Mint arról már korábban írtunk, van egy amerikai cég, amelyik pofátlanul lemásolta a BlackBerry billentyűzet kialaktítását, és kiegészítőként árulja iPhone-hoz - 100 dollárért. A BlackBerry bíróságon támadta meg a céget, és az egy előzetes ítéletben arra kötelezte a másolót, hogy függessze fel a termék forgalmazását.

typoblackberry.jpg

Nos, a cég ezt nem tette meg, ezért a William Orrick San Franciscó-i bíró most 860 ezer dollár büntetés megfizetésére kötelezte, plusz a BlackBerry ezzel kapcsolatos ügyvédi költségeit is állnia kell. A szabadalom megsértését vizsgáló peres eljárás még folyamatban van egyébként.

Van az a reklám, amiben a nagypapa chipsropogtatás közben bemondja a nagy bölcsességet, miszerint régen minden jobb vót', na alighanem valami hasonló érzés kerítette hatalmába azokat a megrögzött BlackBerry-hívőket, akik a régebbi, nyomógombos telefonjukat lecserélték valamelyik új, BB10-es készülékre. Mert hiába volt ott a maga nemében egyébként remek telefonnak számító BlackBerry Q10-en a vadonatúj operációs rendszer, meg az ikonikus gombok, valami mégis hiányzott. A telefonról is, meg a szoftverből is. Most a BlackBerry csaknem minden hiányosságot pótolt egyetlen modellel, a Classickal. Rövidfilmünk következik.

Ennél a névnél szerintem keresve sem találhatott volna jobbat a BlackBerry ehhez a modellhez, bár eleinte még Q20 néven emlegették a Q10 utódjának tekintett típust, és ami azt illeti, idestova egy éve kezdték el először emlegetni Barcelonában. A Q20-ból tehát végül Classic lett, és tavaly decemberben, az első bemutatót követően tíz hónappal került a boltokba. Most pedig már én is itt nyomkodom, és nem bírok szabadulni attól a nyomasztó érzéstől, hogy soha nem volt még ilyen jó BlackBerrym.

...minden ott van rajta, amitől a BlackBerry a fénykorában az volt, ami...

Tény, hogy a mérnököknek volt honnan meríteniük és volt is idejük átgondolni, milyen is legyen a Classic. Már első ránézésre ordít róla, hogy ezt a telefont azoknak tervezték, akik régen annyira szerették a márkát, minden ott van rajta, amitől a BlackBerry a fénykorában az volt, ami, meg persze a motorháztető alatt sokkal több is. Igen, például a fizikai (értsd MEGNYOMHATÓ) híváskezelő gombokra és a menügombokra, meg az optikai trackpadre gondolok, amit egységesen csak toolbeltnek nevez a gyártó. Meg azokra a funkciókra, amiket szépen lassan visszacsempészett a BlackBerry az ezer éves BBOS-ból a világ egyik legjobb mobilos operációs rendszerébe, a BB10-be.

p1110488.JPG

A Classic minden porcikájában a funkcionalitásnak, illetve a munkának rendeli alá magát (már ha a munka egyébként viszonylag sok szöveges üzenet és e-mail megírásával jár együtt), egyetlen felesleges részlet sincs ezen a készüléken. A puha, kellemes tapintású, jó fogást biztosító hátlap ezúttal már nem levehető, mint a Q10-nél, vagy a még korábbi BlackBerryknél. A telefonon körbefutó fém keretet mintha csak 9900-ról koppintotta volna a BlackBerry, csak itt nem oldalt van a töltőcsatlakozó (ami egyben videokimenet is), hanem alul. Mivel nem levehető a hátlap, ezért a SIM-et (a Passporthoz hasonlóan ez is nanoSIM-es készülék) és az opcionális microSD-kártyát az oldalsó fiókokba lehet behelyezni, amihez a szokásos kis tűt is mellékeli a BlackBerry.

A telefon egyébként a Passportot leszámítva nagyobb minden korábbi QWERTY-s modellnél, elsősorban a nagyobb kijelzőnek köszönhetően. Ennek révén valamivel nagyobb a billentyűzet is, aminek mondhatni a megszokott módon kitűnő a nyomáspontja és úgy általában véve olyan gépelési komfortot nyújt, amihez még a legvarázslatosabb virtuális billentyűzetek sem érhetnek fel. 

Tegnap nemcsak új hónap kezdődött, hanem új időszámítás is a Telekomnál, már ami a maroknyi BlackBerry-felhasználói tábort illeti. Új BlackBerry-díjcsomagok jelentek meg a szolgáltatónál, melyek a jó öreg BlackBerry Instant E-mailt váltják (bár az sem szűnik meg), ami nélkül tudvalevőleg egy BlackBerry nem BlackBerry. És ezek a díjcsomagok már végre a 4G-s csatlakozást is támogatják.

És akkor ezen a pontos álljunk is meg egy lélegzetvételnyi hatásszünetre.

Sokat kellett ugyanis várni erre, már kezdtem is magamban feladni a reményt, hogy az idestova három éve működő telekomos 4G-s hálóra valaha fel lehet majd jelentkezni BlackBerryvel, de végül csak összejött, kösz érte mindenkinek, aki tett az ügy érdekében. A dolog jelentőségét lehet bagatellizálni, de egyrészt miért ne használná valaki a 4G-s képességét a telefonnak, ha már fizetett érte, másrészt a 4G a közhiedelemmel szemben nem elsősorban (csak) a sebességről szól. Hogy akkor miről? Hát erről a két térképről.

Ez volt itt a Telekom 3G-s lefedettsége december végén:

telekom_3g.gif Ez pedig a 4G-s, ugyanebben az időszakban:

telekom_46.gif

Nagyjából ennyi, illetve az alsó térkép kábé úgy fog kinézni egy éven belül, hogy egész Magyarország szürke lesz, a felső pedig valószínűleg marad úgy, ahogy volt.

Na jó, mondhatod felhúzott szemöldökkel, de miért kell ehhez külön díjcsomag?

Valójában nem kell, de erősen ajánlott. Az új BlackBerry opciók ugyanis (akárcsak a régiek) a BlackBerry saját infrastruktúrájához engednek hozzáférést a blackberry.net APN-en keresztül, ami részben független a szolgáltató saját mobilnetétől, vagyis jár(hat) vele néhány olyan privilégium, ami másnak nem jár. Ez a Telekomnál a gyakorlatban kevéssé látszik (leszámítva, hogy csak ezzel a szolgáltatással kapod meg mobilneten a BBM-et), az új BlackBerry NET díjcsomagok igazi pozitív hozadéka az adatforgalmi keret teljesen egyedi kezelése, és meglehetősen jó ár/érték aránya.

4g_classic.jpg

A választékban jelenleg két új, lakossági díjcsomagok mellé is igényelhető opció szerepel, a BlackBerry NET S és a BlackBerry NET csomagok 200 MB és 3 GB adatforgalmi keretet tartalmaznak, előbbi Mozaik/MédiaMánia M, L, XL és XXL, valamint Next L és XL mellé díjmentesen igényelhető, egyébként havi bruttó 744 forintba kerül. 

A 3 GB-os BlackBerry NET opció már lényegesen drágább, bruttó 2300 forintba kerül, viszont a legtöbb mobilnetes csomag és tarifa mellé féláron igényelhető, így nem egészen 1200 forintért kapsz plusz 3 GB adatforgalmat, ami az egyik, ha nem a legjobb ár/érték arányú mobiladat-opcióvá teszi a BlackBerry NET-et a hazai szolgáltatóknál. Ráadásul a két keret minden esetben összeadódik, ami aztán az igazán no brainer.

Az új díjcsomagok egyelőre nem szerepelnek a Telekom weboldalán, csak az üzleti előfizetőknek szóló üzletszabályzatban (ez ne zavarjon össze, ettől még lakossági csomagok mellé is igényelhetők az opciók), szóval ne is keressétek még őket. Tegnaptól viszont már élesedtek a rendszerben, szóval ha az ügyintéző tétovázna, legyél rámenős, hivatkozz a weboldalon található szerződési feltételekre, kösd az ebet a karóhoz - hidd el, megéri.

Tavaly többször is vendégeskedett itt a blogon különböző formákban a Mercedes AMG Petronas csapat, nem véletlenül, hiszen a 2014-ben csapat- és egyéni világbajnoki címet egyaránt bezsebelő Formula 1-es istálló egyik főszponzora a BlackBerry. Ennek kapcsán már többször is említettem, hogy szerintem a BlackBerry egyik legnagyobb dobása, sőt, szinte az egyetlen, jól elsült marketingakciója volt az elmúlt években ez a szponzorizáció, ami idén is folytatódik.

Bár a W06-os jelzést viselő versenygép hivatalos bemutatója csak vasárnap lesz, az autóval már megtett néhány kört Nico Rosberg és Lewis Hamilton, amiről készültek lesifotók majd nem sokkal később hivatalos fotók is. A kasztnin pedig továbbra is ott virít a BlackBerry logó, egyrészt az orr-részen, másrészt a cockpit nyakvédő peremén. Szóval minden jel arra utal, hogy idén is lesz a blogon sok-sok Formula 1, és nem csak azért, mert egyébként a szívemhez egyébként is oly közel áll ez a technikai sport. 

Ne feledjétek, március 15-én rajt az Albert Parkban!

Ma este egy tradicionális ételt fogunk elkészíteni a klasszikus ízek kedvelői számára. Egy egykoron nagyon népszerű egytálétel újraértelmezéséről, a modern konyha világába ültetéséről van szó, mely így újra nagy kedvenc lehet, különösen az igazán ínyenc, de a sok hűhót elutasító fogyasztók számára.

BlackBerry Classic, BerryBlog módra

---

Hozzávalók:

classic_vago.jpg

  • 1 doboz BlackBerry Classic (beszerezhető többek közt a BerryBoltból)
  • 1 darab megfelelően előkészített nanoSIM-kártya
  • 1 darab, maximum 128 GB kapacitású microSD-kártya (ízlés szerint ez az összetevő el is hagyható)
  • 1 kövér gerezd fokhagyma

---

Elkészítése:

A BlackBerry Classicot kivesszük a dobozából, majd a hátlapjáról, illetve a kijelzőjéről óvatosan lefejtjük a műanyag védőfóliát. Vannak, akik ezt a fázist az elkészítés során kihagyják, a Classic hátlapja azonban sokkal finomabb a fólia nélkül, a kijelző pedig úgysem karcolódik össze.

A nanoSIM-kártyát óvatosan kipattintjuk a nagyméretű plasztikból (a kivágott nanoSIM használata nem ajánlott), a PIN-kódot pedig egy pénzérmével lekaparjuk, pont mint egy sorsjegyet. A Classic dobozában lévő kis tűvel a készülék bal oldalán lévő SIM-ajtót kinyitjuk és behelyezzük a megfelelően előkészített SIM-et.

Az így fogyasztásra előkészített Classicot a felül található gombbal bekapcsoljuk és megvárjuk az operációs rendszer első betöltődését. A telepítési folyamatot értelemszerűen, lépésről-lépésre elvégezzük.

classic_talalas.jpgTálalási javaslat

Utolsó lépésként az előzetesen megpucolt és tisztára mosott fokhagymagerezdet a szánkba vesszük és legalább tízszer megrágjuk, hogy az illó olajok kellően átjárják a szájüregünket. Ezt követően az asszony egész este garantáltan békén hagy majd, így nyugodtan elkezdhetjük fogyasztani a BlackBerry Classicot.

Jó étvágyat kívánunk!

Múlt héten lezajlott a svájci Davosban a világ politikia és pénzügyi vezetőinek (mínusz Orbán Viktor) szokásos éves csúcstalálkozója, ahol mint az ilyen tájt lenni szokott, irgalmatlan mennyiségű pénzekről döntöttek irgalmatlanul befolyásos emberek. Ilyenkor a média is felfokozott érdeklődéssel követi a helyi hírességek minden mozdulatát, beleértve azt is, ha a világ vezetői (mobil)telefont ragadnak.

davos.jpg

Az angol Business Insider tudósítójának hála most már azt is tudjuk, hogy Davosban gyakorlatilag mindenki két telefonnal rodeózik, az iPhone és a BlackBerry mellett más szóba sem jöhet ezeknél az embereknél. Ez a kettősség szerintem egyébként teljesen megállja a helyét, hiszen egyrészt ott van a zsebben a telefon, amire a fél világ vágyik (a másik felének meg már van, de ez úgy látszik semmit nem von le az értékéből), másrészt meg van mellette egy olyan eszköz is, ami nem annyira státusszimbólum,...

...hanem szimplán csak nem megy nélküle az a fránya munka.

A BlackBerryk mellett két okból, a biztonság és a fizikai billentyűzet miatt törnek pálcát a világ legbefolyásosabb emberei, ők ugyanis nem engedhetnek meg maguknak ilyesfajta párbeszédeket:

-angela, agyá 500 milliót kölcsibe!

-ok

-thx!

 Via Inside BlackBerry blog.

Címkék: blackberry davos
süti beállítások módosítása