A poszt címe mögé lehet, hogy még elkellene egy kérdőjel, de inkább nem borzolom senkinek az idegeit, pláne mivel alapvetően jó, de legalábbis jobb irányba mozdultak a dolgok a BlackBerry DTEK-sorozatú androidos okostelefonjait illetően. Ehhez persze előbb meg kell érteni, hogy ez a két készülék hogyan látott napvilágot és ki (milyen cég) áll a DTEK50 és a DTEK60 mögött pontosan. Nem lesz egyszerű.

Először is, a BlackBerry androidos termékkínálatát a 2015 őszén rajtoló PRIV vezette be, melyről mint később kiderült, az utolsó, minden tekintetben a BlackBerry által tervezett és tradicionális bérgyártó közreműködésével készült telefon volt. A DTEK50, majd később a nagytesó, a DTEK60 már egy új partnerként megjelent, több márkát is a kezében tartó kínai gyártó, a TCL referenciadizájnja alapján készült, a BlackBerry megrendelésére, ugyanakkor a disztribúciós tevékenységet és a logisztikát továbbra is a BlackBerry koordinálta.

dtek50_doboz.jpg

A BlackBerry és a TCL közt létrejött gyártási megállapodás nemrég lejárt, a két DTEK-készülék pedig kissé gazdátlanná vált, és bár még mindig piacon vannak, a rendszerfrissítések például korántsem olyan ütemben érkeznek rájuk (nem beszélve a Nougat-frissítésről), ahogy azt előzetesen a BlackBerry ígérte.

A kanadai cég még májusban kezdeményezte az illetékes hatóságoknál a két modell bevonását a tavaly év végén a TCL-lel kötött, a hardverek gyártására, tervezésére, fejlesztésére és támogatására vonatkozó teljeskörű licencmegállapodás alá, amit a hírek szerint most hagyott jóvá minden érintett fél, azaz

a DTEK50 és a DTEK60 mostantól ugyanolyan státuszban vannak, mint a KEYone.

Hogy ez pontosan hogyan hat majd a gyártásra és támogatásra, azt egyelőre nehéz megítélni, de azért a gyártónak (függetlenül attól, hogy közben milyen egyéb megállapodás köttetett a felek között) vannak kötelezettségei, például az eladott telefonokra jótállást kell biztosítani. Emellett a TCL-től legutóbb olyan nyilatkozatok láttak napvilágot, hogy a licencmegállapodás alapján gyártott BlackBerrykre a piacra kerülést követően két éven keresztül garantáltak a biztonsági frissítések.

Remélhetőleg a transzferrel tényleg gazdára talál a két DTEK készülék, hiszen azért a maguk nemében remek telefonokról van szó, melyek ugyanazt a produktív és biztonságos környezetet biztosítják Android alapokon, mint pl. a KEYone.

süti beállítások módosítása