Váratlan, sőt, mondhatni példátlan eredmény született még március elején egy a BlackBerry és az okostelefonok legnagyobb chipbeszállítójaként ismert Qualcomm között zajló jogi vitában: Az egyelőre még nem jogerős döntés értelmében processzorgyártó tekintélyes summát kénytelen visszafizetni a BlackBerrynek jogosulatlanul beszedett (többlet-)licencdíjak miatt. Egész pontosan 

814 868 350 dollárt

meg az aprót.

bbry_money.jpg

Ez egyébként 400 dolláros átlagárral számolva uszkve kétmillió okostelefon ára, szóval nem csodálnám, ha John Chen elnök-vezérigazgató a hét további részét eufórikus, részeg bódulatban töltené valamelyik waterlooi kocsma pultjánál. Különösen annak fényében komoly eredmény ez, hogy a BlackBerry készpénzállománya ezzel az egy mozzanattal hirtelenjében másfélszeresére nő majd (a legutóbbi üzleti negyedév zárásakor 1,7 milliárd dollár volt a széfben), de éppenséggel az összes adósságát is kifizetheti ebből az összegből a cég, ha akarja.

Hogy pontosan mit kezd majd a hirtelen jött gazdagsággal a BlackBerry, azt egyelőre nem tudni, Chen mindenesetre leszögezte, hogy a Qualcomm és a BlackBerry továbbra is jóbarátok maradnak majd, és nagyon számít a cégre az okosautó-szegmens számára szállított megoldások és egyéb, BlackBerry-szoftvert futtató beágyazott megoldások piacán.

Közkeletű mondás a Wall Streeten, hogy ha a cégvezetés boldog, boldogok a részvényesek is, ez most sincs másként, a BlackBerry papírok árfolyama a hírre hirtelenjében 15%-ot emelkedett. De most inkább lássuk, te mihez kezdenél a hirtelen jött pénzzel John Chen helyében!

süti beállítások módosítása