Idén már hatodik évét tapossa a webshopunk, a BerryBolt, ami a kezdeti hobbiprojektből mára a legnagyobb független BlackBerry-viszonteladóvá nőtte ki magát az országban. Bár a webshopok üzemeltetése elsőre sétagaloppnak tűnik, nem kevés munkánkba telt, míg idáig jutottunk, és a tavalyi fejlesztéseinket követően úgy éreztük, elérkezett az idő, hogy megmérettessük a BerryBoltot. Ehhez pedig a Ti segítségeteket szeretnénk kérni.
Amennyiben vásároltatok már nálunk, és alapvetően elégedettek voltatok, vagy még nem vásároltatok, de majd talán fogtok, vagy nem is fogtok, de tetszik nektek a BerryBolt, kérjük,
szavazzatok ránk a fejléc alatt lévő bannerre kattintva
az Év Internetes Kereskedője 2017 közönségszavazáson (a banner csak PC-s böngészőben jelenik meg, ha mobilról böngésztek, a BerryBolt mobil oldalán találjátok a scrollerek alatt)! Irtó sokat jelentene nekünk, ráadásul ezzel is megmutathatjuk, hogy egy mellőzött, sokak által lenézett márkának is van itthon bázisa, rajongótábora.
Még rengeteget kell fejlődnünk, de hiszünk benne, hogy mostanra felértünk a legjobbak közé a szolgáltatások és a technikai háttér tekintetében, a független márkawebshopok között pedig kevés az olyan jól használható, átlátható és vásárlóbarát webshop, mint a BerryBolt. A versenytől függetlenül azon leszünk, hogy még jobbak legyünk, ha pedig úgy gondolod, hogy nem csak a vásárlásoddal, hanem a szavazatoddal is bizalmat szavazol nekünk, kattints a blog fejlécében található bannerre!
Köszi szépen! Tényleg.
Nem, ez nem áprilisi tréfa, annál is inkább, mivel a poszt címére utaló megjegyzés még március 31-én, a BlackBerry negyedéves üzleti beszámolójának közzététele után hangzott el, nem más, mint John Chen szájából. Aki ezúttal a szokottnál is jóval óvatosabban forgalmazott, kiemelve, hogy ha lesz is új, BlackBerry logóval rendelkező tablet, azt éppúgy egy licencpartner készíti majd, mint a KEYone-t, vagy éppen az Aurorát.
Nem mondom, kell némi bátorság ahhoz, hogy valaki most lépjen be a tabletek egyre komolyabb döglődést mutató világába, pláne ha az a cég BlackBerry néven kívánja értékesíteni a készüléket. Nem mintha egy vadonatúj -- nyilván androidos -- BlackBerry tablet ne lehetne jó termék, illetve ne lehetne elég jól körülhatárolható célcsoportra fókuszálni vele, mindenesetre akinek mond még valamit az a név, hogy PlayBook, az talán emlékszik, hogyan írta ki magát a cég anno a tabletek piacáról évekre egy alapvetően jónak induló, ám talán kevéssé átgondolt próbálkozással.
Chen egyébként egész konkrétan annyit mondott, hogy a cég a licencprogramjának a kiterjesztésén dolgozik, ami már túlmutat majd a BlackBerry márkájú (és BlackBerry szoftverrel ellátott) okostelefonokon, mint amilyen például a KEYone. Ennek részeként jöhet majd a BlackBerry márkájú tablet (ami egyébként az egyik meglévő, vagy potenciális licencpartner ötlete volt), illetve újdonságként érkezhetnek majd olyan végpontok (tehát nem csak okostelefonok), melyek a "Secured by BlackBerry" logót viselhetik.
Ez persze nem csak amolyan tartalom nélküli matricázás lesz, hanem a BlackBerry által fejlesztett szoftver- és infrastruktúra-hátteret is takarja majd, szóval az a kütyü, amin ilyen felirat lesz, garantáltan átlag feletti biztonsági sztenderdeknek felel majd meg. A BlackBerrynél pedig minden eladott példány után csilingel majd a kassza -- legalábbis így képzeli el a jövőt Chen.
Via CrackBerry.