Nem, ez nem áprilisi tréfa, annál is inkább, mivel a poszt címére utaló megjegyzés még március 31-én, a BlackBerry negyedéves üzleti beszámolójának közzététele után hangzott el, nem más, mint John Chen szájából. Aki ezúttal a szokottnál is jóval óvatosabban forgalmazott, kiemelve, hogy ha lesz is új, BlackBerry logóval rendelkező tablet, azt éppúgy egy licencpartner készíti majd, mint a KEYone-t, vagy éppen az Aurorát.

Nem mondom, kell némi bátorság ahhoz, hogy valaki most lépjen be a tabletek egyre komolyabb döglődést mutató világába, pláne ha az a cég BlackBerry néven kívánja értékesíteni a készüléket. Nem mintha egy vadonatúj -- nyilván androidos -- BlackBerry tablet ne lehetne jó termék, illetve ne lehetne elég jól körülhatárolható célcsoportra fókuszálni vele, mindenesetre akinek mond még valamit az a név, hogy PlayBook, az talán emlékszik, hogyan írta ki magát a cég anno a tabletek piacáról évekre egy alapvetően jónak induló, ám talán kevéssé átgondolt próbálkozással.

blackberry-secure-2.jpg

Chen egyébként egész konkrétan annyit mondott, hogy a cég a licencprogramjának a kiterjesztésén dolgozik, ami már túlmutat majd a BlackBerry márkájú (és BlackBerry szoftverrel ellátott) okostelefonokon, mint amilyen például a KEYone. Ennek részeként jöhet majd a BlackBerry márkájú tablet (ami egyébként az egyik meglévő, vagy potenciális licencpartner ötlete volt), illetve újdonságként érkezhetnek majd olyan végpontok (tehát nem csak okostelefonok), melyek a "Secured by BlackBerry" logót viselhetik.

Ez persze nem csak amolyan tartalom nélküli matricázás lesz, hanem a BlackBerry által fejlesztett szoftver- és infrastruktúra-hátteret is takarja majd, szóval az a kütyü, amin ilyen felirat lesz, garantáltan átlag feletti biztonsági sztenderdeknek felel majd meg. A BlackBerrynél pedig minden eladott példány után csilingel majd a kassza -- legalábbis így képzeli el a jövőt Chen.

Via CrackBerry.

süti beállítások módosítása