már nem is aberráció, hanem merő vandalizmus - bár nem teljesen céltalan. FIGYELEM, CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK!
Igen-igen, a JerryRigEverything ezúttal egy DTEK50-et brutalizált szét, de nem amolyan kalapácsolós, szétlövős módon, hanem csak finoman, szikével meg hasonlókkal. A videóban látható jelenetek egyfajta tesztnek is felfoghatók, hiszen kiderül többek között, hogy a kijelző és a kamera lencséje egész jól ellenáll a karcoknak, akárcsak a hátlap (ami viszont határozottan nem pengeálló), az oldalsó keret pedig tényleg fémből van.
Vicces momentum a hátlapra ragasztott két kamu hangszórórács, vagyis aki eddig azt hitte, hogy a DTEK50 sztereó hangszórója elől-hátul szól, az mostantól át kell értékelje a világról alkotott képét.
A videó egyébiránt azzal a tanulsággal (is) szolgál, hogy a DTEK50 elég strapabíró telefon lett, más, a kategóriába tartozó modellekkel ellentétben, így például a hajlítgatós tesztet is nagyon jól bírta. Ettől még azért szokás szerint elmondom, hogy a videóban látottakat inkább senki ne ismételgesse otthon, ha jót akar magának, és a telefonja egészségének.